59. rész. Hülye kapcsolatosdi.

Nem mondhatnám, hogy hamar felöltöztünk, mivel Nick még nálam is hiúbb, ha ruházatról van szó. Ő egy olyan pasi, aki értékeli a ruháit. Párosítja őket megfelelően a jelenlegi divatnak és most az jött rá, hogy hasonló színekben akar mutatkozni, mint én. Mikor ez meg is történt és egymásra néztünk, pár másodperc után inkább kiröhögtük a helyzetet.

-          Mint egy idős házaspár. – közölte nevetve és már ment is átöltözni.

A tévét kapcsolgattam unalmamban, egyik lábam a másikra helyeztem, malmoztam az ujjaimmal, levettem a pulcsim, felvettem a pulcsim, befontam a copfom, kiengedtem a copfom.

Mikor végre elindultunk, eljött az olaszok szieszta ideje. Minden, de tényleg minden zárva. Ők ilyenkor hazamennek és leül az egész család egy asztalhoz megebédelni. Együtt töltik az ebéd utáni kis időt, és csak utána mennek vissza dolgozni. Mit számít a rengeteg turista, akik ki tudja, mennyi pénzt hagynának ott egy-egy boltban, butikban. Nekik a családnál nincs jobb befektetés. Ez egyrészt – az ő részükről – becsülendő, másrészt – a miénkről – sértő. Céltalanul sétálgattunk és Nick hosszúra nyúlt kiselőadást tartott az otthoni élményeiről. Elmesélte kikkel randizott, milyen bulikban volt és miket művelt. A mi életünk sosem unalmas, sosem tartalmatlan. Mindig új embereket ismerünk meg, új – hosszabb-rövidebb – barátságokat kötünk.

Ezért is olyan jó vele. Ugyanazt az életet éli, mint én, ugyanazzal az életfelfogással, mint amilyennel én rendelkezem.

Mikor végre kinyílt az a kis étterem, amit kinéztünk magunknak, már farkas éhesek voltunk. Hangosan korgó gyomorral ültünk le egy kis asztalhoz és mikor a pincér odajött megkérdezni, hozhat-e étlapot, mi csak rávágtuk: „Csirkés pennét kérünk!”

Az egész nap ilyen hangulatban telt. Az ebéd végén megbeszéltük, hogy szokásos egy üveg fehér boros, egy üveg vörösboros, filmet nézős estét tartunk, bezárkózva a szobámba.

A hotel felé sétálva Nick erőteljes nevetésbe kezdett, mikor közöltem, hogy be fogok pisilni. Ismer… alig pár perce hagytuk el az éttermet, ahol nyugodtan használhattam volna a mosdót, de én ilyen vagyok. Naná, hogy ott még nem kellett pisilnem. Az nem kihívás ugye, miért intézzem úgy a dolgaimat, hogy ne okozzon fennforgást.

Nevettetett, csikizett, én pedig sietősre vettem a lépteimet, és ahogy beléptünk a hotelbe, már rohantam is a lift felé, hogy minél előbb a szobába érjek.

Nick a bár felé vette az irányt, hogy megvegye a két üveg bort, így míg én megkönnyebbülve mostam a kezem a fürdőben, ő a pultnál Bill mellé állt rendelni.

-          Hello. – köszönt neki Bill nem leplezve enyhe ellenszenvét.

-          Hello. – válaszolt hasonló közönnyel Nick is. – Egy üveg édes fehér és egy üveg száraz vörös bort kérnék a legjobb évjáratból. – fordult a pultban álló lány felé. – Jó kis este lesz. – kacsintott ugyanolyan gúnnyal Billre, mint ahogy azt tegnap este tette.

-          Sejtem.

-          Nem is értem Viki miért nyűglődik itt a bátyjával, ahelyett, hogy hazajönne velem.

-          Én nem hiszem, hogy nyűglődik.

-          Aranyos a naivitásod, de hidd el, én ismerem őt.

-          Parancsoljon. – tette le elé a pultra a lány a megrendelt italokat. – Jó szórakozást.

-          Ó, az meg lesz. Köszönöm. – tette le a pénzt és nem kért visszajárót. – Megkínálnálak, de nem tudom, te ihatsz-e már alkoholt. További szép estét. – hagyta faképnél Nick a felháborodott Billt.

-          Utálom Nicket. – közölte, mikor leült barátaihoz az asztalhoz.

-          Ezt mintha már hallottam volna ma. – mosolygott rá Georg.

-          Nem tudom, ihatsz-e már alkoholt. – utánozta nyávogva Nicket. – Beképzelt bunkó.

-          Kiosszam? Szívesen megteszem. – ajánlotta fel Tom.

-          Most komolyan nem tudom eldönteni melyikőtök miért féltékeny erre a pasira. – szólt közbe Gustav.

-          Azt mondja, Viki itt nyűglődik, ahelyett, hogy hazamenne vele. És már megint finoman érzékeltette, hogy labdába sem rúghatok mellette.

