16. rész

Ez nagyon meglepett. Döbbenetemet még Tom is észre vette.

-         Nem gondoltad volna… ugye?

-         Hát… nem. Nem igazán.

-         Csak egyszer beszéljetek… az én kedvemért! A közeletekben leszek, és ha bármi baj van, csörgetsz és én máris ott termek. Oké?

-         Jhaj! Legyen. Holnap 4 kor találkozzunk a főtéren lévő szökőkútnál…

-         Nagyon szépen köszönöm Susy!

-         Ugye tudod, hogy csak miattad teszem… - mondtam durcásan karba tett kézzel.

-         Igen! És tényleg hálás vagyok.

Miután elment sehogy sem bírtam elaludni. Egész éjjel forgolódtam, és a történteken rágódtam. Billt érdekli a pici?! Úgy összezavarodtam. A pici is nyűgösködött. Lehet, érezte, hogy nem vagyok valami jó formában, ugyanis reggeltől kezdve szörnyű hányingerem lett. Szédültem, és minden bajom volt. Ahogy közeledett a 4 óra pedig csak még rosszabbul éreztem magamat.

Ott ültem a padon. Minden másodpercben az órámra lestem. 3 óra 50 perckor feltűnt a jól ismert kisbusz. Bill kiszállt és elindult felém. Szívem a torkomban dobogott. Úgy éreztem magam, mint egy kis diák, aki életében először ment randira, és nem tudja, mit kell tennie.

-         Szia –szólt csendesen és egy szál fehér rózsát nyújtott át.

-         Helo. Nem kellett volna. Tényleg. Nincs rá szükség –azzal visszatoltam neki a rózsát, de ő makacsul az ölembe tette.

-         Kérlek, fogadd el…

-         Rendben… De ettől neked, jobb lesz?

-         Igen.

-         Remélem, tudod, hogy nem akartam ezt a találkozót.

-         Igen, tisztában vagyok vele. Kérdezhetek valamit?

-         Ki vele…

-         Hiányoztam?

Ezzel a kérdésével sokkolt- mindenre számítottam csak erre nem…pontosan tudtam a választ, de kimondani nem bírtam…

-         Miért fontos ez?

-         Tudnom kell… kérlek, válaszolj! –kiskutya szemivel úgy nézett rám, hogy nem bírtam neki ellenállni.

-         Igen… - suttogtam alig hallhatóan

Halvány mosoly jelent meg az arcán. Felemelte a kezét és gyengéden végigsimította arcomat. Behunytam a szememet és élveztem minden egyes érintését. Annyira hiányzott. Valami elmondhatatlanul nagy nyugalom költözött lelkembe. A pici sem mocorgott annyit. Hiányzott… de még mennyire hiányzott. Ébren töltött óráim java részét azzal töltöttem, hogy ő rá gondoltam. Közelebb húzódott hozzám. És lágyan csókolgatni kezdte a nyakamat. Kirázott a hideg. Teljesen hatalmába kerített ez az érzés. Nem bírtam megállni… Hagytam, hogy ajkam összeérjen ajkával… megcsókolt. Úgy, mint még soha. Szenvedélyesen és kiéhezve. Megrémültem. A szívem hevesen zakatolt. Nem… nem érezhetem ezt… nem szabad. Bill tovább csókolt és megsimogatta a hasamat. A pici furcsán mozdult… mintha csak közelebb akarna húzódni hozzá.

-         Miért teszed ezt velem? –toltam el magamtól.

-         Szeretlek… tudom, hogy későn mondom… és igen… igazad van, ha azt gondolod egy idióta vagyok. De tiszta szívemből ezt érzem.

-         Azt se tudod, mi az a szerelem…

-         Lehet, hogy nem tudom… de… amit irántad érzek… megmagyarázhatatlan.

-         Bolond vagy…

-         Tudom. Bolondulok érted.

-         Nem tudom, Bill… Tényleg nem tudom. Gondolkoznom kell… érted? Muszáj… időre van szükségem.

-         Tényleg nem láthatom őt? –kérdezte fájdalmasan.

-         Majd meglátjuk. Most hazamegyek.

