18. rész

A reggel szerencsére nagyon soká jött el. Nem is keltem volna fel ha nem hallok odalentről furcsa zajokat. Felültem az ágyba és nyújtóztam egyet. Majd magamra kanyarítottam egy vékony köntöst, beleléptem a mamuszomba és lementem a földszintre. Az asztalon gőzölgő tea volt és rengetek péksütemény. Valamint különféle újságok.

-         Jó reggelt! Hogy aludtál? –lépett ki a fürdőből Bill. Elég furcsa halmazállapotban volt. Haja lelapult és smink nélkül alig ismertem meg. Így is nagyon jól nézett ki, de azért ledöbbentem.

-         Köszi nagyon jól aludtam és ezt neked köszönhetem. Helyesebb vagy smink nélkül –léptem oda hozzá és megöleltem.

-         Kedves vagy… gyere egyél pár falatot. Vettem banánt, barackot, és szőlőt.

-         Oh milyen figyelmes vagy –nevettem.

Leültünk és csendben elkezdtünk reggelizni. Közben belelapozgattam az egyik újságba és kis híján megfulladtam. Címlapom szerepelt Bill és… és…

-         ÉÉÉÉÉNNN! –kiáltottam fel.

-         Mi a baj?! –rémüldözött szegény Bill akire a szívbajt hoztam rá.

-         Címlapon vagyunk!!!!!!!!!

Bill Kaulitz és Susanna Klein gyermeket várnak!!!!!!!!

Alig egy hónap múlva megszületik a kis Kaulitz. Azonban se az érintettek, se a közeli rokonok, barátok nem óhajtanak nyilatkozni. Arról, hogy Bill és Susanna hogyan találkoztak, és hogy tudták idáig eltitkolni kapcsolatukat, sajnos még nem tudtunk rá jönni. Azonban Gratulálunk nekik és nagyon jó egészséget kívánunk, mindannyijuknak. Valamint reméljük, hogy hamarosan adnak nekünk egy exlusív interjút. Bővebb információkhoz lapozzon a 28. Oldalra…

-         Ezt nem hiszem el –fakadtam ki.

-         Nyugi… ez várható volt. Bár kíváncsi lennék rá, hogy ki értesítette őket. Bosszantó…

-         Nyugi? Nincs nyugi Bill! Ezt nem hiszem el.

-         Gyere ide –húzott magához. –Ne törődj velük hallod? Amint látom, azt nem tudják, hol vagyunk, szóval nem igen fognak minket zaklatni. Ha meg megszületik a kicsi, akkor…

-         Nem akarok itthon ücsörögni mint egy vénasszony! Nem leszek szobafogságba! –szakítottam ingerülten félbe.

-         Én is így gondoltam… tehát miután a kicsi olyan idős lesz, hogy lehet vele utazni, elmegyünk Loitschébe.

-         Az jóó! –ujjongtam és megcsókoltam.

-         Bocs… én… csak –mentegetőzésem egy lágy csókkal szakította félbe.

Annyira jól esett ismét ezt a bizsergető érzést átélni. Az egész napot végig lustálkodtuk. Lógattam a lábam, unalmasabbnál unalmasabb filmeket néztünk. Úgyhogy más taktikára váltottunk…

Ettünk, ittunk, aludtunk egész nap. Azaz én. Bill néha elment a srácokkal a stúdióba dolgozni, de mindig gondoskodott róla, hogy egy házsártos vénszipirtyó vigyázzon rám.

Egy hónap alatt Billnek egy teljesen más arcát ismertem meg. És mostmár kijelenthetem, hogy ismerem. Azaz nagyjából. Néha vannak fura dolgai, de hát kinek nincsenek? Georg, Tom és Gustav gyakori vendégek lettek nálunk. És kiderült, hogy a babának van ízlése… ugyanis ha meghallotta a srácok zenéjét elkezdett tombolni. Vagyis a srácok kilettek tiltva a házból.

-         Tom ne röhögj! –fakadtam ki. –Ez egyáltalán nem vicces. Te könnyen vagy ilyen vidám! Próbálj meg 9 hónapon át egy hatalmas pocakkal közlekedni! És még csak hagyján, hogy magától mocorog, de mostmár kiborulok, hogy mindig ezt csinálja amikor zenéltek…

-         Jól van, na! Igyekszem magam visszafogni! De hát olyan édes vagy, amikor dühöngsz! –nevetett ismét.

-         Bill! Szólj rá!

-         Tom, rád van szólva! Ne zaklasd Susyt vagy énekelni fogok neked! –kacagott.

-         Jézusom! Ti nem vagytok normálisak! Jobb is ha én eltűnök –mondtam azzal feltápászkodtam a kanapéról és felcaplattam az emeletre.