-          Ugyan, hagyd már. Nyilvánvaló, hogy ő is féltékeny. A barátnője veled tölti a legtöbb idejét, és vele csak telefonon értekezik.

-          Barátnője? – kérdezett vissza Tom.

-          Hát tegnap Viki azt a jelzőt használta, hogy egy pár. Megkérdeztem, miért veszekedtek, és ő azt mondta, ilyenek a párok. Veszekednek, aztán kibékülnek.

-          Mi tartott ennyi ideig? – vártam számonkérő tekintettel Nicket oda fent.

-          Beszélgettem kicsit.

-          Mégis kivel? – kaptam ki a saját borom a kezéből.

-          A kis barátoddal.

-          Melyikkel?

-          Billel.

-          Nagyon remélem, hogy nem voltál bunkó.

-          Nem vittem túlzásba. – mosolygott huncut gonoszsággal és adott egy puszit az arcomra.

-          Ne csináld Nick, légy szíves.

-          Halálra idegesítenek. Az egyik már kétszer megkapott téged. Téged, aki ezerszer jobb vagy nála, de még most is úgy néz rád, mint aki gondolatban vetkőztet. A másik úgy viselkedik, mintha a legjobb barátnőd lenne, holott totál nyilvánvaló, hogy majd megveszik érted.

-          Nahát. Valaki féltékeny. – gúnyolódtam és végre megszabadítottam az üveget a dugótól.

-          Hát meg mondom őszintén, eleinte röhögtem ezen az egészen, de most már elszállt a dolog humoros tartalma. Komolyan tartok tőle, hogy túlságosan beleéled magad a szerepedbe.

-          Nyugi, a helyére teszem a dolgokat magamban. De nem olyan egyszerű összezárva élni egy olyan emberrel, aki mellesleg iszonyú kedves és törődő és látod rajta, hogy szüksége van rád. Kedvelem Billt és hidd el, rohadt mód idegesít, amit néha érzek a közelében.

-          Én ezt már nem értem. Tom ágyába bújsz és Billt kedveled.

-          Oké, valóban hülyén alakultak a dolgok, de most már szelektálni fogok, és a munkára koncentrálok.

-          És mégis meddig tart ez a munka még? – kérdezte, de a munka szót a levegőben idézőjelezte ujjaival.

-          David azt mondta, ha vége ennek a kis turnénak, visszamegyünk Hamburgba, mert a srácok bevonulnak a stúdióba.

-          És oda még velük tartasz?

-          Nem fogok velük lakni, ha arra gondolsz. De a szerződésem az album megjelenéséig szól.

-          Akkor szólj nekik, hogy húzzanak bele. – közölte. – Nem sokáig tudlak már nélkülözni.

-          Nick. Ha hazamegyek…

-          Oké, tudom mit akarsz mondani. De van időd gondolkodni. Olyan jól megy köztünk minden, totál kézenfekvő, hogy nem változik semmi attól sem, ha azt mondjuk, egy pár vagyunk. Ha együtt élnénk, még a lakbér is feleződne, és…

-          Tudod, hogy nem ilyen egyszerű. – vágtam ezúttal én a szavába. – És kérlek, ne szúrjuk el ezt a kis időt megint.

-          Legutóbb sem én szúrtam el.

-          Na ezt ne merészeld. Te mondtad, hogy menjek át. Többször is, pedig én ellenkeztem.

-          Soha nem fordult még azelőtt elő, hogy egyáltalán megforduljon a fejedben mással lenni, miközben velem is lehetnél.

-          Ne akarj összeveszni kérlek.

-          Én nem akarok, csupán nem értelek és szeretném, ha megmagyaráznád a dolgokat.

-          Na tessék. Látod? Erről szól egy kapcsolat. Magyarázkodásról, elvárásokról és véget nem érő veszekedésekről. Nekem nincs erre szükségem.

-          Elmenjek?

-          Menj. – vágtam rá. – Menj és gondold át a dolgokat. Ha nem vagy a barátom, akkor semmim ne légy, mert én többet nem akarok. Ha akarnék, már együtt lennénk, de Nick, basszus, mi már próbáltuk és nem ment. Miért kell elrontani mindent ezzel a hülye kapcsolatosdival? Fogalmam sincs, mit gondoltál. – értetlenkedtem, és faképnél hagytam.

Dühösen vágtam be magam után a szobám ajtaját és már rohantam is le a lépcsőn. Nem volt igazi tervem egy cigi elszívásán kívül, de azért olyan irammal vettem a lépcsőfokokat, mint aki konkrét cél felé igyekszik.

-          Hova rohansz? – érkezett a kérdés Georgtól, aki szemből jött felfelé és nem sokon múlt, hogy ne gázoljam el.

-          El innen.

Láttam rajta, hogy rákérdezne, láttam rajta, hogy évődik, most együtt érzően engedjen tovább, vagy próbáljon meg, beszélgetni róla.

-          Most igényt tartanék egy olyan beszélgetésre, ha gondolod. – folytattam inkább én a beszélgetést.

-          Persze. Én nagyon örülnék neki.