11. rész

El se tudtam képzelni, hogy mi ütött belém. De éreztem így lesz a legjobb. Nem tudtam mi tévő legyek. Gondolkoznom kellet így nem mentem Billhez egyből. Körbe furikáztuk a várost párszor. Mire hazavitt a taxis Billék fekete autója már a ház előtt állt és odabent égett a villany. Vettem egy nagy levegőt és bementem a házba. Amint kinyitottam az ajtót, egy kiáltást hallottam és egy másodperccel később Bill a nyakamba ugrott.

-         Hol voltál? Úgy aggódtunk! Mi történt veled? Miért csinálod ezt velem? Nem látod, hogy szenvedek? –zúdultak rám a kérdések, de válaszolni nem tudtam.

-         Sajnálom –nyögtem ki és felrohantam az emeltre. Már a fejem is fájt. Elkezdtem pakolni egy bőröndbe. Az ajtó a hátam mögött lassan kinyílt.

-         Bill… - elhallgattam, mert nem ő lépett mögém, hanem Tom. Lesütöttem a szemem és folytattam a pakolást. Tom megragadta a karomat és maga mellé rántott az ágyra.

-         Szeret! Nem érted? Bármit megtenne érted! Bármit!

-         Tudom! Érzem! De nem akarom!

-         De hát miért? Minden csaj erre vágyik! Vagy nem? Hogy legyen egy pasi, aki őrülten szereti, aki minden kívánságát lesi! - kiáltotta dühösen.

-         Csak hogy én nem vagyok olyan, mint a többi lány! –válaszoltam hasonló stílusban. – Nekem nem arra van szükségem, hogy ápoljanak! Hogy lessék minden kívánságom! Csak azt akarom, hogy boldog legyen!

-         De hiszen veled boldog!!!!!

-         És meddig? Amíg rá nem jön, hogy egy nyomorult senki vagyok? Akinek nincsen semmije! És senkije! –üvöltöttem zokogva.

Tom erősen magához szorított.

-         Nyugodj már meg! –szidott szelíden. –Szeret és szeretni fog. Mondtam már! Őt nem érdeklik ilyen apróságok…

-         Apróságok, de nekem fontos, hogy mit gondol rólam! Nem vagyok egy pénzéhes szajha! És nem akarom, hogy eltartsanak! Nem a Tokio Hotel énekesének a barátnője akarok lenne, hanem Bill Kaulitznak! –letöröltem a könnyeimet, és lezártam a bőröndöm, majd kiviharzottam a szobából.

Bill amint meglátott felpattant a kanapéról és odasietett hozzám.

-         Várni fogok rád! A műtő előtt leszek! És amikor kinyitod a szemed, én ott leszek veled, mert szeretlek! – szólt makacsul.

-         Ne! Kérlek! Éld az élete…

-         Nem érdekelsz! Szeretlek, szeretlek és szeretlek! És ha azt mondom, hogy ott leszek, akkor ott leszek –szakított félbe.

-         Rendben, ha ezt akarod –mondtam beletörődve.

-         Ezt akarom, és azt, hogy maradj itt! Holnap beviszlek a klinikára!

-         Nem szüksége…

-         Ne akard, hogy veszekedjünk Susy!

-         Nem akarom!

-         Akkor maradj –mondta Tom.

Hátra fordultam és legszívesebben földhöz vágtam volna magam, hogy hisztizzek és ordítsak és toporzékoljak. Tom dacosan nézett rám és én fagyosan a szemébe néztem. Egyáltalán miért szól bele?!

Teljesen felborult az életem. Minden a feje tetejére állt. Mindez akkor kezdődött, mikor kiderült beteg vagyok. Dühös voltam az életre és tanácstalan a jövőre nézve.

-         Had menjek el egy hotelbe… - kérleltem Billt.

-         Hiszed vagy sem, itt vagy –nevetett Tom… - A Tokio hotelnél!

-         Jaj de humoros vagy! –vágtam be a durcit és karba tette kézzel, leültem a csomagjaim tetejére.

-         Kedves ne legyél mérges! –mondta Bill. Úgy dorombolt akár egy macska.

-         De az vagyok, mert nem értesz meg engem!