Lefeküdtem az ágyra bekapcsoltam a tévét és elszundítottam. Késő este volt, amikor felkeltem. Amikor felültem egy éles fájdalom hasított belém.

-         Bill!

Bill azonnal átrohant.

-         Mi baj? Mi történt?

-         Nem tudom. Azt hiszem valami nagybaj van.

Rövid időn belül megérkezett a mentő. Bill ott volt velem. Szorította a kezemet. De én rettegtem. Éreztem, hogy valami nincs rendben.

-         Császármetszés kedvesem. –jött oda az orvosom. – Apuka, adjon egy csókot a kedvesének, mert utána jó pár óráig nem látják egymást.

-         De hát miért? Olyan sokáig tart? –mondta elképedve Bill.

-         Nem! De most kivesszük a daganatot is.

-         Oh… értem.

-         Nos kapnak pár percet –azzal sarkon fordult és kiment a szobából.

-         Szeretlek! –suttogtam.

-         Én is szeretlek!

-         Bill… ha velem valami történik… vigyázz rá! Kérlek! Vigyázz rá! –zokogtam.

-         Nem lesz semmi bajod!

-         De ha mégis… vigyázol rá?

-         Igen! Megígérem!

-         Köszönöm…

Megszorítottam a kezét és megcsókoltam… majd benyitott egy nővérke és kitolt. Visszapillantottam Billre aki idegesen rohangált fel-alá. Aztán betoltak egy sötét helyiségbe, majd hirtelen hatalmas lámpa világított bele egyenesen az arcomba. Ahogy lassan belém szúrták a tűt és beadták az altató, lepergett előttem az életem. Egész a gyerekkoromtól. Legutoljára Billt láttam… aztán mély álomba merültem.

5. óra múlva /az orvosnő szemszögéből /

-         A baba teljesen egészséges Bill. Gratulálok… Kislány és gyönyörű. Hamarosan láthatod.

-         És mi van Susyval?

Féltem elmondani neki az igazat. Éreztem, hogy nagyon ragaszkodik ahhoz a lányhoz. Hogy közöljem vele, hogy túl sok vért vesztett, és ha csak nem történik valami csoda… meghal?!

-         Bill… még… semmi biztosat nem tudunk. Megműtöttük… de, várni kell.

-         De mégis hogy van? –erősködött.

-         Oh nézd csak, ott hozzák a picit.

Bill amikor meglátta a csöppséget, majdnem sírva fakadt.

-         Susanna Kaulitznak fogják hívni, ha persze ez megfelel Susynak. –mosolygott. –Mikor láthatjuk őt?

-         Most Bill… - mondtam elfúló hangon.

-         Rendben, gyere pici Susy, most megnézzük a mamit.

Nem bírtam tovább sírva fakadtam. - Hogy lehetek ennyire gyáva? Meg kellett volna mondanom… odalopakodtam az ajtóhoz és bekukucskáltam. Susy épp ébredezett, és amikor meglátta Billt elmosolyodott. Halkan beszélt mégis értettem minden szavát.

-         Szia szerelmem –mondta erőtlenül.

-         Szia… hogy érzed magad? –kérdezte Bill.

-         Gyenge vagyok… és úgy érzem magam, mint akin átment egy úthenger.

-         Nézd csak, kit hoztál a világra –azzal a karjába tette az alvó Susyt.

-         Istenem de gyönyörű –álmélkodott.

-         Hát igen… a mi gyerekünk. Susy annyira féltettelek. Mostmár nem hagysz el… ugye?

-         Remélem…

Nem bírtam tovább hallgatni. A szívem majd megszakadt, ha belegondoltam, hogy talán utoljára beszélgettek egymással. Berohantam az irodámba és ittam egy jó erős kávét. Kb. fél óra múlva kopogtattak. A szívverésem egy pillanatra kihagyott. –Istenem csak azt ne mondd, hogy valami baj van Susyval. –imádkoztam.

-         Szabad –mondtam vékony hangon és ekkor belépett Bill.

-         Szia. Most egy kicsit elmegyek. Lefürdök aztán…

-         Ne menj el! –szakítottam félbe idegesen.

-         De hát miért minden rendben van… mert ugye… így van.

-         Nem mehetsz el, mert… nem mondtam el mindent. De féltem ha elmondom kiborulsz…

-         Élien! Könyörgöm… mi a baj…

-         Mindent megpróbáltunk. De nagyon sok vért vesztett. A daganat túl sokáig volt bent és szervi károsodást okozott… még ha a vérveszteségbe nem is hal bele, akkor…

-         NEM! –üvöltötte Bill hisztérikusan. –Ő nem halhat meg! NEM, NEM, Nem! –zokogva a földre rogyott. –Miért nem mondtad el?! És neki mikor mondod meg?!

