72. rész. Buktad baba.

-          Na jó. – bújt ki pólójából egy hirtelen mozdulattal Bill, miközben társai épp a fogadásuk részleteit egyeztették az ugrásommal kapcsolatban.

-          Te meg?

Bill nem felelt, fejest ugrott a vízbe és úszni kezdett. Látták, ahogy partra mászik, ahogy eltűnik a hatalmas szikla mögött, majd megjelenik a tetején, óvatosan közeledik a fent vacilláló remegő alak felé, majd megfogja a kezét.

-          Az öcsémet hivatalosan is elvesztettük.

-          Oké, én még próbálom emészteni. Tehát Bill le fog ugrani a húgommal?

-          Úgy fest, hogy már ugranak is. – mutatott felénk Gustav, aki elkapta a lendületet tekintetével.

A távolból nézték, ahogy kézen fogva, sikítva zuhanunk alá, majd hirtelen elszakadva egymástól elnyelnek a hullámok.

-          Na ezt nem hittem volna. – figyelte elámulva Tom az eseményeket.

-          Na ide a lóvéval srácok. – lépett közéjük az önelégült győztes, Gustav.

-          Oké, feljöttek. – könnyebbült meg azért titkon aggódó bátyám.

Amit ez után láttak, mindhárman lefagyva nézték, ki-ki más ábrázattal. Gustav összehúzott szemöldökkel figyelte, ez most mi a fene köztünk. Tom büszkén vigyorgott hevesen visszacsókoló öccsét nézve. David pedig azon morfondírozott, hogyan kéne reagálnia a srácok előtt erre az eseményre, így azt választotta, meglepetten néz, de nem szól semmit. Kivéve egyetlen fontosnak tartott mondatot:

-          Ezt nem láttuk.

-          Mit kellett volna? – egyezett bele azonnal szófogadóan Tom.

-          Öhöm. Ide a pénzem. – lépett

Mikor elváltak ajkaink újra ugyanolyan zavartan néztünk egymásra, mint akkor éjjel, mikor elcsattant az első baráti csókunk.

-          Ez most…

-          Ne. – vágott a szavamba. – Nem történt semmi. Semmi, ami miatt magyarázkodunk kellene. – mosolygott megértő kedvességgel, majd kilépdelt a homokba.

Ez most érdekes volt. Nagyon érdekes. Egyáltalán nem akartam ellenkezni, vagy magyarázkodni. Eszem ágában nem volt nekilátni lebeszélni magamról őt. Megint ő volt a felnőttebb, megint ő tudta, hogy a vége úgyis ez lesz. Talán még enyhe sértettséget is éreztem…

-          Még vár ránk egy visszaút. – közöltem szinte már okoskódóan, és a hajó felé kezdtem úszni.

Hamar lehagyott, nem vagyok egy túl jó úszó, de a hajónál bevárt és hagyta, hogy először másszak fel David kezébe kapaszkodva.

A hajókázás hátralévő részében nem nagyon kommunikáltunk. Arra vártam, mikor érünk partot és mikor szabadulhatok meg egy kicsit mindenkitől. Legalább egy kis időre. Nem tudtam, hogy akarok-e Daviddal beszélni erről, de más nem jöhetett szóba. Kivéve… és akkor jutott eszembe Nick. Nick, aki mindig meghallgatott. Nick, akinek mellettem lenne a helye, lévén ő a legjobb barátom. Talán meg kéne próbálnom. Biztos azt hiszi majd, hogy kihasználom, hogy nem veszem komolyan, és nem törődöm az érzéseivel. De ha egy pici esély is van arra, hogy barátként viselkedjen, ahogy azt elvárom, akkor őt kell felhívnom. Elég lesz pár szó, pár mondat és már el is van intézve. Tudom. Ismerem magamat. Nagyon tutin űzöm a magamra erőltetést, magam ellen beszélést és mindent, amivel amúgy valószínűleg hosszú távon ártok magamnak, de akkor is inkább a pillanat hevében döntök.

-          Szép volt öcsi. – veregette meg Bill vállát Tom, ahogy a partra érve le tudott rázni mindenkit magukról.

-          Kössz. – felelte lehangoltan.

-          Te aztán tényleg tartod magad az elhatározásodhoz.

-          Mi van? – állt meg Bill.

-          Hát azt mondtad, amíg ő nem lép, te sem. Most lépett, te meg szinte leteperted.