-         Igazad van! Tényleg nem értelek téged! De tudod mit?! Kimegyünk a konyhába és főzök neked egy bögre forrócsokit! Rendben?!

-         Nem vagyok, már öt éves! –nyavalyogtam.

-         Pedig most pont úgy viselkedsz! –nevetett Tom és felkapott az ölébe.

-         Héé, mit művelsz! Bill Szólj rá!!!!!

-         Miért? –nevetett Bill.

-         A te testvéred! Azonnal tegyél le vagy… - fenyegettem.

-         Vagy? –nevetett Tom. –Nos tesó hova vigyem a kisasszonyt?

-         Szerintem a konyha tökéletesen megfelelő helyszín egy kis kaja csatához…

-         És még én vagyok öt éves!!!!! –kiáltottam.

Tom letett a konyhában az egyik székre és úgy döntöttek a kaja csatát majd későbbre halasztják. Ennek én kifejezetten örültem, mivel nem lett volna hangulatom még takarítani is. Tom ott aludt nálunk az egyik vendégszobába. Épp ágyaztam neki, amikor kilépett a fürdőszobából. Egy szál törölközőben flangált fel-alá.

-         Bill már alszik? –kérdezte és lefeküdt az ágyba.

-         Nem tudom… szerintem még fürdik. Be is takarjam a kis királyfit vagy képes egyedül rá? –kérdeztem pimaszul.

-         Azt hiszem képes vagyok rá. De azért köszönöm.

-         Nincs mit. Jó éjszakát szőkeség! –azzal adtam egy puszit a homlokára.

-         Neked is! – azzal hasra fordult és behunyta a szemét.

Visszamentem a szobába. Tévedtem. Bill nem volt, se az ágyba, se a fürdőszobába. Végig sétáltam a házba de sehol nem láttam. Mire visszaértem a szobánkba már ő is ott volt. És éppen öltözött. A farmerje még rajta volt mikor beléptem.

-         Bocsánat… majd visszajövök, ha felöltöztél –mondtam csendesen és kisomfordáltam a szobából.

-         Héhéhé, állj meg –szaladt utánam. - Ne bolondozz már. Láttál ennél kevesebb ruhában is –nevetett huncutul.

-         Az igaz, de…

-         Na gyere ide –azzal visszavitt a szobába.  –kérlek, mondd, hogy nem mondtad komolyan… - kérlelt szelíden.

-         Mit?

-         Hogy nem leszel a barátnőm.

-         Szeretnék, de… félek –vallottam be, de a szemébe nem mertem nézni.

-         Mitől? Hogy elhagylak?! –mosolygott.

-         Igen… - vettem egy nagy levegőt és lassan kifújtam.

Bill szorosan magához ölelt.

-         Olyan vékony vagy –mosolyogtam, és belebújtam fekete hajába. Nagyon jó illata volt, és a teste szinte izzott. Végig húztam a kezem, meztelen hátán és megpusziltam a nyakát. Tudtam, hogy nagyon szereti, ha a nyakát csókolgatom.

-         Talán nem tetszik?! –nevetett

-         Tetszik, és tudod miért?

-         Nem –rázta fekete haját és ledöntött a lábamról. Az ágyra estünk és belőlem kitört a kacagás. De rögtön el is hallgattam, mert az ajtóban megpillantottam Tomot. Észrevette, hogy megláttam és elillant. Ááá biztosan csak képzelődtem – bizonygattam magamnak.

-         Szóval miért tetszik? –zökkentett ki melankóliámból Bill.

-         Őőő, elfelejtettem. Na öltözz át én, addig iszok… oké?

-         Rendben, de sajnos nem tudom levenni a nadrágomat. Nem segítenél? –somolygott és beleharapott az alsó ajkába.

-         Ejnye, szegény fiú nem képes egyedül leöltözni… akkor bizony farmerben alszol…

-         Naa! Gyere vissza! - mondta de én már nevetve bezártam magam mögött az ajtót.

Csendben lépkedtem, nehogy felkeltsem Tomot. Amikor kinyitottam a konyhaajtót, a vérem is megfagyott.

Tom állt ott, méghozzá egy szál gatyában… és vodkát ivott.