-         Had vigyelek…

-         Nem kell… nem akarom.

-         Egyedül mész?

-         Nem Bill… nem megyek egyedül.

-         Akkor kivel? –érdeklődött, hevesen

-         Claraval megyek. És örülnék ha nem marnátok egymást. Jobb lesz ha indulok. Már vár. Szia Bill.

-         Szia Susy… szeretlek.

El akartam menni, de maga felé fordított, és ismét megcsókolt.  Mikor elengedett szinte csillagokat láttam. Beszállt a kisbuszba és elhajtott. Én pedig elindultam hazafelé. Útközben telefonált Tom. Megbeszéltünk egy találkozót a közeli cukrászdába.

Mire Tom megérkezett már egy nagy adag fagyit megettem.

-         Szia –leült mellém és ő is kinézett magának egy nagy adag sütit.

-         Szia –mondtam keserves hangon.

-         Ennyire rosszul sikerült? Pedig Bill nagyon mosolygott. –kihozták a sütiket és elkezdtünk enni.

-         Megcsókolt, és én visszacsókoltam.

Tom kezében megállt a villa. Rám nézett és döbbenten fürkészte az arcomat. Majd letette a villát és felemelte fejemet.

-         És? Ilyen szörnyen csókol? –viccelődött.

-         Nem… épp ez a baj. –mondtam letörten.

-         Hát akkor meg? Vegyél egy nagy levegőt és lépj túl ezen a dolgon…

-         A daganat még mindig meg van –szóltam komoran. –Mi van ha megszületik a pici de én nem maradok él…

-         Ilyenre még csak ne is gondolj! –csattant fel Tom. Furcsán csillogott a szeme.

-         Miért? Ennek igen is nagy esélye van. Mi lesz vele?

-         Elmondjam? 16 év múlva tépni fogod a hajadat, mert a fiad vagy a lányod épp akkor fogja élni a lázadó korszakát. És te nem tehetsz semmi, mert ezen mindegyik gyerek átesik. Érted? Te fogod felnevelni! Te és… megkockáztatom, hogy Bill.

-         Azt már nem! Még te is jobb apja lennél neki… - mondtam dacosan.

-         Csak egy szavadba kerül… - szólt csendesen.

-         Micsoda?

-         Hogy veletek legyek. Veled és a picivel…

-         Ezt most nem mondod komolyan ugye? –kérdeztem elkerekedett szemekkel.

-         Miért? Olyan elképzelhetetlen?

-         Hát… igen…

-         Ugyan. –legyintett. –Ha nem szeretnéd Billt, most a nyakamba ugranál és azt mondanád, köszönöm.

-         Ezt nem értem…

-         Ezzel azt akartam, mondani, hogy nagyon szereted Billt! –mondta mosolyogva.

-         Nagyon fáradt vagyok! Azt hiszem, haza megyek és lefekszem aludni!

-         Gyere, haza viszlek!

Kézen fogott és kivezetett a cukrászdából.

Mikor beléptem a házba, szinte beájultam az ágyba. Tom betakargatott és mellém feküdt.

Nagyon jól esett hogy ott volt mellettem egy kicsit.

Este görcsölni kezdett a hasam. Folyt rólam a víz és éreztem, hogy a lázam is felment.

Mikor felkeltem Tom már nem volt mellettem. Kapkodtam a levegőt. Egyre jobban görcsöltem. Négykézláb a telefonhoz mentem, és tárcsázni kezdtem a legelső számot. ami az eszembe jutott.

-         Haló… - szólt bele egy kómás hang.

-         Clara… kérlek, gyere ide –nyögtem a telefonba.

-         Jézusom! Susy! Mi baj? Mi történt?

-         Nem tudom! Nagyon görcsölök.

-         Azonnal indulok!

-         Köszönöm… köszönöm.

A hideg kőpadlón feküdtem. Billt láttam magam előtt. Kinyújtottam felé a kezem, de ekkor szertefoszlott. Egyre kevésbé tudtam nyitva tartani a szemem.  Ajtócsapódást hallottam, és egy sikítást:

-         Susy!!!!

Majd minden csendes lett.