-          Láttad? Láttátok? – esett le neki a két fontos összefüggés.

-          Naná.

-          David mit szólt?

-          Azt hiszem úgy tesz, mintha nem látta volna. De mond már, most miért kerülitek még a szemkontaktust is?

-          Fogalmam sincs. Belekezdett megint az ezt nem kéne monológba, de én megelőztem, aztán mintha megharagudott volna, otthagyott.

-          Tudod a csajok nem szeretik, ha lerázzák őket.

-          De hát ő…

-          Pláne akkor nem, ha ők akarják lerázni a pasit. Szerinted mennyivel jobb érzés, hogy akit le akarsz építeni, teper érted, minthogy ő is le akar téged építeni?

-          A felnőtt kapcsolatok tényleg ilyen bonyolultak?

-          Először is ez nem kapcsolat. Csak faszkodtok komolytalanul. Másodszor pedig szerintem Viki nem annyira felnőtt, mint ahogy azt ő előadja.

Ahogy Bill és Tom kicsit jobbra vették az irányt a kikőtőben, elindultam balra és már tárcsáztam is. Sokadik csengésre vette fel és nem tudtam kivenni a köszönéséből, hogy most mire véljem a hangnemet. Valahogy nem volt túl lelkes és nem is túl mérges.

-          Szia. – köszöntem vissza.

-          Nem gondoltam, hogy ennyi idő kell majd.

-          Ne haragudj. De te hagytál itt szó nélkül.

-          Tudom. De te nevetségessé tettél a kis barátaid előtt.

-          Akkor kvittek vagyunk? – próbálkoztam.

-          Imádlak baba, csak utálom, ha nem tudod, mit akarsz és legfőképpen, ha egy pasi az oka a zavarodottságodnak.

-          Pont ezért hívtalak most is.

-          Oh, tanács kell ikerügyben?

-          Leugrottam egy szikláról, hogy Tom ne nevezzen csajnak.

-          Te. Egy szikláról. – hitetlenkedett.

-          Nem mertem volna egyedül. De a semmiből ott termett Bill, megfogta a kezem és velem ugrott. Aztán megcsókoltam és ő is engem. Mármint én adtam egy hirtelen indulatpuszit, ő meg kezeivel közrefogta az arcom és adott egy hosszú érzelmes puszit.

-          És aztán?

-          Aztán nem is tudom. El akartam mondani neki, hogy soha senki nem tett még ilyet értem és hogy milyen hálás vagyok.

-          Erre ő?

-          Erre ő félbeszakított azzal, hogy nem kellett volna.

-          Hm.

-          Mi az hogy hm?

-          Hm Bill egy értelmes pasi.

-          De miért is?

-          Vagy tényleg így gondolta, amit kétlek, hisz egy gyerek, aki megkaphatna egy jó nőt. Vagy pedig azt gondolta, te is ezt akarod mondani, és hogy ne tűnjön ő a megalázott félnek, megelőzött.

-          Hm.

-          Na ugye. – nevette el magát.

-          Nem illik hozzám.

-          Nem.

-          És öt évvel idősebb vagyok, mindenki hülyének nézne.

-          Bizony.

-          A bátyámmal dolgozik, ez is elég negatív ugye?

-          Pláne.

-          Most csak össze vagyok zavarodva, de úgyis csak addig tart, amíg össze vagyunk zárva, vagy amíg meg nem kapom, amit akarok. Hisz nekem addig kell csak, nem?

-          Az esetek túlnyomó részében.

-          Tehát?

-          Tehát lebeszéled te magad, én meg asszisztálok hozzá.

-          Köszönöm.

-          De tudok még egy okot, ha érdekel.

-          Ki vele.

-          Egyáltalán nem szimpatikus se ő, se a testvére.

-          Pedig hidd el…

-          Héhéhé… – szakított félbe.

-          Teszt volt. – esett le.

-          Buktad baba.

-          Gonosz. – nevettem most már én is az idétlen helyzeten.

-          Egyébként hagy legyen egy részletkérdésem.

-          Mégpedig?

-          Milyen szikláról ugrálsz te Milánóban?

-          Ja, hát kérlek szépen, nem akarom ám, hogy irigykedj vagy hasonló, de épp a Maldív szigeteken töltöm a hétvégét.

-          Tudsz élni nagylány.