60. rész. Nehéz figyelni a határokra…

Épp ma fogalmazódott meg bennem, alig pár órával ezelőtt, hogy mi a teendő… csak azzal törődni, amiért ide jöttem és nem kiadni magam. Nem belemerülni, nem barátságokat kötni, nem hagyni kiismerni magam.

Erre tessék. Alig lépek ki a szobámból faképnél hagyva Nicket, már megyek is Georg szobája felé, hogy valakinek kidumáljam a dühömet. Nem jól van ez így.

-          Figyelj, én előbb elszívnék egy cigit. Egy pár perc, és jövök.

-          Oké, én addig átöltözöm valami kényelmesebbe. – mutatott szűk farmernadrágjára, én pedig már magára is hagytam.

Okos kis tervem volt… egyszerűen nem visszamenni. Milyen felnőttes és fair megoldás, nem de?

A tervem azon része sem bizonyult ám okosnak, mikor a bujdoklás helyszínét választottam. A minap is itt szúrt ki Georg és gondolta úgy, hogy lejön hozzám, mivel engem ugye nem kell magamra hagyni, és állandóan faggatni kell, mi bajom van.

Ez akkor tök jó, ha az embernek szüksége van rá, hogy körbe ugrálják és aggódjanak érte, hogy pattanjanak, amint nem teli arccal vigyorog. Jól esik ez a befogadott érzés, amit érzékeltetnek velem állandó jelleggel, de kicsit azért fojtó is tud lenni.

-          Szia. – jelent meg belekontárkodva gondolataimba Bill a semmiből.

-          Basszus. – kezdtem köhögni félrenyelt slukkom miatt.

-          Bocs, megijesztettelek?

-          El voltam merengve éppen. Szia.

-          És miért merengsz itt egyedül?

-          Képtelenség, hogy egyedül legyek öt percnél többet errefelé. Legutóbb Georg jött le hozzám, ma pedig…

-          Akkor én küldtem le. Gondoltam el akarod mondani neki, hogy David beleegyezett…

-          Na ez az. – vágtam most én közbe. – Mindenki helyettem gondolkodik. Az meg sem fordult a fejedben, hogy ha akarok, beszélek Georgal? Képes vagyok egyedül döntéseket hozni, akármennyire nem nézik ki belőlem az emberek.

-          Ne haragudj. – szomorodott el. – Magadra hagylak.

Elindult a hotel bejárata felé, én hatalmasat sóhajtottam, még egy ciccegést is hozzá tettem, majd utána szóltam.

-          Nem rád haragszom.

Megállt és megfordult. Szótlanul várta a folytatást.

-          Bocs. – vontam meg a vállam. – Gondolom Georg küldött le hozzám, úgyhogy akkor közlöm, hogy veled fogok beszélgetni.

Nyertem. Elmosolyodott és az a mosoly engem is viszonzásra késztetett.

-          Mondj már valamit.

Láttam rajta… láttam abban a mosolyban, azokban a beszédes szemekben, hogy nagyon is mondana valamit. De az is feltűnt pár másodperc után, mikor végre megszólalt, hogy nem azt mondta, mint amire akkor gondolt.

-          Nick, nem lesz mérges rád?

-          Leszarom Nicket. Az összes pasit leszarom.

Bill köhintett, amire nem adhattam volna frappánsabb választ, mint:

-          Téged nem pasiként kezellek.

-          Hát ezt igazán jó tudni. – felelte némileg sértetten.

-          Na jó Bill, hagyjuk inkább. Úgy sem akarom ezt folytatni ebben a formában.

-          Ezt hogy érted?

-          Mindegy. Én most elmegyek arra, te menj vissza és egyelőre ennyi.

-          Most már rám vagy mérges? – nézett ártatlanul.

-          Rohadt nehéz ám figyelni a határokra, tudod?

-          Milyen határokra gondolsz? – jött lassan közelebb.

-          Én David miatt vagyok itt. – hátráltam ki, ahogy feleszméltem.

-          Ezen már túl vagyunk. Ezerszer felhoztad már. Én pedig azt, hogy barátként közeledem. Ha nem kell, szólj, ha kellek, ne taszíts el mindig. Itt vagyok, pedig leráztál, és a hülye pasid egy igazi tapló volt velem többször is. De ha nem vagy vele, az azt jelenti, hogy baj van, és ha baj van, akkor én akarom, hogy tudd, itt vagyok hallgatni. És leginkább abban támogatlak, hogy utálom őt.

