13. rész

Elég hamar összeszedtem magam. Mikor megérkeztünk a kórházba a szívverésem a kétszeresére nőt. Bill szorosan fogta a kezem, és én még szorosabban kapaszkodtam bele. Átöltöztettek és egy altatószerűséget adtak be, aminek következtében 5 percen belül már úgy éreztem magam, mint aki berúgott. Amikor betoltak a műtőbe, még utoljára láttam Billt, amint idegesen toporog, és egy csókot küld felém. Megnyugtatott a tudat, hogy ott van velem. Kinyitottam a szemem, ami már nagyon nehezemre esett. A doktornő felém hajolt:

-         Ne félj! Nem lesz semmi baj! – valamit a kezembe csúsztatott- Ezt Bill küldi.

Már nem tudtam rá reagálni, csak behunytam a szemem és éreztem, ahogy a nagy üresség belepi az agyamat.

Mikor kinyitottam a szemem úgy éreztem magam, mintha ezernyi kis sündisznó rohangálna a hasamban. Amikor valamelyest magamhoz tértem magam körül rengetek orvost, láttam. Mindegyik ideges volt és tanácstalan. A doktornőm gondterhelt arccal nézett kollégájára és falfehér volt.

-         Mi a baj? –kérdeztem erőtlenül. Néma csend ült a szobára. A doktornő megköszörülte torkát és hozzám lépett.

-         Egy kis… probléma akadt.

-         Micsoda?

-         Nem tudtuk kivenni a daganatot… mivel azzal károsítottuk volna… a magzatot.

Villámcsapásként érzékeltem az utolsó szavát… magzat?

-         Miféle magzat? –kérdeztem döbbenten, mivel nem is… te jó ég! Bill… és az a reggel… nem, hiszen akkor még csak…

-         Pár hetes magzatról van szó. –fejezte be az orvos az én gondolatomat…

-         És most mi lesz?

-         Nem tudtuk, hogy szeretné-e a magzatot… ezért inkább úgy döntöttünk elhalasztjuk a műtétet-, mondta egy magas szemüveges férfi.

-         Két választása van Susy, az egyik, hogy most kihordja a babát… és igen, kockáztatja a saját életét, azzal hogy ott a daganat… ami a gyerekben semmiféle kárt nem tud okozni, elméletileg, a másik, hogy… - tétovázott és behunyta a szemét- a másik lehetőség, hogy kivesszük a daganatot és a magzatot, akkor viszont nem tudjuk garantálni, hogy képes lesz újra teherbe esni. –hadarta.

-         De hisz maga mondta, hogy… hogy lehet még kisbabám…- fakadtam ki.

-         Igen. Normál esetben igen. De most azzal, hogy a magzat a méhben van, a daganat, ha fogalmazhatok így, arrébb kényszerült… a petefészek felé.

-         Bill tudja?

-         Igen Susy… ebben megegyeztünk, hogy minden fejleményt elmondok neki.

-         És… mit mondott? –a könnyeim kicsordultak…

-         Azaz igazság… hogy…elment… nem tudom hová. Azt mondta, feltétlenül mondjam meg neked, hogy este bejön. De semmi mást nem mondott.

-         És ha úgy döntök, kihordom a babát, akkor…

-         Veszélyeztetett terhesként tartjuk nyílván –szakított félbe.

-         Hetente be kell jönnie vizsgálatra, hogy folyamatosan lássuk a daganat nem e veszélyezteti a magzatot, ha az növekedésnek indul… hogy rendesen fejlődik-e, és persze hogy az ön szervezete mennyire képes helyt állni…

-         Most magára hagyjuk! Döntsék el Billel –mondta a doktornő és kiterelte a többi orvost, a szobámból.

Behunytam a szemem…

Miért kell ennek így lennie? Miért? Mit vétetem előző életemben, hogy ekkora büntetést érdemlek?

Tanácstalan voltam… és féltem.

Mi van, ha megszülöm a babát, de én… Nem akaszthatok egy gyereket Bill nyakára.

 A fejem rettenetesen fájt. Kértem egy altatót és egész délután aludtam.

Késő este ébredtem fel. Bill az ablaknál állt, háttal nekem. Ideges volt. Nem mertem megszólítani, így csak némán ültem az ágyban. Bill hirtelen megfordult és rám nézett. Én pedig rá.

-         Szia –böktem ki.

-         Szia, hogy érzed magad? –valamiért ridegnek éreztem a hangját, és távolságtartónak.

-         Jól… és… te?

-         Megvagyok.

-         Mit akarsz? –kérdeztem és makacsul a takarómon lévő foltot, néztem.

-         Én nem vagyok felkészülve egy gyerekre… túl… túl korai. Érted? Nem akarok neked fájdalmat okozni… és persze, mindent megadnék a kicsinek… de… nem lennék jó apa… hidd el.

-         Ezzel azt akarod mondani, hogy nem érdekel a gyerek? –néztem rá könnyes szemekkel.

-         Nem… vagy, nem pont ezt akarom, de… jaj istenem! –körbe-körbejárkált a szobába…

-         Kérhetnék valami? –zavartam meg mérgezett egér harcában.

