80. rész. Mondd, hogy csak munka.

Voltak sejtéseim, mivel fog telni ez a pár nap és amint Tom elhagyta a szobámat már sokkal nyugodtabban tudtam erre gondolni. Bill vele volt, míg el nem indultak, én pedig a saját apartmanomból átköltöztem közben az övébe.

Kétszer futottam össze ezidő alatt Daviddal, de teljesen magától értetődően és egyszerűen ment a levegőnek nézése. Szimplán csak nem néztem rá és nem szóltam hozzá még akkor sem, mikor ő próbálkozott volna.

Nem nem és nem. Elhatároztam, hogy nem rontja el többé a napjaimat, nem avatkozik többé a dolgomba, és nem érdekel, mit fog szólni apu.

Szinte biztosra vettem, hogy apu fog valamit szólni, de hamarabb elért hozzám a hír, mint gondoltam. Anyu hívott, mikor már elindultak a többiek és én épp a napon sütkéreztem Bill mellett.

-          Szia anyu.

-          Szia. Nem kertelek.

-          Rögtön gondoltam.

-          Kicsim. Miért nem vagy képes kijönni vele? David annyit próbálkozik. Apád ki van akadva, hogy ezt sem csináltad végig…

Csak mondta és mondta, én pedig tudtam, hogy ez nem az ő véleménye, ő csak az apám szócsöve, aki próbál hatást gyakorolni rám. Kissé eltartottam a fülemtől a telefont és szentségelve bámultam az eget. Bill irtó kedves gesztust mutatott… megfogta a kezem nyugtatást és támogatást nyújtva ezzel.

-          Anyu. – vágtam a szavába, mikor már eléggé untam a dolgot. – Tudod mit? Nem érdekel apu.

-          Na de…

-          Nem anyu hallgass végig. Fogalma sincs, David milyen. Fogalma sincs, hogy az ő szeme fénye emberileg egy nulla. Én nem tudom elviselni, hogy kihasznál, hogy semmibe vesz, hogy lenéz, fogalma sincs hogyan kell testvérként viselkedni. Én nem erőltettem volna, csakis apu miatt csináltam, de vége. Befejeztem. Ha apu nem áll szóba velem ezután sem, ám legyen. Ez őt minősíti, nem engem. Én mindent megtettem, de David ellehetetleníti a helyzetet.

-          És most visszamész ott folytatni, ahol abba hagytad?

-          Nem nagyon látok más megoldást. És képzeld, én élvezem azt az életet. Remekül meg voltam ezelőtt is, ezután is megleszek.

-          És most megint egy éves mosolyszünet?

-          Nem tudom anyu. Nem vagyok kíváncsi Davidra.

-          Bánja…

-          Na ezt ne. – szakítottam félbe. – Kérlek ne védd te is őt. Egyszerűen nem érdekel és kész.

-          Hát jól van. Én reménykedem, hogy megenyhülsz.

-          Abban reménykednél inkább, hogy a fiad visszarendezi az értékrendjét a normális emberek mintájára. Nem kevés szart tudnék a nyakába önteni, még sem teszem. És tudod miért? Mert a bátyám. Nem én választottam, ez jutott nekem, de megteszem, ami tőlem telik. És jobb, ha kerüljük egymást mindkettőnknek.

-          Annyira makacsok vagytok. Ha szeretitek egymást, akkor mindennél jobban, ha valamivel elszúrjátok halálos ellenségek lesztek.

-          Anyu leteszem most már, ne haragudj. Nem akarok erről beszélni és le is fogok merülni.

-          Mikor látlak?

-          Nem tudom. Majd ha hazamegyek valamikor.

-          Felhívsz?

-          Fel.

-          Szeretlek.

-          Tudom anyu. Én is.

-          Na szia.

-          Szia. – tettem végre le.

-          Ez nem volt egyszerű. – állapította meg Bill.

-          Lemerül ez a szar. – vágtam földhöz.

-          Nyugi. Átirányítjuk az enyémre.

-          Na jó. – vettem nagy levegőt. – Nem rontja el David ez a pár napot.

