77. rész. Ez komoly Bill?

A meghitt nyugis hangulat hamarabb félbeszakadt, mint gondoltam. Alig bontakoztam ki Bill öleléséből, David már hívta is.

-          Tudja, hogy velem vagy?

-          Mondtam a srácoknak.

-          Bill, nem akarlak…

-          Nem keversz bajba. Én magam döntöttem így. – közölte határozottan, majd kikapcsolta a telefonját.

-          Ide fog jönni.

-          Nem fog. Ott van Tom és Gustav is. Értenek Davidhoz.

Tudtam, hogy David ki fog akadni, de biztos voltam benne, hogy rám sokkal jobban. Gyerekes bosszúnak véli majd azt, hogy felhívtam Billt, ráadásul arra fog gondolni, hogy én uszítom is ellene. Ez tetszik. Csupán azt sajnálom, hogy nem látom a dühöngő fejét, miközben fel-alá járkálva próbál lenyugodni.

A nap további része tényleg úgy telt, ahogy azt ébredés után terveztem. Mindenfélét megkóstoltunk, idétlen ruhákat próbálgattunk, fagyiztunk, rengeteget sétáltunk, ücsörögtünk egy park füvén, rengeteget nevettünk, és rengeteget beszélgettünk. Én is meséltem magamról, ő is magáról, de beszéltünk a világ nagy dolgairól és mindenről, ami épp eszünkbe jutott. Bill civilben nagyon nagyon jó társaság. Kettesben lenni vele, távol a többiektől, távol a munkától egész más. Kinyílik és átadja magát a pillanatnak, közeledni próbál felém és igazán meg akar ismerni. Azzal a céllal, hogy velem lehessen… hosszú távon.

Pillanatnyi állapotoknak élek. Többféle is van belőlük. A pillanat, mikor hozzábújnék és minden körülményt letojva kezdenék bele egy tartalmas, komoly és hosszú távú kapcsolatba. Vagy az a pillanat, mikor úgy érzem, ez a pár nap jutott nekünk és a vége barátság lesz, mert úgy a legjobb mindenkinek… de legalábbis nekem egyszerűbb. És van az a pillanat, amikor arra gondolok, miért nem vagyok fiatalabb, vagy miért nem idősebb ő egy kicsit. Miért áll ilyen távol egymástól az életvitelünk, miért nem úgy találkoztunk, hogy ahhoz semmi köze a bátyámnak…

-          Most mire gondolsz? – kérdeztem az ölembe hajtott fejjel fekvő égbe meredt tekintetekkel merengő Billt.

-          Arra, amikor először megláttalak.

-          Emlékszel rá?

-          Naná. Egy ilyen testen egy olyan ruha látványa örökké bevésődik. – mosolyogta el magát.

-          Tönkre is tetted. – feleltem durcásan.

-          Állítólag hulla készen indultam el a plázába újat venni neked.

-          Igen, említette David.

-          Aztán amikor megjelentél a hotelben, mindenkit levettél a lábáról. Még azzal a gusztustalan piával is.

-          Hé, az egy nagyon finom ital. Csak nem ilyen puhányoknak való, mint ti vagytok.

-          Azon a tetőn már tudtam, te kellettél nekem.

Nagyot sóhajtottam, talán így jött ki belőlem az érzés, hogy kellemetlenül kezdem érezni magam.

-          Mi az? – ült fel.

-          Nem nagyon értek az ilyesmihez.

-          Milyesmihez?

-          Hogy kéne erre úgy reagálnom, hogy ne sértselek meg, vagy ne értékeld túl a dolgokat.

-          Miért kombinálsz mindig?

-          Kombinálok?

-          Igen. Mindig előrepörög az agyad, mindig több opciót állítasz fel lehetséges végkifejletként.

-          Belelátsz a fejembe?

-          Nem nehéz.

-          Köszi.

-          Megkérhetlek valamire?

-          Meglátjuk.

-          Ne csináld ezt. Ne kombinálj, csak legyünk. Hisz te mondtad, hogy nem számít mi lesz, az a lényeg, ami most van. És ez jó nem?

-          De. – vallottam be és már megint megmosolyogtatott a pozitív csalódás.

-          Akkor mit számít, mi lesz holnap vagy mi lesz otthon?

-          Otthon más lesz Bill.

-          Ne Billezz, úgy utálom. Ha hozzáteszed a mondathoz a nevem, mindig úgy érzem, lekezelően beszélsz velem.

-          Sajnos ez rossz szokásom. És kezd zavarba ejteni, hogy ennyire kiismerhető vagyok számodra.

-          Te hamarabb olvastál bennem, mint bárki más. – puszilt arcon.

Mivel az én telefonom azonnal Billé után kikapcsoltuk, David nem tudott elérni minket. Viszont tényleg nem jött oda, nem keresett minket. Várt ránk a parton és nem volt túl jó kedvében, mikor odaértünk. Billel mindketten közömbös arcot vágtunk és kíváncsian vártuk, melyikünk vívta ki jobban David haragját.

