14. rész

Azt hittem meghalok. Ilyen nincs! Miért pont ide jönnek? –dühöngtem magamban. És fel-alá rohangáltam a házban. Még véletlenül se szerettem volna összefutni Billel.

A hasam már nagyon nagy volt. És igyekeztem nem stresszelni. Bár ez elég nehéz lesz, hogyha egy városban leszünk Billel. A tudat, hogy hamarosan érkeznek, megmérgezte a mindennapjaimat. Felhívtam Tomot, és igyekeztem nem feltűnően kipuhatolni, hol szállnak meg, és meddig maradnak. Mégis mikor érkeznek meg? Ő pedig mindent készségesen elmesélt.

-         1…1 hónapot maradtok… - kérdeztem rémültem.

-         Igen! Hát nem fantasztikus! Tényleg, ha gondolod, velünk jöhetnél… jaj milyen butaságokat beszélek, hiszen már nagyon nagy a pocakod!

-         Hát… igen –mondtam sokkoltan. Az még hagyján hogy egy hétig otthon ülök és igyekszem nem sokat kint lenni… de egy hónapon keresztül nem összefutni velük? Hát az, képtelenség. És még csak el sem bújhatok…

Péntek délután aztán Tom elküldte a szörnyű üzenetet…

Szia kedves! Most szállunk fel a repülőre! Annyira izgulok! Nagyon kíváncsi vagyok, milyen lehet Dubai. Bill szomorú… hiányzol nekünk. Tom

Legszívesebben belevertem volna a fejem a falba, de nem. Nem ér ennyit ez az egész. És mi van akkor, ha találkozunk? Semmi… nincs semmi köze hozzám. A kicsihez meg pláne. Hisz ő nem akart minket. Akkor meg minek idegesítem magam. De vajon tényleg a találkozástól rettegek? Vagy inkább attól, hogy ha újra látom őt, már nem is lesz olyan egyszerű rá haragudnom.

-         Ááá!!!! – kiáltottam el magam. Ami nagyon megnyugtató volt.

Úgy döntöttem felhívom a főnöknőm… Clara amúgy is ismeri az egész életemet. Majd ő segít nekem. Így hát gyorsan tárcsáztam is.

-         Szia Susy –köszönt kedvesen.

-         Szia Clara… kérhetnék egy kis szívességet?

-         Persze! Valami baj van? Olyan ideges a hangod…

-         Bill épp Dubai felé tart…

-         Tessék?! De hát… honnan tudta meg, hogy itt vagy? Elmondtad neki?

-         Dehogy mondtam el!!!! De mindent részletesen elmesélek, csak gyere el hozzám...

-         Kétségbe vagy esve, igaz? Attól félsz, hogy még mindig érzel iránta valamit, és amikor a közeledbe ér nem is fogod utálni… - mondta ki azt, amit már én is régóta sejtek, de nem merem bevallani…

-         Ez… túl bonyolult… - nyögtem ki, könnyeimmel küszködve.

-         Rendben azonnal indulok… viszek egy kis édességet jó?!

-         Az nagyon jó lesz… és egy kis fagyit is hozhatsz –mondtam egykedvűen.

-         Oké, azt is viszek. Szia

-         Szia és még egyszer köszönöm.

-         Nincs mit –nevetett.

Dühös voltam így fogtam magam bekapcsoltam a tévét a zenecsatornán, és zenét hallgattam. Kb. fél óra múlva megérkezett Clara. Mikor elkezdtem mesélni, Tom első üzenetét felhúzta a szemöldökét és beleharapott egy nagy tábla csokiba. Amikor azt is elmeséltem, hogy Bill gyötrődik, leesett az álla és megállt kezében a csoki.

-         Ez nem normális… komolyan ennek valami flúgja van! Nem a diliházból szedted össze? –kérdezte komolyan.

-         Hát… azaz igazság, hogy egy buliban ismerkedtünk meg… de igazad van, már a találkozónk sem volt hétköznapi. –vallottam be nevetve.

-         Na ez kész… erre már nem tudok mit mondani. És mi van Tommal? Miért nem vele jössz össze?

-         Mi??!! Megőrültél?! Én és Tom?! Milyen szép is lenne… Tom a Bill gyerekét nevelgeti miközben Bill, Tom barátnőjével kavar… mert, hogy ezt kifelejtettem a monológomból.

-         Jézusom!!! Te… szabadulj meg a Kaulitzoktól! De nagyon gyorsan! Amint a kicsi betölti az egyéves kort, repülj el az Északi sarkra… oda talán nem mennek utánad! –kacagott.

-         Te ez nem a te telefonod, Clara?

-         Nem! Ez tuti nem az enyém! –rázta szőke haját.

-         Na akkor az… - megállt bennem az ütő…

-         Na ki írt?! –kérdezte kíváncsian.

-         Tom! Megérkeztek! Itt vannak! –mondtam szinte visítva, és lerogytam a kanapéra.

-         Jó… nyugi! Nincs semmi vész! Minél jobban el akarod kerülni őket annál biztosabb, hogy összefutsz velük… Szóval a következőt csináljuk! Ma este kicsíped magad…

-         Terhes vagyok!

-         Éééésss?! Kit érdekel?! Nagyon szép vagy! Szóval rendbe szeded magad, és pontban este 8kor érted jövök. De nagyon jól nézz ki! Mert ha összefutunk velük, látni akarom, az elképedt arcát! –nevetett gonoszan.

-         Tudod mit? Igazad van! Bulizzunk ma egy jót! De nem iszunk vagy ilyesmi…

-         Dehogynem! Majd kölyökpezsgővel koccintunk –nevetett.

-         Na jó! Abba még beleegyezek!

Pontban 8kor kint álltam a házam előtt és mosolyogva vártam Clarat. A telefonomat direkt otthon hagytam.

Nagyon kicsíptem magam, úgy ahogy mondta. Egy szép fehér lenge felsőt vettem fel, és egy kényelmes fehér szoknyát, papucsot amin kis cseresznyék voltak. A hajamat kiengedtem, és hagytam, had játsszon vele a fülledt nyár esti szél. Mikor megállt az ismerős ezüstszínű autó, elindultam. Clara is kitett magáért… miniszoknya, kivágott felső, magasarkú papucs, és fülig érő száj… talán soha nem láttam ilyen boldognak.

-         Kész vagy drágám?! –kérdezte és tetőtől talpig végig mért.

-         Igen! Amint látom te is – nevettem.

-         Nagyon szép vagy, na gyere, induljunk.

Beszálltunk az autóba és elindultunk a part felé. A hangulat már most is a tetőfokára hágott. Mindenki önfeledten és boldogan nevetgélt. A párok egymáshoz bújva csókolóztak. Az egyedülálló csajok és pasik, pedig nézegették a kínálatot. Este 11ig nem történt semmi izgalmas… aztán egy ismerős sötétzöld színű kisbusz állt meg a party bejáratánál. Elcsaptam a fejem és megböktem Clarat.

-         Mi az?! Valami baj van?

-         Mondd… ki száll ki abból a zöld kisbuszból?! Van köztük magas szőkésbarna hajú…