-          Ez a beszéd. – mosolygott bíztatóan.

-          Elmegyek, letusolok.

-          Addig magamra irányítom a telefonod, aztán elviszlek ebédelni.

-          Hm. Jól hangzik. – pusziltam szájon. – Sietek.

Mikor beálltam a zuhany alá már arra gondoltam, igazából ki is kapcsolhatnám a telefont, úgy sem akarom, hogy hívjon bárki is. David ne keressen, anyuval szerintem most mindent megbeszéltünk és már csak talán Nick marad. Tényleg Nick… mit fogok neki mondani? Legutóbb segített érveket gyűjteni Bill ellen sikeresen. Megbeszéltük, hogy hozzá megyek haza, és most beállítok, hogy szia Billel járok…

Alig állította be az átirányítást Bill, már meg is csörrent a telefonja. Nem figyelte a kijelzőt, hogy ez most kinek jöhetett, így mikor felvette, megvárta, hogy a másik fél szóljon bele előbb.

-          Szia baba, mikor jössz már haza?

-          Ó Nick. Szia. – köszöntötte őt Bill diadal ittasan.

-          Te meg ki a fene vagy?

-          Bill.

-          Szerintem gyorsan tedd le Viki telefonját, mert ki fog csinálni érte.

-          Épp most irányítottam át az enyémre.

-          Aha. Na jó, add nekem.

-          Nem fog menni. Zuhanyzik.

-          Értem, akkor add a bátyját.

-          Ííí hát az még nehezebb volna. – tettetett sajnálatot Bill.

-          Mert?

-          Mert alig fél órája hagyták el a szigetet.

-          Na várj, nézzük jól értem-e. Te és Viki maradtatok ott?

-          Jól érted.

-          És minek is?

-          És én még azt hittem egyértelmű lesz. – gúnyoldódott szüntelen.

-          Na figyelj te kis tenyérbemászó…

-          Hé mi ez a hangnem? Nem akartalak felhúzni.

-          Viki mondta, hogy ha hazajön, hozzám jön haza?

-          Kivel beszélsz? – értem vissza Billhez és az ölébe ülve adtam egy puszit a szájára.

-          Nickkel. – közölte, mire nekem hatalmasra kerekedtek a szemeim és kivettem a kezéből a telefont. – Szia. – szóltam bele, amint kicsit arrébb sétáltam Billtől.

-          Mi ez az egész?

-          Micsoda?

-          Te és a kis taknyos összejöttetek, vagy mi van?

-          Dehogy Nick, miből gondolod?

-          Azt mondta kettesben maradtatok a szigeten. Ez igaz?

-          Ez igaz.

-          Mond, hogy csak munka.

-          Nick.

-          Baba ne már.

-          Csak munka. – vágtam rá.

-          Na jól van, ne ijesztgess. A kis takony egyébként eléggé el van szállva, és cseppet túlértékeli a kapcsolatotokat.

-          Hagyd őt Nick. Rendes srác.

-          Egyszer tuti elkapom.

-          Elég volt. – szóltam rá kicsit erélyesebben. – Ne avatkozz bele az én dolgomba.

-          Rendben. Megpróbálom.

-          Köszi.

-          Mikor jössz?

-          Két nap. Szerdán éjjel érkezünk.

-          Rendben baba, várlak.

-          Oké. Na puszi. – tettem is le gyorsan.

Lassan sétáltam vissza Billhez, kíváncsi voltam, mit fog szólni. Hallott-e valamit, vagy lesz-e hozzáfűznivalója egyáltalán Nickhez, esetleg Nick mondott-e valamit neki, amit nem kellett volna.

-          Azt hiszem, inkább kapcsoljuk ki a telefonom. – közöltem és visszaültem az ölébe.

-          Oké. – vette el hidegen a kezemből a mobilját és már nyomkodni is kezdte.

-          Baj van Bill?

-          Nem tudom Viki.

-          Oké, bocs. Baj van?

-          Mondott valamit a barátod, amit valamiért nem tudok megjegyzés nélkül elfelejteni.