4. rész: Viki visszalép!

Viki boldogan mesélte el legközelebbi barátainak a regényét. Egyelőre félt kiírni az oldalára, félt, hogy elszólja magát és belebukik. Bogi sikeresen tartotta benne az életet és a siker hitét minden percben. Ő volt az számára, akire tényleg számíthatott. Bogi nagyon büszke volt nővérére, hogy az élet ennyire egy fantasztikus emberrel tette boldogabbá az ő életét.  Viki úgy gondolta a címet nem változtatja meg, marad a „Véletlen vagy sors”. De tudta, hogy a srácok nevét át kell írni és ez egy kicsit a szívébe mart. Szerette a srácokat, nem azért amilyenek, hanem annak ellenére, hogy bármilyenek. Sokat köszönhetett nekik, talán túl sokat is. Barátokat, felejthetetlen napokat, koncerteket, sztori géppeléssel eltöltött estéket. Ezek a gondolatok után a laptopjáért nyúlt és  megnyitotta a saját oldalát, azt amit már egy éve vezet Ő egyedül. Ez az az oldal, amibe élete munkásságának nagy része megtalálható. Ezen az oldalon mindent Ő csinál. És a kérdés, hogy kikért? Hát értünk, akik nap, mint nap feljárnak az oldalra és olvasnak, nézelődnek. Tekintette a látogatottak számára tévedt 159269 ember lépett fel erre az oldalra. Hihetetlennek találta, hogy ennyi ember ő érte jár fel, azért amit csinál, és azért ahogy csinálja azt. Megnyitotta a saját irományait. Olvasgatni kezdte és szinte minden szóra emlékezett. Emlékezett mikor írta és hogy éppen miért így. Könnycseppek hada gyűlt a szemébe miközben a sorok között elveszett. Boldogság könnycseppjei voltak és tudta, azt a regényt nem Ő fogja megírni. Nem képes egy régi emléket átírni a sikerért. Sőt nem is érzi magát készen, hogy regényt írjon. Neki az oldal a mindene és oda fog írni, folytatni félbehagyott történeteit. Félt szólni Bogi, mert talán az csalódna benne. De tudja, ha szereti megérti.

-         Hogy halad az egyetlen írónőm? – lépett be a szobába barátja és egyben élettársa is

-         Nem fogom megírni a regényt. – felet Viki alig hallhatóan

-         Hogy-hogy?

-         Túl nehéz lenne nekem, mármint nem az, hogy írjak, hanem az hogy a srácok nélkül írjak. Engem ők ihletnek meg, nem pedig maga a szerelem, a bonyodalom és a boldogság.

-         Ez az én Vikim.

-         Bogi csalódott lesz. – felelte Viki egyhangúan.

-         Dehogy lesz, hidd el meg fog érteni, mint ahogy én is megértelek.

-         Szeretlek. – bujt Viki szorosan szerelme karjaiba

-         Én is kicsim. Hidd el jobb lesz ez így, marad időd a munkára és az oldalara is.

-         Igazad van!

-         Nekem mindig. – felelt mosolyogva és megpuszilta a lány feje búbját.

***

-         Ki kér kávét? – kiabál Gustav, aki éppen a kávéfőzött rakta össze

-         Én – kiabálták egyszerre a srácok

-         Akkor csináljatok magatoknak – szolt nekik vissza, nevetve!

-         Én inkább teát iszok – állt fel Bill és elment a vízforralóhoz, hogy azt teletöltse, és kedvenc eperteáját megihassak.

A tea elkészülése után bevonult szobájába és bekapcsolta a saját tv-jét, majd hirtelen eszébe jutottak a rajongói levelek. Elővette és előkereste azt a 6 vastag összefűzött iratot, amit mi küldtünk neki.

-         Na, lássuk csak – szolt magához és fellapozta az elsőt, ami a kezébe akadt.

„Élet az álarc mögött” írta: Szabó Viktória

„Szia(sztok) Viki vagyok, 24 éves. Magyarországon élek azon belül pedig egy kisvárosba a párrommal boldog kapcsolatba. 5 éve már annak, hogy először meghallottalak titeket és azonnal el is varázsoltatok, a rajongótok lettem és már 3 éve annak, hogy rólatok írok. Ugyanis megihletetek engem egy-egy történethez. Első sorok után már tudtam, hogy saját vágyaimat az írás során élhetem ki. A bandából személyes kedvencem nincs, mindegyikőtöket szeretem a saját stílusa miatt. Ez az írás, amit jelenleg a kezedbe tartasz, egy szerelmes történetről szól. Egy szerelmes lányról és egy szenvedélyesen szeretni tudó fiúról, aki nem más, mint Bill……”

És Bill belemerült az olvasásba csak olvasta és olvasta a bevezetőt mindaddig, amíg Tom meg nem zavarta, ezzel véget vetve a hangulatos idillnek.