-         Persze…

-         Adj költsön egy kis pénzt, hogy elutazhassak… visszafizetem. Ha kell, szerződést is aláírok.

-         Anélkülis adok pénzt, ha nem fizeted vissza… de miért és hová akarsz menni?

-         El akarok menni… gondolkoznom kell. És legalább nem leszek a nyakadon.

-         Ne, Susy csak ezt ne mondd!! Nem vagy a nyakamon! Én csak azt mondom, nekem túl nagy felelősség egy gyerek! Érts meg!

-         Megértelek, de akkor te is érts meg engem! El akarok utazni. Levegőváltozás kell.

-         Rendben. Beszélek az orvosokkal…

-         Köszönöm.

Azzal kiment a szobából.

Egész éjjel nem tudtam lehunyni a szememet. Ahányszor megpróbáltam egy kicsit pihenni, mindig megjelent előttem Bill… ridegen és kegyetlenül eltaszított magától és én csak sírtam…

Amikor már harmadjára is sokkoltan és zokogva keltem fel úgy döntöttem nem alszom vissza.

A reggel nagyon soká jött el. Az orvosok engedélyezték az utazást, de csak egy feltétellel… nem megyek nagyon messze, és az ottani kórházban azonnal bejelentkezek. Persze eszem ágában sem volt megmondani hova megyek. Aláírattattak velem egy csomó papírt, hogy saját felelősségem teljes tudatában hagyom el a kórházat, és hogy ha valami bajom esik, az nem az orvosok hibájából történt meg. Bill nem akart a pénzről papírt írni, de én ragaszkodtam hozzá. Ügyvédhez mentünk és előtte írtam alá, hogy két éven belül visszafizetem a tőle költsön kapott pénzt. Arról viszont már nem tudtam lebeszélni, hogy kamatot nem kell fizetnem. Csendben elbúcsúztunk egymástól. Két hét múlva már útban voltam Dubai felé…

1 hónap után is meglepődtem Dubai szépségén. Nagyon tetszett a tenger. Vettem egy kisebb házat és kerestem magamnak állást. Mázlim volt. Még úgy is kellettem nekik, hogy terhes voltam. A főnöknőm egy tündéri hölgy volt. Jó, ha volt köztünk 5 év. Megtiltotta, hogy bemenjek a munkahelyemre, otthon dolgoztam. És végre azzal, amit igazán szerettem. Weblapokat szerkesztettem. Nem volt megerőltető munka. És még a kórházban is tudtam dolgozni. Minden héten egyszer be kellett mennem kivizsgálásra. A pocakom nagyon szépen nőtt. Billről nem hallottam semmit. Tom viszont gyakran felhívott és kérdezgetett hogylétem felől. Persze igyekezett kihúzni belőlem, minden apró infót, hátha rájön, hol vagyok pontosan. Ő sem értette, Bill miért nem akarta a gyereket. Ő biztos volt abban, hogy vállalja. Egyik este, mikor nagyban elterültem a kényelmes franciaágyamban, - amiben kivétel nélkül minden este kettesben voltam a babámmal- nyugalmamat a telefon csöngése zavarta meg.

-         Haló –szóltam bele.

-         Szia kedves, hogy vagy?

-         Tom… neked nincs más dolgod, csak velem törődni –csipkelődtem vele. Mivel azon a héten sokadszorra hívott fel.

-         Nincs. Igazából összevesztem Vanesszával és most itthon ücsörgök… te mi jót csinálsz?

-         Nos, én veled ellentétben, nem vesztem össze Vanesszával… viszont én is itthon vagyok –mosolyogtam.

-         Gondolom, már van egy kis pocakod!

-         Igen, már van! –feleltem boldogan.

-         Jaj úgy szeretnélek látni… csak egy pillanatra!

-         Az sajnos elég nehéz lesz. Kicsit messze vagyok tőled –kacagtam.

-         Hát igen. Sajnos. Megjött Bill… akarsz vele…

-         NEM!- szakítottam félbe. –Jobb is, ha letesszük. Vigyázz magadra Tom és légy… ööö… Rossz fiú –nevettem.

-         Nem leszek rossz fiú. Max veled rosszalkodok.

-         Jól van kis telefonbetyár.

-         Jó éjt kedves –búcsúzott.

-         Jó éjt! 

Letettem a telefont, átöltöztem, és mosolyogva álomba szenderültem.

A következő 6 hónap villámgyorsan elrepült. Tommal folyamatosan tartottuk a kapcsolatot. E-mailben küldtem neki pár fotót. Kiderült, hogy Bill is látta a képeket. Tom szerint gyötrődik, és vissza akar kapni. De én már nem tudok benne megbízni. Nyitottam egy bankszámlát és Billnek folyamatosan fizettem vissz a pénzt. Azt üzente nem kell neki. De nem akartam tartozni. Egyik nap sms-t kaptam.

Szia kedves! El se hiszed hova utazunk következő héten… Dubaiba! Nagyon örülök neki. Állítólag fantasztikus hely. Majd mesélek róla. Küssen(Csókol) Tom.