-         Ő tudja Bill! –mondtam sírva. –Pontosan tisztában van vele, hogy talán utoljára látta a picit… és téged.

-         Doktornő a 107-es szobában a beteg szíve megállt –rontott be egy nővér.

Bill felkapta a fejét, ahogyan én is. Mindketten tudtuk, hogy az Susy szobája. Fejvesztve rohantunk be. Susy épp egy levelet írt volna. A papír most a földön hevert. Nem bírtam megmozdulni. Teljesen leblokkoltam. A papír után nyúltam és elkezdtem olvasni…

-         Elég!!!! –szóltam rá az orvosokra, akik megpróbálták újra éleszteni.

-         TESSÉK?! –üvöltötte Bill.

-         Ezt ő nem akarta! –mondtam sírva, és a levélre mutattam, amit átadtam Billnek. Elkezdte olvasni. Minél többet olvasott annál több könny szökött a szemébe.

-         Ne… - suttogta.

Kikísértem a szobából és leültünk kint a folyosón. Csak olvasta a levelet… újra és újra. Rövid időn belül megérkezett a banda. Tom Georg és Gustav értetlenül álltak a zokogó Bill fölött. Átnyújtottam Tomnak a levelet, aki hangosan olvasni kezdte:

Drága Bill!

Mikor ezt a levelet olvasod, már lehet, hogy nem leszek veled. Először is azt szeretném kérni, NE élesszetek újra! Ha meg kell halnom, hát meg kell.  Másodszor… Nagyon, nagyon szeretlek! És könyörgöm, vigyázz a kis… -itt elcsuklott Tom hangja és megtörölte szemét – a kis Susyra helyettem is. Tudom, hogy képes vagy rá. És ne haragudj, amiért én… már nem leszek veled. Nagyon szeretlek Bill és …

-         ÉÉÉSS? –üvöltötte Bill. –Susy!!!!!!! Mi akartál mondani? És?????!!!!! –ordította kétségbeesve és ráborult testére vállára.

Felálltam és elindultam a szobám felé. Mikor visszapillantottam szörnyű lelkiismeret furdalásom támadt. Ha elmondtam volna neki… Akkor az utolsó percig együtt lehettek volna…

4 év telt el azóta Hogy Susanna Klein életét vesztette. A kis Susyt Bill nagyon szépen nevelte. Tom feleségül vette első szerelmét Jenifert és már a második babát várták. Bill nem nősült meg. Egyedül éltek Susyval. Az elején nagyon nehezen viselte hogy elvesztette kedvesét. Haragudott mindre és mindenkire. A kis Susyra is Tom vigyázott. Aztán egyik nap valami furcsa dolog történt. Nem tudjuk ki csinálta és hogyan, de mikor Bill belépett abba a szobába ahol a pici fogant, egy levélt sodort be a szél. Pontosabban csak egy kis fecnit. Amin ez állt:

és örökké szeretni foglak… a te Susyd

Senki nem értette a dolgot, de ezek után Bill új erőre kapott. Amikor a kicsi lány (így hívta Bill) betöltötte az egy éves kort, visszaköltöztek Németországba. És újra elkezdett énekelni. Mindenhová magával vitte gyermekét, aki örült a sok felhajtásnak.

-         Tom… ha nagy leszek én is úgy fogok tudni gitározni, mint te? –kérdezte egyik nap keresztapját.

-         Igen kincsem, pont ilyen belevaló leszel mint én –nevetett.

-         Belevaló? Az mit jelent?

-         Jaj Tom ne rontsd el a gyerekem –kapta fel a nyakába Bill a kis Susyt.

-         Szia apa! Olyan jó hogy itt vagy. –Azzal adott egy nagy puszit az arcára.

-         Szia kicsi lány. Na mi újság?

-         Megnéztem ma Tommal mami sírját. –elővett egy fotót Susyról. –Hát nem gyönyörű a mami?! –mondta csodálkozó hangon és adott a fényképre egy puszit.

-         De igen. Gyönyörű… és nagyon szeretem.

-         Én is szeretem, és téged is nagyon szeretlek. –a nyakába fúrta kicsi fejét pont úgy, ahogy annak idején az édesanyja tette.

Bill elmosolyodott, elköszönt a többiektől és hazaindultak kislányával. Mikor megérkeztek kiültek a hóesésbe, és Bill újra elkezdte mesélni, azt a napot, amikor Susyt megismerte.

-         Épp így esett a hó. Csodás illata volt. Még most is érzem az orromban…

A kicsit hamar elnyomta az álom. Bill bevitte és lefektette. Majd ő is átöltözött. Leoltotta a lámpákat és befeküdt az ágyba, majd oldalra fordult. A takaró egy karcsú derekat tükrözött.

-         Jó éjt Susanna. Nagyon szeretlek szerelmem –azzal átölelte.