64. rész. Kellemes csalódások.

Reggel ahogy felkeltem, kinéztem az ablakon. Nem esett az eső. Az utcákon még nem száradt fel a tegnapi borzasztóan gusztustalan időjárás hagyta egybefüggő tócsa halmaz, de a nap már erőt vett magán és áttört a felhőkön. Már tudtam, ez a nap tökéletesen megfelel a vásárolgatáshoz. Talán tényleg ki is fogok jönni Natalieval. Most úgy éreztem, akihez a bátyám ragaszkodik, nem lehet rossz ember.

Gyorsan elkészültem, nem szórakoztam sokat. Indulás előtt még írtam egy sms-t Billnek.

„Ne légy elkenődve, minden helyrejön egyszer ;) Szép napot!”

Eszem ágában nem volt elmondani neki, mit tettem, de szerettem volna, ha nincs rossz kedve attól az idiótától.

Pár perc múlva már kopogtattam Natalie ajtaján. Nem igazán tudtam levenni a reakciójából, mit szól ehhez, és mennyire önszántából jön velem, mint sem inkább David ráhatása miatt.

Nem kellett sétálnunk, hagytak nekünk egy sofőrt és egy autót. Natalie nálam kicsit jobban ismerte a várost, így az első uticélt is ő adta.

-          Azt hiszem, itt tudsz válogatni. Ahogy elnéztem a te ízlésednek is megfelel. – szólt hozzám kedvesen, mikor beléptünk az ajtón. – És úgy hallottam, fürdőruhát szeretnél venni.

-          Ezt mint stylelist vagy mint egy baráti tanácsadóként mondod?

-          Kicsit mindkettő. – mosolygott és elindult az üzlet egyik végébe.

Hát tudtam válogatni. A stílusok, a színek tényleg passzoltak hozzám. Ez a munkája, nem csodáltam, hogy eltalálta, mire van szükségem.

Tanácstalanul, három fürdőruha között érlelődve haladtam a próbafülkék felé, mikor újra megjelent.

-          Én meg is vagyok.

-          Ez gyors volt.

-          Céltalanul sosem megyek ruhát venni.

-          Fogalmam sincs, melyik legyen a megfelelő. – mutattam a három példányt.

-          Szívesen adok véleményt, ha elfogadod.

-          Hátbatámadós utállakos kicseszek veled véleményt, vagy…

-          Indítsunk tiszta lappal őszinte baráti véleményt. – fejezte be helyettem.

-          Ez esetben megköszönném.

Odaadtam neki a táskám, leült egy fotelbe, én pedig bevonultam próbálni. Alig hogy kibújtam a ruháimból, egy szál bugyiban álltam, mikor megcsörrent a telefonom.

-          Odaadjam? – szólt be Natalie.

-          Ki az?

-          Georg.

-          Légy szíves. – nyújtottam ki a kezem. – Szia. – szóltam bele.

-          Szia. Rosszkor hívlak?

-          Kinek mi.

-          Beszéltem tudjukkivel. Hajlandó arra, amiben megállapodtál vele.

-          Még szép.

-          Mit mondtál neki?

-          Eztazt. A lényeg, hogy Bill neve tisztázódik és helyrejön a kedve is.

-          Az biztos. De tényleg nem akarod, hogy tudja…

-          Nem szeretném. Jobb, ha az én nevem fel sem merül ez ügyben. – szóltam közbe. – És ha most nem haragszol, kezd egy kicsit hideg lenni. Épp ruhát próbálok.

-          Jaj ne haragudj. Akkor később beszélünk.

-          Rendben. Szia.

-          Szia. – tette is le.

Leraktam magam mellé a telefont, és már folytattam is a próbálgatást. Elgondolkodtam rajta, vajon mennyire volt okos ötlet ezt a beszélgetést Natalie füle hallatára lezavarni. Csendben volt, tuti mindent hallott és van rá esély, hogy David fülébe is eljut. Nem tudhatott meg sok mindent, csak hogy Billről, a neve tisztázásáról, és egy ügyről volt szó, de bőven elég ahhoz, hogy kavarás kezdődjön.

Egyet kiszavaztunk, ahogy felvettem, így maradt kettő. Negyed óra is beletelt, mire közösen úgy döntöttünk, mind a kettőt meg kell vennem. Nem nagyon vacilláltam, hisz úgyis David szponzorálja. De azért Natalie előtt nem sütöttem el, inkább magamban kuncogtam rajta. Már egyszer kifejtette, hogy a bátyám nyakán élősködöm szerinte…

-          És most hova? – érdeklődtem, mikor kiléptünk a boltból és az autónknak már nyílt is az ajtaja.

