61. rész. Báty vagy mint menedzser?

-          Sziasztok. – jelent meg a semmiből Nick az utcán, mikor épp azon agyaltam elküldjem a francba végre Billt, vagy megcsókoljam.

Olyan villámgyorsan léptem hátrébb Billtől, mintha valami rossz dolgon kaptak volna rajta.

-          Hello. – köszönt neki Bill és egy picit sem leplezte, mennyire nem örül a hívatlan vendégnek.

-          Bill, magunkra hagynál? – kérdeztem, de igyekeztem szemkontaktusommal közölni vele, hogy most inkább vele lennék.

Fogalmam nem volt, miért akarom, hogy ezt tudja. Nem akartam megbántani, talán az lehet az oka.

-          Persze. – közölte csalódottan és már el is tűnt.

-          Na végre. – nézett utána Nick.

-          Ne legyél bunkó.

-          Reméltem, hogy megértesz. Faképnél hagysz, miután közlöd, hogy nyugodtan elmehetek és kivel talállak már megint? Naná, hogy a…

-          Billel. – vágtam közbe, még mielőtt valami idegesítő jelzővel illetné ok nélkül.

-          Ja persze előtte a másik beképzelt kis barátoddal is volt alkalmam váltani pár szót. De szerintem helyre tettem kicsit a helyét az életedben.

-          Mit mondtál? – estem komolyan kétségbe.

-          Semmi konkrétat és semmi meggondolatlant.

-          Mit mondtál? – kérdeztem újra kicsit tagoltabban, hátha most már nem tér ki a válasz elől.

-          Azt, hogy kérdezzen meg téged, miért vagy itt és meddig maradsz.

-          Ó hát igazad van, ezzel tényleg semmi konkrétat és meggondolatlant nem mondtál.

-          A kis barátod a képembe vágta, hogy te legutóbb is…

-          Kérlek. – vágtam ismét közbe. – Hagyjuk már ezt. Ne fussuk újra a köröket, mert csak rontasz a helyzeten.

-          Szóval tényleg menjek el?

-          Igen, tényleg. Ennek így nincs értelme. Csak az idegeimre mész és én is a tiédre. Ha meg sem próbálsz megérteni úgyis csak veszekedni fogunk.

-          Sziasztok. – csatlakozott egy újabb ember hozzánk, én pedig már sokadszorra megállapítottam, hogy baromi rossz helyen gyújtottam rá.

-          Hello David. – üdvözölte kicsit zaklatottan Nick.

-          Szia bátyó.

-          Zavarok?

-          Dehogy. Én most megyek. Kiveszek egy szobát.

Sarkon fordult és már be is ment a hotelbe.

-          Ne kérdezzek semmit. – felelt fejben feltett kérdésére David.

-          Miért nem működik? Ha állandóan együtt voltunk minden tök jó volt. Most egy kis időre elváltunk és mintha öreg házaspár lennénk.

-          Féltékeny?

-          Eléggé.

-          És azt mi nem bírjuk elviselni.

-          Nagyon nem.

-          Érdekel mit gondolok?

-          Kivételesen igen.

-          Most derült ki, mi is van köztetek igazából. Most, hogy annyit vagytok távol. Te jobban hiányzol neki, mint ő neked.

-          Én tényleg nem úgy gondoltam már rá mióta szakítottunk, mintha a barátom lenne. De mindig ott volt, mikor kellett.

-          És most már nem kell.

-          De igen. De kell. Csak nekem most nem fér bele.

-          Van más?

-          Hogy lenne? Dehogy. Mégis ki?

-          Na jó hugi, figyelj. Össze vagy zárva négy sráccal. Nick féltékeny, hisz ki ne lenne az. Mindenki azt nézi, milyen hamar beilleszkedtél és milyen hamar hatást gyakoroltál Billre. Szeretnek téged, akármennyire is el akarod hitetni velük, hogy te a legkevésbé sem óhajtasz velük nagy barátságot kötni.

-          Mi lesz, ha átlépjük a határt?

Fogalmam nem volt, miért pont Davidtól kérdeztem ezt és az ő arcán is ezt láttam.

-          Te vagy Bill?

-          Mindketten.

-          Mint báty vagy mint menedzser?

-          Most mint báty.

-          Nem illetek össze. Hozzád nem illik Bill, nem te őhozzá. Ő hamar beleesik abba, aki kedves hozzá. Neked pont ez a dolgod, így szinte törvényszerű, hogy többet érezzen irántad, mint amit kimutat. De ebbe igazából nem szólnék bele.

-          Itt jön a menedzser.

-          Igen. Nekem most az a lényeg, hogy Bill boldog és kiegyensúlyozott legyen. Ha veled van, az jó. Ha túllépi a határt és te nem viszonzod, akkor ugyanott vagyunk, ahol elkezdtük. Ha viszonzod és esetleg összejöttök, amit mint báty és mint menedzser sem tudok elképzelni, akkor az a ti dolgotok, de okosan.

-          Nem sokat segítettél. Nem azon gondolkodom, összejöjjek-e Billel. Azon gondolkodom, egyáltalán mi az, amit érzek. Sajnálom, és kényszeresen akarom állandóan jobb kedvre deríteni, de az idegeimre megy, hogy annyira jól érzem magam vele. Tudom, hogy nem illik hozzám és eszem ágában nincs járni vele. De megmondom őszintén bátyó, hogy ha tehetném köszönés nélkül lelépnék innen és vissza se néznék.

-          Hiányozna. – bogozta ki a lényeget.

-          Igen.

-          Tölts el egy pár napot nélküle, nélkülük aztán koncentrálj arra, amiért itt vagy.

-          De arra koncentrálok. Nem értesz.

-          Ne haragudj, de elég nehéz.

-          Na jó. Mi lenne, ha totál elfelejtenénk ezt a beszélgetést? Mintha meg sem történt volna, úgy tekintünk rá. Én majd megoldom magamban ezt a dolgot.

-          Mármint bemagyarázod magadnak, hogy nem érzel semmit, szigorúan barátkozni fogsz és amint vége a munkádnak, többé nem is ismered őt?

-          Valahogy úgy.

-          Reméltem, hogy ezt fogod mondani. – mosolyodta el magát.

-          Na ugye. Veled kellett beszélgetnem.

-          Rajtam kívül akárkinek beszélsz erről, visszajut Billhez.

-          Ebben biztos voltam.

-          Reggel nem én kérdeztem, jössz-e velünk az interjúra.

-          Tuti én csinálok valamit rosszul.

-          Hát nem vagy túl passzív. Közel sem annyira, mint amennyire szoktál. De legalább már elérted, hogy Bill lelkesebben várja a stúdióba vonulást.

-          Csak van pozitívum.

-          Akad bőven. És akad egy kérdésem is, ha már így belemegyünk a csapatépítésbe.

-          Rettegek.

-          Kiruccanunk egy hosszúhétvégére egy meleg tengerparti kis hotelbe. A kérdés, hogy velünk tartasz, vagy addig hazamész és a stúdióban csatlakozol hozzánk otthon?

-          Mikor lenne ez a hétvége?

-          Négy nap múlva. Most letudjuk gyorsan besűrítve a hátralévő interjúkat, megjelenéseket és meglepem a srácokat ezzel a kis pihenővel.

-          Ó te nagyon jó fej menedzser vagy.

-          Néha felnyitod a szemem. – vallotta be és átölelt.

-          Nekem is kéne egy húg.

-          Hülye.