79. rész. Tom pszicho pár perce.

A reggel jóval hamarabb eljött, mint szerettem volna. Bill hosszú ujjai bőrömet simogatták, mintha ezzel töltötte volna az egész éjszakát.

-          Jó reggelt. – köszönt kedvesen. – Felkeltettelek?

-          Amikor azt mondtam ez a feltétel, nem úgy értettem, hogy nem alhatsz.

Kinevetett, majd adott egy puszit a vállamra.

-          Már egy ideje felébredtem. Azért ennyire nem vagyok mártír.

-          Mikor akarsz szólni a többieknek, hogy mi maradunk?

-          Tomnak már szóltam, az épp elég.

Alig fejezte be a mondatot, már kopogtak is az ajtón. Már ahogy az ajtó felületével találkozott a keze, tudtam, hogy a bátyám az.

-          Ez mókás lesz. – húztam magamra a takarómat.

-          Ne bújj el. – nevetett újra rajtam, és ahogy lehúzta rólam a takarót, David visszajelzés nélkül jött be hozzánk.

-          Sziasztok.

-          Valahogy nem hiányoztál a reggelemből. – komolyodtam azonnal meg, kimásztam az ágyból és pár lépés után már csaptam is be magam mögött a fürdő ajtaját.

-          Nagyon ki van rám bukva. – állapította meg.

-          Eléggé. – erősítette meg Bill.

-          Hallom, hogy maradtok egy pár napot.

-          Igen.

-          És mégis mennyit, ha szabad tudnom? Csak mert úgy látszik rajtam kívül senki sem emlékszik határidőkre, kötelező feladatokra és szerződésben foglalt kötelességekre.

-          Egy pár nap nem a világ.

-          És a húgom már nem hajlandó szóba állni velem?

-          Nem tudom. Nekem nem úgy tűnik.

-          Nem akarok veszekedni. Megmondanád neki, hogy ha hazaértetek hívjon fel?

-          Ennyi? Én itt maradok Vikivel és neked semmi hozzáfűznivalód?

-          Remélem magadtól is belátod, hogy mi az ami igazán fontos és minek kéne előrébb lennie az értékrendedben. Feleslegesen oktatlak.

-          Azt hiszem ennyi jár nekem. Amint hazamegyünk, belevágok az albumba és megígérem, hogy kész lesz a határidőre.

-          Rendben. Akkor érezzétek jól magatokat, mi egy óra múlva indulunk.

-          Köszi.

Ahogy David kilépett az ajtón, én is kijöttem a fürdőből.

-          Nevetséges.

-          Úgy érzem ilyenkor, hogy nem ezt érdemelné tőlem.

-          Aha. Én meg úgy érzem, pont ezt akarja elérni.

-          Nem tudom.

-          Figyelj, ha haza akarsz menni én megértem.

-          Nem. Dehogy akarok. Csak szar, amikor ilyen.

-          Ugyan. Csak sajnáltatja magát.

-          Sziasztok. – jött be az ajtón váratlanul Tom.

-          Gondolom feleslegesen tájékoztatlak, hogy ez nem a te apartmanod.

-          Neked is jó reggelt. – vigyorgott és leült öccse mellé az ágyra.

-          Jó reggelt. – köszöntötte őt Bill.

-          Szóval maradtok. David mit mondott?

-          Hogy érezzük jól magunkat, és hogy reméli, ha hazamegyek belátom, hogy át kéne értékelnem a fontossági sorrendemet.

-          Remélem tudjátok, hogy nekem köszönhetitek, hogy nem veszekedett.

-          Beszéltél vele?

-          Csupán annyit mondtam, hogy ha azt szeretné, hogy albumot gyárts, akkor ahhoz hagynia kell egy kis levegőt neked. A levegő jelen esetben most Viki.

-          Ó bölcs Tom, köszönjük. – gúnyolódtam.

-          Látom jó kedved van.

-          Amint David és én nem leszünk egy földrészen jó kedvem lesz.

-          Hát hallottam az esti vitát.

-          Na jó, én most magatokra hagylak, megyek szólok az illetékeseknek, hogy még maradunk.

Felvette a pólóját, belebújt a nadrágjába, adott egy puszit az arcomra és már el is ment.

-          Most mi lesz? – fordult azonnal felém Tom.

-          Ezt hogy érted?

-          Azt mondtad Davidnak, hogy amint hazamentek vége van. Gondolom a munkára értetted.

-          A vele való közreműködésre értettem.

-          De Billel maradsz?

-          Ez legyen az én dolgom.

-          Én úgy hiszem, van némi közöm azért hozzá.

-          Fogalmam sincs mi lesz otthon. Nem akarok tovább David kedvében járni.

-          Azzal, hogy boldoggá teszed az öcsém akaratlanul is David kedvében jársz.

-          De önszántamból teszem.

-          Mintha eddig megjátszottad volna magad.

-          De nem kell a pénze. Visszamegyek dolgozni, és azon leszek, hogy elkerüljem a bátyámat.

-          David nem olyan szar alak, mint ahogy veled viselkedik. Ezt hozod ki belőle.

-          Ez igazán kedves, köszi.

-          Te elnyomod és lealázod őt előttünk. Rádumáltad, hogy Georg vállalja fel Alyssát, Billt pedig uszítod. Soha nem fordított még hátat Davidnak, míg meg nem jelentél.

-          Ő akarta, ő kért meg erre az egészre. És csakis ő tehet arról, hogy ilyen a kapcsolatunk.

-          Hé nyugi. Én a te oldaladon állok. Csak szeretném, ha tudnád, hogy David jót akar nekünk.

-          Ha Bill megtudná, miért indultam el veletek a kis körútra, mi lenne?

-          Hű, nem tudom. Nehéz lenne beadagolni neki, hogy nem színjáték a te részedről az egész, David pedig hangyányira törpülne a szemében.

-          Valami ilyesmire számítok én is.

-          El akarod mondani?

-          Nem tudom. Ez lesz az utolsó, amit helyre kell tennem magamban, ha már minden mást eldöntöttem.

-          Tehát hosszú távú terveid vannak az öcsémmel?

-          Ez elég hülyén hangzott tőled.

-          Csak furcsa. Mert annyira nem illetek össze. Legalábbis az elején ez látszott. És Bill nem igazán szokott olyan lányokba beleesni, akik nekem megvoltak.

-          Na ez már sokkal reálisabban hangzott a te szádból.

-          Sokrétű egyéniség vagyok.

-          Várj, Bill belémesett? Mármint szerelmes belém?

-          Egy tesó sosem árulkodik.

-          Ja. A ti családotokban legalábbis.

-          Ne érts félre, nagyon felemelő látni a titánok harcát, mikor ti ketten összecsaptok, de ha egy kicsit visszavennétek az arcotokból jó testvérek lennétek.

-          Köszönöm a pszichológus pár percet.

-          Semmiség. Tom ott segít, ahol kell.

-          És harmadik személyben beszél magáról.

-          Na jó megyek. – állt fel. – Jó szórakozást. – vigyorgott, majd adott egy puszit. – Örülök, hogy vagy az öcsémnek akármi is lesz a kimenetele.

-          Bocs, hogy bunkó voltam, de most ilyen passzban vagyok.

-          Semmi baj. Megértelek. Na szia.

-          Szia. – búcsúztam kicsit jobb kedvvel, mint amivel fogadtam.