15. rész

-         Rasztáshajú srác? –fejezte be helyettem és elkezdte nyújtogatni a nyakát.

-         Igen… és egy magas fekete hajú pasi is… eszméletlen jól néz ki…

-         Ő Bill! –fakadtam ki.

-         A… a fekete hajú?! –kérdezte és elkezdett köhögni, mivel szegény épp kortyolt italából, amikor közöltem vele, hogy melyikőjük Bill.

-         Igen… a szőke meg Tom.

-         Azzal se járnál rosszul… sőt. Nagyon baba arca van. Úristen. Szerintem minden csaj rájuk mászik! Elindultak! Felénk!

-         Clara ne bosszants!

-         Itt vannak! Itt vannak! –mondta cincogó hangon és kitört belőle a nevetés… aminek következtében belőlem is. Így már biztos volt a lebukás!

Egy kéz súlyát éreztem a vállamon és egy lágy rekedtes hang így szólt hozzám németül…

-         Elnézést te nem véletlenül Susanna Klein rokona vagy?! Mert pont olyan a nevetése…

Ekkor megfordultam és rávigyorogtam Tomra, aki sokkoltan nézett rám.

-         Én vagyok az Tom! Susy! –ahogy megölelt, Billre tévedt a tekintetem, aki még Tomnál is rosszabbul viselte a hírt, miszerint én ott vagyok.

-         De hát… Miért nem mondtad, hogy itt vagy?

-         Nem tartottam fontosnak –önkéntelenül is a pocakomhoz nyúltam és megsimogattam. Tom ránézett és ő is végigsimította.

-         Jó nagy már a pocakod.

-         Az! Clara ő itt Tom Kaulitz.

-         Nagyon örülök Tom! Sokat hallottam már rólad!

-         Remélem csak jókat!

-         Igen! Rólad kivétel nélkül jókat hallottam. Hogy vagy Bill? –kérdezte ironikusan Clara Billhez fordulva, aki megállás nélkül döntötte magába az italokat.

-         Szarul! Köszi kérdésed… Te?

-         Ó nagyon jól vagyok köszönöm kérdésed… Nem is érdekel, hogy a gyermeked anyja hogy van?

-         Clara kérlek! –csitítottam.

-         Ne kérj! Annyira sem érdekled, hogy megkérdezze, hogy élsz-e vagy sem? –mondta dühösen.

-         Szóval drága Bill?! –folytatta.

-         Te ne drágázz engem! Nem vagy senkim! Aki itt drágámnak nevezhet az Susy!

-         És ugyan miért nevezne drágának? –csattant fel dühösen Clara, arca kipirult a méregtől és láttam rajta, hogy legszívesebben felpofozná Billt.

-         Milyen jogon szólsz bele az életünkbe?!

-         Életünkbeee?! Te… TE normális vagy?! Ott voltál mellette a terhessége alatt? Láttad, hogyan nő a pocakja?! Hogyan rohangál nap, mint nap a kórházba? Vizsgálatokról –vizsgálatokra? NEM!!!! Te egy senki vagy! Pláne Susy életébe!!!! Gyere Susy!! Most hazaviszlek!

-         Az jó lesz… amúgy is fáradt vagyok!

-         Ne! Nem menj Susy! Beszélni szeretnék veled! –fordult felém Bill.

Már mindenki minket nézett. Még szerencse, hogy nem nagyon értették, miről beszélünk, mivel németül veszekedtünk.

-         Már nem érdekel a mondandód! – szívem szakadt meg, hogy ezt kellett mondanom… és legszívesebben magamhoz ragadtam volna, és csak csókolnám azt a szép száját… az arcát… mindenét! De nem! Nem szabad! Erősnek kell lennem! Ellen kell állnom! –sarkon fordultunk Claraval és elindultunk az autóhoz.

-         Susy! –szalad utánam Tom. –Legalább velem találkozol valamikor?

-         Persze! Veled bármikor –mosolyogtam.

-         Clara, minden rendben? –fordultam felé, még mindig fujtatott a dühtől.

-         Persze! Csak annyira felbosszantott! Azt hiszi a tulajdona vagy? Hogy így játszhat az érzéseiddel? És a gyereketekkel? Jézusom mindjárt felrobbanok!

-         Ne vigyelek inkább én haza titeket? –kérdezte Tom. Nem szólok Billnek, hol lakik Susy.

-         Nem! A végén úgyis elmondod neki, hogy…

-         Clara! –szóltam rá szelíden. –Tökéletesen megbízom Tomban! Az életemet is rábíznám.