-          Meghívlak ebédelni a kedvenc éttermembe.

-          Tök jó, hogy nektek minden városban van kedvenc éttermetek. – közöltem ezt már az ominózus étteremben, ahogy ismerősként fogadták partneremet és azonnal a legjobb asztallal kínáltak.

-          És kedvenc boltunk, kedvenc búvóhelyünk, kedvenc hotelszobánk. Néha kicsit már unalmas.

-          Tényleg? Én nem tudnám megunni a sok utazgatást.

-          Dehogynem. Hidd el nekem. Távol a családtól, távol az otthontól, mindig új helyen.

-          Család, mint a szüleid?

-          David nem mondta?

-          Mit?

-          Van otthon egy kisfiam, az apjával.

Nem tudtam, mi taglóz le jobban. Hogy egy anyával beszélgetek, aki tinikkel turnézgat, miközben otthon várja a családja, vagy hogy a bátyám egy családos nővel kufircol titokban.

-          Már látom, miért nem mondta. Az arcod mindent elárul.

-          Nem az én dolgom. – vágtam rá.

-          A férjem és én nem élünk már együtt egy ideje. Adam pedig jó kezekben van vele.

-          Hogy kerültél a srácokhoz?

-          Egy partin találkoztam Daviddal, másnap pedig felajánlotta az állást. Rengeteg pénzt ígért, amit félretehetek Adam továbbtanulására.

-          Nem tudom melyik lehet könnyebb. Gyereket nevelni, vagy ezzel a négy sráccal tölteni a mindennapjaimat.

-          Hát igen. – nevette el magát. – Az elején nekem sem ment simulékonyan. Idegen lány jött a rengeteg pasi közé. Tom udvarolt, Bill egyből legjobb barátjának titulált. David pedig. Hát tudod. De elég hamar meghúztam a határvonalakat. Ez itt egy nagy család.

-          Egy meglehetősen érdekes család csupa különböző emberrel.

-          Kedvelnek téged. Főleg Bill.

-          Figyelj, én szeretnék beszélni veled valamiről.

-          Nem hallottam semmit. – tett lakatot a szájára és egy mozdulattal elhajította a láthatatlan kulcsot.

-          Utálom, mikor ki van borulva.

-          Soha nem ismertem még senkit, aki ennyire hatással lenne a környezetére. Ha rossz kedve van, mindenki kiborul, ha jó kedve van, mindenkire ráragasztja.

-          Ugye? Nem lehet megállni.

-          És tegnap különösen rossz napja volt.

-          Én pedig kiderítettem ki az a régi barát és elbeszélgettem vele kicsit.

-          Komoly?

-          Nem bírtam szó nélkül hagyni. Georg segített, felhívtam és nem voltam túl kedves. Az előbb a boltban Georg hívott. Ez a kedves srác belátta némi ráhatásra, hogy szemétség volt. Most hajlandó lenyilatkozni, hogy kitaláció volt Bill és az ő kapcsolata.

-          Hű. – nézett rám csodálkozó tekintettel. – Te nagyon szíveden viseled Bill életét.

-          Ő tehet róla. Én nem vagyok ilyen empatikus alap állapotban. Vele nem bírom megállni.

-          Akkor a bátyád tényleg jól választott. Te kellesz ide, hogy Billel minden rendben menjen.

-          Megtennéd, hogy ez köztünk marad? Igazából azért mondtam el, mert elejét szerettem volna venni a találgatásoknak.

-          Azt hiszem sejtem, miért nem szeretnéd, ha megtudnák, hogy neked köszönhető.

-          Akkor megértesz.

-          A legnagyobb mértékben. És természetesen nem mondom el senkinek. Köztünk marad.

-          Sokkal jobb fej vagy, mint gondoltam.

-          Benned is kellemeset csalódtam. És tudod, sokban hasonlítasz Davidra.

-          Na ezt azért kétlem.

-          Ha azt szeretnéd, hogy Bill ne gondoljon többet a kapcsolatotokba, mint szimpla barátság, akkor komolyan meg kell húznod a határokat. Ő könnyen átlépdeli, ha nem áll szikla szilárdan előtte egy hatalmas válaszfal.

-          Igen, ezt már észrevettem.