-          Na végre. – pattant fel a nyugágyából.

-          Szia. – köszönt neki Bill, én pedig még ezt a gesztust is mellőztem.

-          Hol a fenébe voltatok? Mégis hogy képzeltétek ezt? Bill mi ütött beléd?

-          Én hívtam fel, hogy töltse velem a napot.

-          Ne csináld ezt. – fordult felém Bill kissé szemrehányóan, amiért magamra akarom terelni az egészet. – Ha nem hív, akkor is mentem volna. Ez egy nyaralás David és én kikapcsolódni jöttem, nem fotózkodni.

-          Ahhoz képest remekül sikerült. – nyújtott Bill felé pár fotót.

-          Mi ez? – kérdeztem, mikor átadta őket egyesével.

Bill mellkasán pihentetem a fejem, ő pedig szorosan magához ölel… egy érzelmes csók, amit lábujjhegyen intézek Bill felé… egymás fagyijának kóstolása… jókedvű nevetés a fűben ülve…

Az egész napunkat végig kísérte valaki.

-          Az egyik fotós amint látta, hogy lelépsz innen boldogan egy telefon után, természetesen követett. Lecsapott a sztori értékű dologra.

-          Basszus. – lepett meg ezzel a reakcióval Bill.

-          Oké, most mi a bajotok? Itt van pár kép, és?

-          És? – förmedt rám David. – Ezt nem fogod elintézni egy telefonnal és egy kis fenyegetőzéssel, mint azt a kis hülyegyereket.

-          Jól van David, akkor fizess neki, és el van intézve.

-          Kicsit sokba vagy már nekem hugi. – közölte undorítóan lekezelő stílusban.

-          Ez nem csak Viki hibája, mi csak…

-          Leszarom! – vágott a szavába David dühösen. – Mégis mi a frászt csináltok ti? Mi van köztetek?

-          Semmi olyan, amihez közöd lenne.

-          Nincs közöm? – kérdezett vissza nevetve.

-          Teregessünk szennyest David? Én benne vagyok.

Ismert, látta, hogy elszánt vagyok. Nekem nincs veszteni valóm… legalábbis azt akartam, hogy ezt olvassa ki a tekintetemből.

-          Köszönöm nektek ezt a fantasztikus napot. – tett önsajnáltató szemrehányást egy sóhaj után. – Ahelyett, hogy kerestünk volna, most fizethetek a képekért.

-          David figyelj, én…

-          Bill ne már. – szóltam rá. – Nehogy már bocsánatot kérj. Hát nem látod, hogy sajnáltatja magát? David kihasználod őt, pedig nyaralni hoztad el és ő csak ehhez is szerette volna tartani magát. Basszus most esik le. A nyaralás is csak azért volt, hogy készülhessenek új szaftos fotók a tini magazinoknak! Hogy lehettem ilyen naiv, hogy nem jöttem rá egyből?

-          Fejezd be. Semmi közöd ehhez az egészhez. Ha együtt akartok lenni, legyetek együtt, de ne a banda rovására.

-          Tudjátok mit? Nekem ez így nem megy. – fordultam Bill felé. – Holnap hazamegyünk és vége. – intéztem ezt a bátyám felé, majd sarkon fordultam és meg sem álltam, míg becsaptam magam után az apartmanom ajtaját.

-          Miért csinálod ezt velem? – nézett szomorúan Bill a menedzserére. – Szeretem őt.

-          Bill, te akárkibe beleszeretsz hipphopp. Hidd el, nem a húgom a megfelelő nő számodra.

-          De nekem ő kell. Vele akarok lenni, és nem akadályozhatod meg. Ha választanom kéne, vele lennék. Minden más helyett, most őt választanám.

-          Látod, ő mondta, hogy nem megy neki.

-          Miattad. Csakis miattad. Mert bántod őt állandóan. Azért hívott fel, mert szarul esett neki, hogy kihasználtad, hogy csak azért akartál vele lenni, hogy ne itt legyen velünk. Én szeretem és elmentem, hogy ne egyedül legyen. Őt választottam David és újra megtenném.

-          Nem ismered őt.

-          Amit érzek, az bőven elég. Nem fogom őt miattad elveszíteni.

-          Hidd el, nem miattam lesz.

-          David mellém állsz vagy ellenem?

-          Ez komoly Bill, most te tényleg a húgom miatt vitázol velem?

-          Nem a húgod miatt. A lány miatt, akit szeretek, és akire szükségem van. Nem az engedélyed kérem. Azt kérem, hogy hagyj engem levegőhöz jutni.

Bill nem várta meg a választ, hisz igazán nem is érdekelte mi lesz az. Faképnél hagyta letaglózott bátyámat és utánam jött.