-         Rendben! Te tudod… - törődött bele a dologba Clara és dühösen becsapta a kocsiajtót.

Tom felém fordult és csendesen ezt suttogta: - Köszönöm, hogy ennyire bízol bennem! - Azzal adott egy lágy puszit az arcomra. Annyira hiányzott már egy ilyen szó. Egy ilyen puszi és egy olyan ölelés, amit ezután kaptam. Beszálltunk és hazavittük Clarat.

-         Maradjon a kocsi Susynál. Holnap úgyis munkaszüneti nap lesz… majd délelőtt leugrom érte.

-         Oké, várlak. Köszönök mindent –mondtam hálásan és megöleltem.

-         Nincs mit. Nekem is jól esett, hogy végre kitombolhattam magamat. –nevetett.

-         Jó éjszakát. Tom, örülök, hogy megismertelek! Te ne bántsd Susyt! Oké?!

-         Soha nem bántanám! Neked is jó éjt!

-         Sziasztok! –köszönt el és eltűnt a bejárati ajtó mögött.

Visszaszálltunk az autóba és némán elindultunk hozzám. Csak néha mondtam egy-egy irányt, hogy merre kell fordulni. Ezen kívül mást nem beszéltünk.

Amikor megérkeztünk a házamhoz, Tomnak leesett az álla.

-         Csodaszép házad van!

-         Köszi! Büszke is vagyok rá! –azzal betereltem a nappaliba.

-         Ne haragudj Billre! Nagyon szeret! És nem volt azóta lánnyal csak Jeniferrel kerültek kicsit meghittem kapcsolatba, de nem volt semmi csók! Semmi nem volt…

-         Honnan tudod? –kérdeztem gúnyosan, miközben töltöttem neki egy bögre forrócsokit.

-         Mert nem mozdult ki otthonról! És Jenifert is kifaggattam. A koncertekre is nagyon nehezen tudtuk elcipelni! David tombol. –mondta és belekortyolt a meleg italba.

-         Értem… és… mit akarsz? Menjek oda? Ugorjak a nyakába és mondjam neki: Még mindig nagyon szeretlek, és nem érdekel a múlt csak a jövő?!

-         Hát… kb. –mosolygott és megfogta a kezemet.

-         Bocs Tom! De nekem ez nem fog menni! Nagyon fájt, hogy akkor eltaszított magától…

-         De hiszen te akartál elmenni.

-         Igen! De miért?! Te ott maradtál volna miután közlik veled, hogy Bocs de én még nem vagyok kész egy gyerekre! Persze mindent megadok neki! Csak ne legyen a közelembe!

-         Nem… - lehajtotta fejét.

-         Tom… 25 éves leszek nem sokára. Én már érett vagyok egy gyerekre! De ha Bill úgy érzi, hogy ő még nem érett rá ugyanennyi idősen, akkor… sajnálom! Nem tudok vele mit csinálni… ez van! Nem fogok egy olyan szekér után szaladni, ami nem fog felvenni. Érted?

-         Igen. Értem. Nem is zavarlak tovább. Pihenj! Oké?

-         Azt fogom tenni! Nagyon fáradt vagyok! És ő is kezd nyűgös lenni.

-         Honnan tudod? –kérdezte mosolyogva.

Szó nélkül megfogtam a kezét és a hasamra tettem. A pici mocorgott jobbra-balra. Tom pedig fülig érő szájjal jutalmazta eme mutatványát.

-         De furcsa érzés… nem fáj, amikor ilyeneket csinál?

-         Nem annyira.

-         Olyan eleven, mint Bill –nézett a szemembe.

-         Ne mondd ezt!

-         De! komolyan. Anyu is mesélte, hogy Bill éjjel nappal ficánkolt. Én nyugisabb gyerek voltam. De csak míg meg nem nőttem –vigyorgott, majd adott egy puszit a fejemre és felállt.

-         Jó éjt Tom!

-         Jó éjt! Mondjak valamit Billnek?

-         Felejtsen el… és a babát is.

-         Nee! Susy, ezt ne csináld! Joga van a gyerekéhez!

-         Ha nagyon felbosszant elmegyek a bíróságra és két tanúval bebizonyított, hogy nem érdekelte a gyereke…

-         Legalább egyszer hadd lássa…

-         Hidd el Tom! Téged jobban érdekel ez a pici, mint őt.

-         Ez nem igaz! Már vett két pár kiscipőt, egy rózsaszínűt és egy kéket. Sőt babaruhákat is nézegetett. Egyszer meg rajta kaptam, hogy a piciről ír dalt.