73. rész. Hogy ha úgy gondoljuk…

-          Leteszem, David felém tart. Később beszélünk?

-          Mikor látlak?

-          Hétfő reggel indulunk haza.

-          Várlak. Nálam.

-          Majd hívlak. Szia. – raktam is le.

-          Na mi van hugi? – ért oda bátyókám.

-          Semmi, mi lenne?

-          Tegyünk úgy, mintha te nem csókoltad volna meg Billt vagy tegyünk úgy, mintha nem láttam volna?

-          Melyik lenne a célravezetőbb?

-          Egyik sem.

-          Hogy mi?

-          Hát őszintén szólva nekem nem illetek össze, de ha ti…

-          Jaj hagyjál már. Nem házasodunk össze, csupán megcsókoltam a pillanat hevében. Rajtad kívül bárkivel ezt tettem volna valószínűleg! – keltem ki magamból, habár én sem igazán hittem el, amit mondok.

David közelebb hajolt és a fülembe súgta:

-          Nekem nem kell hazudnod.

-          Na hallottátok ezt? – fordult vele együtt hallgatózó barátaihoz Bill.

-          Unom már ezt az ügyet. – forgatta szemeit Tom és elindult a kiszemelt étterem felé.

-          Detto. – csatlakozott Gustav. – De egyet hagy mondjak.

-          Mi az?

-          Ez kamu. – kacsintott és Tom után ment.

-          Mehetünk enni? – veregette meg David Bill vállát, és szintén a többiek után sietett.

-          Bill én… - mentem oda hozzá.

-          Menjünk enni. – tartotta felém karját színpadias mozdulattal.

Értetlenül néztem rá, nem tudtam mire véljem ezt a helyzetet.

-          Mi az? – kérdezte.

-          Semmi. – karoltam bele kezébe és elindultunk az étteremhez.

Ahogy viselkedett, ahogy kimérten szólt hozzám, ha egyáltalán hozzám szólt, ahogy kerülte a tekintetem, de mikor véletlen mégis egymásra találtunk a szemei nem beszéltek hozzám… idegesített. Egy fél nap is elég volt, hogy tudjam, ez így nem mehet. Hiányzik…

Mikor végre mindenki kipancsolta és kiugrálta magát a hosszúra nyúlt ebéd utáni hajókázás közben, végre visszahajókáztunk a kikötőnkbe. Alig vártam, hogy partot érjünk, és száraz, stabil föld legyen a talpam alatt. Rosszul voltam, határozottan rosszul és jelen pillanatban semmit nem tudtam volna égőbbnek látni, mintha a srácok előtt dobom ki a taccsot. Na azt már nem, nem adom meg azt az örömet senkinek, hogy ez sztori alap legyen a jövőben.

Ahogy kiszálltam a kikötőben, talpam a mólót érte és már indultam is a szobám felé, hogy leöblítsem az arcom és ledőljek legalább egy tíz percre. Nyilván a többiek is tudták, hogy mi a helyzet, hisz láthatták rajtam az elmúlt fél óra küzdés alatt, így most egyik sem szólt vagy szaladt utánam.

Szerencsére az ebéd bent maradt. Időben megfékeztem az ilyesfajta áramlást a szervezetemben. Ittam egy pohár vizet, megmostam az arcom, bekapcsoltam a légkondit, letusoltam langyos vízzel és meztelenül hanyatt vágtam magam az ágyamon.

Kész felüdülés volt. A nap már lement, úgyhogy a kinti hőmérséklet is valamelyest csökkent, elviselhetőbbé vált közép-európai klímához szokott szervezetemnek.

Negyed óra pihi után, felvettem a kedvenc farmer rövid nacimat, a fürdőruha felsőmet, törölközőt kaptam magamhoz és kimentem az apartmanomból.

Nem volt kint senki. Elfáradt mindenki gondolom. Azért ez az egész napos túra sokat kivett belőlünk. Amilyen luxus holmikkal van felszerelve minden apartman, nem kell sokat agyalnom, vajon mit csinál mindenki a sajátjában.

Halkan osontam át az építmények között, egyenesen a tenger felé.

Gyönyörű volt. Elcsendesült a víz, a hullámok alábbhagytak, gyengén fodrozódott csak a felülete és a hófehér kerek hold apró csillámokkal szórta be. Fantasztikusan nézett ki.

Ledobtam a törölközőt, kibújtam a nadrágból és besétáltam a tengerbe. Kellemes hűsítő érzés volt, magányosan lubickoltam benne egy darabig.

Mikor már újra a száraz levegőre vágytam, kimásztam a habokból és halálra rémültem, mikor egy kattanást majd egy öngyújtó lángját láttam meg jobbról a nyugágyak felől.

-          Bill?

-          Ne haragudj, azt hittem, láttál.

