12. rész

-         Szia… azt hittem már aszol…

-         hy… nem, nem tudtam aludni –válaszolt. Hangján már érződött, hogy tisztán itta az italt és már nagyon sokat.

-         Remélem nem miattunk…

-         Dehogy… - legyintett –örülök, hogy ti legalább elvagytok.

-         Mi van Jeniferrel? –kérdeztem.

-         Semmi! Most egy Peter nevű sráccal van.

-         Sajnálom –mondtam együtt érzően.

-         Nem kell! Elegem van a csajokból! Mindegyik egy… na jó vannak kivételek –mutatott felém, kezében az üveggel. Én elővettem egy dobozos üdítőt és épp inni akartam, amikor mellém ült és karját a karomba fonta.

-         Igyunk a kivételes lányokra –mélyen a szemembe nézett. Könnyeket véltem felfedezni gesztenyebarna szemébe. Nagyot kortyolt italából.

-         Én nem vagyok kivételes…

-         Dehogynem! –szakított félbe. Különleges vagy… nem tudom miért, de az vagy. És ezt Bill is érzi. És én is… kérhetnék… valamit?

-         Mit? –néztem rá gyanakvóan.

-         Adj egy csókot –mondta szemtelenül.

-         Részeg vagy…

-         Igen! Épp ezért! Holnap már nem is fogok rá emlékezni!

-         De én igen!

-         Az jó! Legalább el tudod dönteni, hogy egy pasit szeress, vagy egy biszexuálist.

-         Biszexuális?  –ismételtem döbbenten.

-         Nem tudtad? Bill egy ideig Maxal hetyegett.

Ez nagy arcul csapásként ért. Bill és egy pasi? Ezt nem hiszem el. Felpattantam és siettem a szobába. Bill már aludt, de ez nem akadályozhatott, meg abban hogy kiderítsem mi az igazság.

-         Bill! Bill kellj fel! –ráncigáltam.

-         Mi baj? –kérdezte álmosan.

-         Mi volt közted és… valamilyen Max közt?

Bill nem szólt. Kitágult pupillákkal nézett rám, de egy hang sem hagyta el száját. Dühösen megráztam, és idegesen tovább faggattam:

-         Bill válaszolj!

-         Régen volt… nagyon régen –sóhajtott és lehajtotta fejét.

-         Miért nem mondtad…

-         Mit mondtam volna?! –emelte föl hangját. – Hogy: Figyelj édesem! 6 évvel ezelőtt volt egy kis kalandom egy pasival. De ne aggódj nem vagyok buzi! Csak kicsit összezavarodtam! A fő hogy most már téged szeretlek! Erre mit mondtál volna?

-         Nem tudom! De legalább tudtam volna…

-         Tom mondta? De hát miért?

-         Mert részeg! Totál berúgott, azt se tudja fiú-e vagy lány! Nagyon hosszú volt ez a nap és túl sok minden történt… most piheni szeretnék. Inkább lent alszom…

-         Ne majd én…

-         Bill kérlek! Ne akard, hogy kiabáljak! Én alszom lent és kész! –mondtam ellentmondást nem tűrő hangon.

-         De…

-         Nincs DE! –emeltem fel a hangom. Majd fogtam a takaróm és becsaptam magam mögött az ajtót.

Letrappoltam a lépcsőn és dühösen a kanapéra dobtam a takarót. Dúlva-fúlva megágyaztam, és lefeküdtem. Aludni természetesen nem tudtam. Furcsa zajok szűrődtek ki a konyhából… felültem, és fülelni kezdtem. Csendben kimásztam az ágyból és oda osontan az ajtóhoz. Óvatosan kinyitottam az ajtót. Tom a földön feküdt. Odamentem hozzá. Csak úgy bűzlött az alkoholtól. Felültettem.

-         Legalább még lélegzel –mondtam neki, de erre csak furcsa nyögdécselő hangokat adott ki.

-         Már… nem sokáig…- mondta pár perccel később, mosolyogva.

-         Na gyere, felkísérlek –átkaroltam a derekánál fogva, de nagyon nehéz volt.

Ott ültünk a földön. Kócos fejét a vállamra borította, aztán az ölembe.

-         Hahó! Menjünk fel a szobádba… - piszkáltam.

-         Rendben, de velem maradsz –mondta pimaszul.

-         Nem maradok veled, de felkísérlek.

-         Na jó… - mondta kissé csalódottan.

Nagy nehezen feltántorogtunk az emeletre. Beájult az ágyba és én jobbnak láttam, ha nem zaklatom, holmi átöltözködéssel, így csak betakartam és bezártam magam mögött az ajtót.

-         Nagyon kiütötte magát? –lépett ki a szemközti ajtón Bill.

-         Igen… eléggé –suttogtam.

-         Susy… annyira sajnálom.

-         Ami megtörtént az megtörtént…

-         Soha nem tudsz nekem megbocsátani… igaz? –kérdezte fájdalmasan.

-         Csak időre van szükségem… érted?

-         Úgy szeretnélek… megölelni.

-         Abba talán beleegyezek –nevettem, és közelebb léptünk egymáshoz.

Nekem is jó lesett hozzábújni. Valahogy biztonságot nyújtott.

Nagyon sűrű volt ez a nap és azt hittem végkimerülésben halok meg. Lementem a földszintre és lefeküdtem. A reggel hamarabb jött el, mint azt gondoltam.

-         Ébresztő! Szépségem ki az ágyból! Hasadra süt a nap! –szólongatott valaki és cirógatni kezdte az arcomat. Önkéntelenül is mosolyra húzódott a szám. Nem tudtam kinyitni a szememet, mert a nap belevilágított.

-         Hagyjááál! –mondtam ásítozva, és kinyújtóztattam a karjaimat.

-         Öltözz! Nemsoká indulunk!

-         Jól van, na!

Billt mikor megláttam, majd hanyatt vágtam magam az ágyon! Haja az égnek állt, egy szál farmerben rohangált fel-alá, kezében fogkefével, félig kisminkelve. Úgy nézett ki, mint egy elfuserált bohóc tanonc.

-         Veled meg mi történt?! –hápogtam elképedve.

-         Miért? –kérdezte szájában a fogkeféjével.

-         Hát… hát… úgy nézel ki… nem találok szavakat –nevettem el magamat.

-         Hogy nézek ki? –kérdezte méltatlankodva.

-         Ááá, hagyjuk, nem fontos, ki ugrottam az ágyból és kiszaladtam a konyhába.

Tom a konyhaasztalra borult fejjel ült. Bal kezében cigit, jobb kezében egy bögre kávét tartott.

-         Szíja! –mondtam nevetve és beleharaptam egy szép, nagy, piros almába.

-         Jézusom! Halkabban örülj, légy szíves… - motyogta a karjának.

-         Mi az? Nem bírod az alkoholt? –cukkoltam.

-         Azt jobban bírom, mint amikor másnaposan a fülembe kiabálnak.

-         Nem is kiabáltam –méltatlankodtam és kinyújtottam a nyelvem.

-         Vigyázz, mert a végén neked esik –lépett be az ajtón Bill.

-         Lehet, de nem biztos, hogy abban az értelemben, amire te gondolsz, tesókám –gúnyolódott.

-         Tom! Még egy ilyen és a raszta tincseid kék színűek lesznek.

-         Oké srácok, elég legyen! –szóltam kacagva. –Felöltözök és indulhatunk a kórházba- fordultam Billhez.

-         Rendben, siess!