79. rész. Tom pszicho pár perce.
A reggel jóval hamarabb eljött, mint szerettem volna. Bill hosszú ujjai bőrömet simogatták, mintha ezzel töltötte volna az egész éjszakát.
- Jó reggelt. – köszönt kedvesen. – Felkeltettelek?
- Amikor azt mondtam ez a feltétel, nem úgy értettem, hogy nem alhatsz.
Kinevetett, majd adott egy puszit a vállamra.
- Már egy ideje felébredtem. Azért ennyire nem vagyok mártír.
- Mikor akarsz szólni a többieknek, hogy mi maradunk?
- Tomnak már szóltam, az épp elég.
Alig fejezte be a mondatot, már kopogtak is az ajtón. Már ahogy az ajtó felületével találkozott a keze, tudtam, hogy a bátyám az.
- Ez mókás lesz. – húztam magamra a takarómat.
- Ne bújj el. – nevetett újra rajtam, és ahogy lehúzta rólam a takarót, David visszajelzés nélkül jött be hozzánk.
- Sziasztok.
- Valahogy nem hiányoztál a reggelemből. – komolyodtam azonnal meg, kimásztam az ágyból és pár lépés után már csaptam is be magam mögött a fürdő ajtaját.
- Nagyon ki van rám bukva. – állapította meg.
- Eléggé. – erősítette meg Bill.
- Hallom, hogy maradtok egy pár napot.
- Igen.
- És mégis mennyit, ha szabad tudnom? Csak mert úgy látszik rajtam kívül senki sem emlékszik határidőkre, kötelező feladatokra és szerződésben foglalt kötelességekre.
- Egy pár nap nem a világ.
- És a húgom már nem hajlandó szóba állni velem?
- Nem tudom. Nekem nem úgy tűnik.
- Nem akarok veszekedni. Megmondanád neki, hogy ha hazaértetek hívjon fel?
- Ennyi? Én itt maradok Vikivel és neked semmi hozzáfűznivalód?
- Remélem magadtól is belátod, hogy mi az ami igazán fontos és minek kéne előrébb lennie az értékrendedben. Feleslegesen oktatlak.
- Azt hiszem ennyi jár nekem. Amint hazamegyünk, belevágok az albumba és megígérem, hogy kész lesz a határidőre.
- Rendben. Akkor érezzétek jól magatokat, mi egy óra múlva indulunk.
- Köszi.
Ahogy David kilépett az ajtón, én is kijöttem a fürdőből.
- Nevetséges.
- Úgy érzem ilyenkor, hogy nem ezt érdemelné tőlem.
- Aha. Én meg úgy érzem, pont ezt akarja elérni.
- Nem tudom.
- Figyelj, ha haza akarsz menni én megértem.
- Nem. Dehogy akarok. Csak szar, amikor ilyen.
- Ugyan. Csak sajnáltatja magát.
- Sziasztok. – jött be az ajtón váratlanul Tom.
- Gondolom feleslegesen tájékoztatlak, hogy ez nem a te apartmanod.
- Neked is jó reggelt. – vigyorgott és leült öccse mellé az ágyra.
- Jó reggelt. – köszöntötte őt Bill.
- Szóval maradtok. David mit mondott?
- Hogy érezzük jól magunkat, és hogy reméli, ha hazamegyek belátom, hogy át kéne értékelnem a fontossági sorrendemet.
- Remélem tudjátok, hogy nekem köszönhetitek, hogy nem veszekedett.
- Beszéltél vele?
- Csupán annyit mondtam, hogy ha azt szeretné, hogy albumot gyárts, akkor ahhoz hagynia kell egy kis levegőt neked. A levegő jelen esetben most Viki.
- Ó bölcs Tom, köszönjük. – gúnyolódtam.
- Látom jó kedved van.
- Amint David és én nem leszünk egy földrészen jó kedvem lesz.
- Hát hallottam az esti vitát.
- Na jó, én most magatokra hagylak, megyek szólok az illetékeseknek, hogy még maradunk.
Felvette a pólóját, belebújt a nadrágjába, adott egy puszit az arcomra és már el is ment.
- Most mi lesz? – fordult azonnal felém Tom.
- Ezt hogy érted?
- Azt mondtad Davidnak, hogy amint hazamentek vége van. Gondolom a munkára értetted.
- A vele való közreműködésre értettem.
- De Billel maradsz?
- Ez legyen az én dolgom.
- Én úgy hiszem, van némi közöm azért hozzá.
- Fogalmam sincs mi lesz otthon. Nem akarok tovább David kedvében járni.
- Azzal, hogy boldoggá teszed az öcsém akaratlanul is David kedvében jársz.
- De önszántamból teszem.
- Mintha eddig megjátszottad volna magad.
- De nem kell a pénze. Visszamegyek dolgozni, és azon leszek, hogy elkerüljem a bátyámat.
- David nem olyan szar alak, mint ahogy veled viselkedik. Ezt hozod ki belőle.
- Ez igazán kedves, köszi.
- Te elnyomod és lealázod őt előttünk. Rádumáltad, hogy Georg vállalja fel Alyssát, Billt pedig uszítod. Soha nem fordított még hátat Davidnak, míg meg nem jelentél.
- Ő akarta, ő kért meg erre az egészre. És csakis ő tehet arról, hogy ilyen a kapcsolatunk.
- Hé nyugi. Én a te oldaladon állok. Csak szeretném, ha tudnád, hogy David jót akar nekünk.
- Ha Bill megtudná, miért indultam el veletek a kis körútra, mi lenne?
- Hű, nem tudom. Nehéz lenne beadagolni neki, hogy nem színjáték a te részedről az egész, David pedig hangyányira törpülne a szemében.
- Valami ilyesmire számítok én is.
- El akarod mondani?
- Nem tudom. Ez lesz az utolsó, amit helyre kell tennem magamban, ha már minden mást eldöntöttem.
- Tehát hosszú távú terveid vannak az öcsémmel?
- Ez elég hülyén hangzott tőled.
- Csak furcsa. Mert annyira nem illetek össze. Legalábbis az elején ez látszott. És Bill nem igazán szokott olyan lányokba beleesni, akik nekem megvoltak.
- Na ez már sokkal reálisabban hangzott a te szádból.
- Sokrétű egyéniség vagyok.
- Várj, Bill belémesett? Mármint szerelmes belém?
- Egy tesó sosem árulkodik.
- Ja. A ti családotokban legalábbis.
- Ne érts félre, nagyon felemelő látni a titánok harcát, mikor ti ketten összecsaptok, de ha egy kicsit visszavennétek az arcotokból jó testvérek lennétek.
- Köszönöm a pszichológus pár percet.
- Semmiség. Tom ott segít, ahol kell.
- És harmadik személyben beszél magáról.
- Na jó megyek. – állt fel. – Jó szórakozást. – vigyorgott, majd adott egy puszit. – Örülök, hogy vagy az öcsémnek akármi is lesz a kimenetele.
- Bocs, hogy bunkó voltam, de most ilyen passzban vagyok.
- Semmi baj. Megértelek. Na szia.
- Szia. – búcsúztam kicsit jobb kedvvel, mint amivel fogadtam.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