Miért akartam őt annyira megcsókolni? Miért járt a fejemben egyfolytában a kis monológja alatt, hogy meg akarom csókolni? Arra is összpontosítottam, hogy ne mosolyodjam el magam, de a kettő együtt már nem ment.

-          Hello. – futott Nick Tomba a folyosón.

-          Csá. Hát te mit keresel ezen a szinten?

-          Vikit.

-          Óó hát ő valószínűleg az öcsémmel van. – felelt gonoszan, kihasználva a várva várt helyzetet, pedig fogalma nem volt hogy az öccse épp a keresett nőszeméllyel van.

-          Értem. És mégis hol?

-          Ez sajna magánügy. De elég sokat vannak együtt, úgyhogy bárhol lehetnek, ahol szoktak.

-          Oké, leesett. Most szívatsz, mert azt hiszed, féltékennyé tesz az ellányosodott, depressziós öcséd. Közlöm, nem fog menni.

-          Mégis mi nem fog menni szerinted? Most Billel van, vagy veled? Nézzük… – nézett színpadiasan körbe maguk körül. – Hát minden jel arra utal, hogy veled nincs. Mint ahogy legutóbb is. Hogy is történt? Ja igen, te idejöttél meglátogatni. De az öcsémmel töltötte az éjszakát. – vonta meg vállait, szemöldökét ártatlanul felhúzta.

-          Most szívesen beverném a képed. – közölte Nick nyugodtan.

-          Én már mióta először megláttalak erre vágyom, úgyhogy nyugodtan próbálj megütni.

-          Nem alacsonyodom le a szintetekre. Csak szeretném kicsit felnyitni a szemed, habár az öcsédét kéne inkább. Viki haza fog jönni előbb vagy utóbb és Bill nem fogja őt vissz tartani. Csak kérdezd meg, miért van itt. Kérdezd meg meddig marad. És kérdezd meg, miért vagyok én itt. Rólam pedig szálljatok le, ha egy mód van rá.

Nem várt választ és nem is beszélt hiába tovább. Sarkon fordult és faképnél hagyta Tomot, mert erősen viszketett már a tenyere.

Tom egyből öccse szobája felé vette az irányt, de hiába kopogott, nem jött válasz.

-          Nincs itt. – jött ki a szomszédos szobából Georg.

-          Hol van?

-          Vikivel.

-          Hogy a fenébe már megint?

-          Én futottam Vikibe, aztán szóltam neki, hogy itt az idő.

-          Király. Én a felbőszült kannal társalogtam az előbb. Nem sok hiányzott, hogy belekönyököljek az önelégült arcába. De azt hiszem, kicsit letörtem az egójából.

-          Érzem azt a kis de szócskát a végén.

-          De mondott valamit, ami elgondolkodtatott. Azt mondta, kérdezzem meg Vikit miért  van itt és meddig marad. És kérdezzem meg, miért hívta ide Nicket.

-          Én még mindig amondó vagyok, hogy hagyjuk békén Viki magánéletét.

-          Az öcsém szerves része óhajt lenni a magánéletének. Elég nehéz lesz így kimaradni belőle.

-          Te maradj ki belőle. Mi mindannyian. Hajtsunk már inkább arra az átkozott albumra, mert lassan beleőrülök a tétlenkedésbe.

-          Nem beszéltél még Alyssával. – állapította meg.

-          Sziasztok. – érkezett meg Bill is.

-          Hát te? – fogadták meglepve.

-          Ez nem úgy sült el, ahogy szerettem volna.

-          Mi történt?

-          Konkrétan megjelent Nick, Viki pedig megkért, hogy hagyjam őket magukra. Alig volt megalázó, kicsit sem sértett meg és abszolút nem gázolt bele a lelkivilágomba.

-          Kicsit felhúztam azt a bohócot. – büszkélkedett Tom.

-          Hát láttam rajta. De Vikin is láttam valamit.

-          Á mindegy. Csak bebeszélem magamnak. Megyek, lefekszem.