Elmentem a törölközőmért, majd odamentem hozzá és leültem mellé a nagy, kétszemélyes ágyra.

-          És mit csinálsz itt egyedül a sötétben? – érdeklődtem.

-          Cigizek. – tette egyértelművé égő cigarettáját felém mutatva.

-          Haragszol rám?

-          Kéne?

-          Nem tudom. De én haragszom rád.

-          Miért?

-          Mert nem hagytad, hogy végigmondjam, amit akartam.

-          Van olyan dolog, amit nem szeretnék többször hallani. Ne haragudj, ha megbántottalak. – mentegetőzött édesen.

-          Ezt még biztos nem hallottad tőlem.

-          De a lényeg gondolom ugyanaz.

-          Bill, meghallgatnál? – türelmetlenkedtem, ő pedig látszólag kíváncsi lett.

Elnyomta a cigijét és rám koncentrált.

-          Az, amit ma tettél, hogy támogattál, és leugrottál velem…

-          Egy barát… - vágott a szavamba, amivel kissé felhúzott, így én is félbe szakítottam őt.

-          Nem tudok a barátod lenni, és ezt szeretném épp kifejteni, ha hajlandó lennél végig hallgatni.

Megleptem. Hallgatott.

-          Szentimentálisan fog hangzani, de ilyet még nem tett értem senki. Azt hiszem, sosem jutok olyan szintre el egy embernél, akinél egyébként nem feltett szándékom eljutni idáig, hogy egy ilyen dolgot tegyen értem. Tudtad, hogy mennyire félek, én pedig azt tudom, hogy szerinted mekkora őrültség volt ez a vállalkozás. De odajöttél és megfogtad a kezem és ugrottál velem. Újra megtörtént, újra csókolóztunk és én már nem akarok ragaszkodni ahhoz a nevetséges megállapodáshoz, miszerint, mi barátok vagyunk. Vagyis persze, a barátod vagyok és én is gazdagabb lettem a te barátságoddal, aminek őszintén örülök, de hazudnék, ha azt mondanám, ennél semmi több nincs köztünk. Vonzódom hozzád, és habár tudatosan nyomom ezt el magamban, rá kellett jönnöm, hogy fárasztó ezen munkálkodni. Egyszerűbb lenne élni és várni, mi lesz. Úgy értem, miért ne próbálhatnám meg, milyen veled lenni más értelemben? Küzdeni unok és lehet, hogy nem lesz ebből semmi komoly, de nem sokkal szebb lenne az élet, ha csak úgy megélnénk, nem keresve különféle kifogásokat? Nem azt mondom, hogy járjunk és kürtöljük világgá, csak azt, hogy ha úgy gondoljuk…

Már megint félbe szakított. De ezúttal nem szavakkal. Államra tette a kezét és gyengéden csókolt. Azonnal olvadásnak indultam, hihetetlenül élveztem azt a csókot. Francokat akartam én már befejezni azt a kis beszédet, egyértelmű, hogy Bill megértette, mit szeretnék közölni és mi sem egyértelműbb annál, hogy nem kell megkérdeznem, mit gondol erről az egészről.

Szemeimbe nézett, miután elváltak ajkaink és mosolyogni kezdett. Újra beszéltek hozzám gyönyörűen csillogó szemei és ennél nem is kellett több.

Hosszú csókolózásba kezdtünk, aminek minden mozdulatát élveztem, minden pillanatban egyre jobban ízlelgettük egymás ajkait, és úgy éreztem, muszáj megálljt parancsolnom… én tovább is mennék, naná, hisz az egész testem kívánja az együttlétet, nincsenek gátlásaim jelen pillantban, de nem tudom, ő mit szólna hozzá.

Sosem szoktam előre lebeszélni a szexet senkivel, az annyira mesterkélt és valahogy annyira gyerekes. Én haladok előre a cél felé, és meg kell mondjam, még sosem ütköztem visszautasításba. De ezúttal nem mertem kockáztatni.

-          Bill. – suttogtam szinte zihálva, s közben heves szívdobogásomat próbáltam a normálishoz közelire csökkenteni.

Láttam rajta, egyértelmű jelei voltak annak, hogy ezt most ő is eléggé élvezte, sőt őt is legalább annyira felkavarta, mint engem.

-          Fogalmam sincs mennyire tudom magam leégetni egy ilyen kérdéssel, de megmondom őszintén ez most annyira nem is érdekel.

-          Mi az?

-          Velem alszol?

Ennél édesebben meg sem tudta volna kérdezni. Halkan suttogott végig a szemembe nézve, és ahogy megkérdezte, szégyenlős mosolygásra kerekedtek fantasztikusan finom ajkai.

-          Nálad vagy nálam? – kérdeztem vissza és újra megcsókoltam.