66. rész. A megállapodás szerint.

Későn keltem és nem tudtam, mennyi időm van elkészülni. Egy dologban voltam biztos, a legtöbb idő is kevés vagy épp hogy elég lesz az elkészüléshez. Bőröndbe pakolás, ruhaválasztás, felülre rakni, amik a nyaraláson kellenek majd, rendrakás és így tovább. Tudtam, hogy rámegy a napom, de legalább unatkozni nem fogok. David hívott kora délután, hogy hat körül érkeznek és nem vacsizok-e velük. Vége a kis turnénak, és ilyenkor az egész csapat együtt csap egy nagy degeszre tömős, iszogatós jó hangulatú vacsorát. Természetesen, nem akartam ebből kimaradni, így igent mondtam. Épp az egyik kedvenc rucimat hajtogattam, mikor hívott, így ki is választottam a megfelelő megjelenésem. Így még több időt nyertem, amit nem unatkozással kell eltöltenem.

Öt óra körül lettem kész a pakolászással és nekiálltam elkészülni az estére.

Lezuhanyoztam, hosszú hajam hatalmas loknikba sütöttem, szolid smink és a hátul mélyen dekoltált sötétlila miniruhám, a színben tökéletesen hozzá passzoló magas sarkúmmal. Tuti túlöltözök mindenkit, de hát egy nőnek nem ez a cél? Én legalább nem titkolom, jól érzem magam a bőrömben és szeretem az elismerő tekinteteket.

Épp a fent említett cipőmet kutattam, mikor kopogtak. David megjött.

-          Gyere be! – kiáltottam és már nyílt is az ajtó.

-          Azt a mindenit. – szólalt meg Tom, a frászt hozva rám.

Megkaptam az első elismerő pillantást, sőt végigmérést, és felálltam.

-          Azt a tetoválást miért nem láttam? – vigyorgott és a csípőmön lévő két kis csillagot nézegette.

-          Nem voltál elég alapos. – vágtam vissza, de ezúttal semmi gonoszkodás nem volt benne.

Jó kedvem volt és tetszett Tom arckifejezése.

-          Jól nézel ki, hova mész?

-          Meghívást kaptam egy összejövetelre.

-          És mit gondolsz, engem is meghívnak? – kezdett nyelve segítségével ajakékszerével játszadozni.

-          Úgy tudom ez a buli miattatok van.

-          Hát David nem mondta, hogy ki kell öltözni.

-          Én nem vagyok kiöltözve.

-          Mindenesetre az öcsémnek tetszeni fogsz, ha az a cél. – csüccsent le az ágyamra.

-          Azt hiszem rosszul hallottam.

-          Dehogy hallottad rosszul.

-          Én nem az öcséd kedvéért öltöztem így fel. Csakis a sajátomért.

-          Oké. – emelte kezeit a magasba vigyorogva.

-          Na jó Tom, ki vele, mit óhajtasz tőlem.

-          Jó kedved van.

-          Majd neked is az lesz.

-          Ezt hogy kell érteni? – kapta el a kezem.

-          Nem úgy. – nevettem. – Majd holnap meglátod.

-          Hát jó, ha neked nem kellek. – engedett el egy sóhaj kíséretében.

-          Most nem kellesz. – öltöttem nyelvet rá és leültem mellé az ágyra. – Na mesélj.

-          Csak beszélgetni akartam.

-          És miről?

-          A munkádról.

-          A munkámról? – kérdeztem vissza értetlenül.

-          Aha. Azt mondtad sikeres vagy.

-          Igen. És?

-          Csak szerettem volna, ha tudod, hogy ezzel már én is egyet értek.

-          Oké. Mi a fenére utalgatsz?

-          Szerintem tudod.

Tudja. De honnan? És most mit kéne mondanom? Ennyire még nem vágytam David betoppanására.

-          Na jó, figyelj.

-          Nem. Te figyelj. Jól gondolom?

-          Mond ki, mit gondolsz és meglátjuk. – próbáltam higgadt maradni.

-          Tudod Nick egy érdekes dolgot mondott nekem a legutóbb. Azt mondta, kérdezzelek meg miért vagy itt valójában, és meddig kell itt maradnod. Gondolkodtam, mit akarhat ezzel, de nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget. De tegnap megtudtam, hogy az öcsémnek van egy titkos kis segítője, aki azon dolgozik, hogy boldog legyen. Nos összetettem pár gondolatot és javíts, ki ha tévedek, de véleményem szerint, te azért vagy itt, mert a bátyád megkért, vidítsd fel az öcsémet.

-          Hm. Hát. Ez kissé más megfogalmazásban, de azért igaz.

-          Te hogy fogalmaznál?

-          David azzal keresett fel egy évnyi hallgatás után, hogy a kis pártfogoljta összetört szívvel depizik és nem hajlandó albumot gyártani. Határidőket emlegetett és egy hisztis fiút, akinek kell a változatosság. Rátért arra, hogy én megfelelő lennék és még csak fel sem tűnne, mivel a húga vagyok. Ígért egy nagy halom pénzt és itt vagyok.

-          Tehát addig maradsz velünk, míg meg nem jelenik az albumunk?

-          A megállapodás szerint.

-          És miért mondod el ezt ilyen nyíltan nekem?

-          Hazudnom kéne? Nem hiszem. Okos fiú vagy te, nem akarsz rosszat az öcsédnek. És már ne is haragudj, de ezalatt a pár hét alatt sokkal többet tettem Bill kiegyensúlyozottságáért, mint ti. Mindenkinek jól jött, hogy eljöttem.

-          Egy kérdés.

-          Hajrá.

-          Te szerepet játszol, vagy önmagad adod, mikor vele vagy?

-          Csakis önmagam. Az öcséddel nem kell megjátszanom magam. Ezért nincs semmilyen lelkifurdalásom, ha arra szeretnél kilyukadni.

-          Tudod Billnek jó, hogy itt vagy. Az első naptól fogva jobb és ezt nem titkolom, csakis neked köszönheti. Nem szeretnék beleavatkozni, mert mindenek előtt Bill a legfontosabb számomra. Amit mi nem tudtunk, vagy nem akartunk, azt te megtetted helyettünk. És most boldog. Ha nem vered át és tényleg csak annyiról van szó, hogy mindenki boldogan távozik a végén, akkor részemről minden oké. Én nem tudok semmit, és nem mondok semmit.

-          Nahát.

-          Mi az?

-          Egy értelmes felnőtt ül mellettem. – mosolyodtam el magam.

-          Viszont még egy fontos összefüggést felvet ez a kis egyezségetek. – közeledett felém lassan.

-          És pedig?

-          Én azt hittem van köztetek valami és inkább kihátráltam. De így hogy tudom, azt muszájból teszed… - suttogott bele forró leheletével a nyakamba.

-          Na nem. – toltam el magamtól, pedig eléggé felizgatott. – Ezt attól függetlenül nem csináljuk többet.

-          Oké. – hátrált. – Nem erőszak. Kivárom, míg ismét te jössz hozzám. – nevette el magát és adott egy puszit az arcomra.

Egy jól irányzott mozdulattal kaptam fel a párnám az ágyról és hozzávágtam. Persze nem találtam el… miért találtam volna? Kinevetett, felvette a párnám a földről és kiment vele az ajtón.

-          Hát te? – ütközött Davidba az ajtóm előtt.

-          Hát én. – felelt szórakozottan.

-          És az? – mutatott a párnámra.

-          Ez az. – kacsintott és már tovább is állt.