81. rész. Ha tudom, hogy…

-          Mit mondott?

-          Hogy hozzá mész haza.

-          Ez így igaz. Ugyanis máshova nem tudok egyelőre.

-          De miért? A lakásodba?

-          Ja, hát annak a bérlését felmondtam, mikor úgy döntöttem, hogy veletek tartok.

-          De tudtad, hogy csak…

-          Már untam. Másik városba vágytam. Az volt a tervünk, hogy ha hazaérek, lépünk tovább máshova.

-          Ti ketten?

-          Igen. Mint ahogy azt már hosszú ideje tesszük.

-          De most maradsz Hamburgban?

-          Egyelőre biztos.

-          Szeretnék felülkerekedni a féltékenységen, de nézd el nekem, hogy Nickkel szemben iszonyú nehéz.

Megmosolyogtatott annak ellenére, hogy gyűlölöm a féltékenykedést. Mindent tönkre tesz szempillantás alatt.

-          Nick akárhogy is nézzük, főnyeremény. Na persze csak míg ki nem nyitja a száját. – folytatta. – Mert akkor olyan, mint egy üresfejű liba izmokkal.

-          Édes vagy. – nevettem el magam.

-          Mindegy, utálom őt. Nem lehetne, hogy szimplán azért, mert én ki nem állhatom őt emberileg, ne lakj vele?

-          Mert akkor az már nem a féltékenység miatt lenne?

-          Aha. Ügyes, nem? – mosolygott büszkén.

-          Bizony az. De sajnos nem tudok azonnal másik lakást keríteni, és már megígértem Nicknek.

-          Az előtt vagy az után, hogy mi ketten belekezdtünk ebbe a valamibe?

-          Előtte.

-          Oké, akkor szerintem ezt ne is ragozzuk túl. És majd én szerzek neked lakást, nagyjából negyed órába és két telefonba fog kerülni.

-          Ne. Ezt ne csináld.

-          Mit?

-          Figyelj, te tudod, hogy milyen kapcsolat van köztem és Nick között. Ő az én pótpasim, ő az, aki a legjobb barátom, de akkor is ott van velem, mikor máshogy lenne rá szükségem. Kölcsönösen…

-          Oké, elég.

-          Hagy fejezzem be. – vettem kezeim közé arcát – Nick csak és kizárólag a barátom, amikor van valakim.

-          És most van valakid? – kacérkodott ellenállhatatlan félmosollyal, átkarolt, az ölébe húzott és megcsókolt.

-          Valakim, akit most nagyon-nagyon kívánok. – pusziltam bele a nyakába.

Azonnal libabőrös lett és a második puszi után azonnal éreztem nadrágján keresztül, hogy úgy igazán tetszik neki.

Tapasztalatból tudom, ha két ember nem él rendszeres nemi életet, esetleg már elég hosszú ideje egyáltalán, akkor képesek bárhol és bármikor megkívánni egymást… nincs is ennél jobb érzés, mikor ezt meg is teheted. Mikor van valakid, aki viszonozza ezt.

És nekem most van valakim… van valakim és kimondva ezt még reálisabbnak tűnik az, amit érzek Bill iránt.

Egyikünknek sem tűnt zavaró tényezőnek a környezet. A tengerparton vagyunk, hatalmas pálmafák között, egy elkerített részen, egy kényelmes napozó ágyon. Ehhez hozzávesszük, hogy az egymás felizgatására szolgáló első csók után, azonnal megszűnt a külvilág.

Alig egy-egy szusszanásnyi időre, egy-egy szemezésre szolgáló pillanatra váltak el csupán ajkaink mialatt újra egymáséi lettünk.

-          Ha tudom, hogy ezt váltja ki belőled egy kis vallomás, már hamarabb megtettem volna. – súgtam a fülébe még akadozó légzésemmel hadakozva, amint hozzábújtam.

-          Ha tudom, hogy ezt váltja ki belőled, hamarabb keresek egy sziklát, amiről levetem magam. – közölte majd adott egy puszit az arcomra.

-          Mennyivel egyszerűbb lenne itt élni. – sóhajtottam pár másodperc után.

-          Addig maradunk, ameddig csak szeretnél.

-          Akármilyen kecsegtetőnek is hangzik, nem szeretnék keresztbe tenni a bátyámnak direkt.

-          Ha megcsináljuk az albumot, nincs megállás. Promózás, megjelenések, turnék.

-          Bele lehet fáradni hamar, gondolom.

-          Fogalmad sincs mennyire.

-          Ezért húzod az album elkészülését?

-          Alig pár hónapot pihenhettünk. Fullasztó ez az egész és az a legszörnyebb, hogy olyan mintha rajtam kívül mindenki élvezné.

-          Nem tudom, hogyan tudnék segíteni ezen.

-          Rengeteget segítettél már így is. Mióta ismerlek négy dalt írtam, és azt hiszem ezután a hétvége után elkészül a következő.

-          Rólam írtad őket?

-          Egy lányról, aki ijesztően tökéletes számomra, de még sem lehet az enyém. Egy lányról, aki a barátom akar lenni, de én képtelen vagyok erre, mert elég egyetlen pillantása, vagy apró mosolya és én már elveszek. És egy lányról, aki akarata ellenére olyan érzéseket keltett bennem, amire szükségem volt, és amilyet már réges rég nem éreztem.

Úgy éreztem, nekem befellegzett. Úgy éreztem, hogy most kéne mondanom valamit, de nem megy. Tudtam jól, mit kéne mondanom, de nem mondhatom, míg nem érzem. És nem érezhetem, amíg bármit is gátló tényezőnek vélek.

-          Én…

-          Nem kell semmit mondanod. Talán csak annyit, hogy ez az egész nem csak ezen a szigeten tart köztünk, távol mindentől.

-          Nem hinném, hogy így lenne. Csak adj időt és haladjunk normális tempóban. Ne akarj lakást szerezni nekem és hagyd, hogy legalább a felét kifizessem ennek a nyaralásnak.

-          A lakásról egyelőre lemondok, de a nyaralást én akartam, én találtam ki, én szponzorálom.

-          Na jó. De csak mert elég nehéz lenne Daviddal kifizettetnem jelen helyzetben.

-          Téged tényleg David tart el?

-          Dehogy. Csak kihasználtam pár adódó lehetőséget. Viszont önerőből aligha tudtam volna kicsengetni ezt a hétvégét. Általában a lakbérre, a bulikra és az új ruhákra pár nap alatt elverem a fizetésem, aztán valahogy kihúzom a következő munkáig.

Nem szoktam ilyet mondani másnak. Ki mond ilyet másnak szívesen? Hogy igazából tök csóró, és ami pénze van, az is percek alatt kifolyik a kezei közül. De valahogy Billnek magától értetődő volt, hogy bármit elmondhatok.

-          Így gyűjtesz a szalonra?

-          Emlékszel rá?

-          Szerintem mindenre emlékszem, amit nekem mondtál, mióta ismerlek.

Puszival jutalmaztam.

-          Van egy bakszámlám, amire egy ideje utalgatok annyi pénzt, amennyit épp félre tudok tenni rá. De nekem valami olyan kéne, amihez fordítva nem férek hozzá, ugyanis amint meglátok egy csini rucit, már kapom is elő a kártyám, és így szépen lassan többet veszek le, mint amennyit felteszek rá.

-          Imádom, hogy ilyen szétszórt és hibbant vagy.

-          Hibbant?

-          Jó értelemben persze. – nevette el magát.

-          Na jó, majd akkor hibbantozz le újra, mikor megnyitom az üzletem, és téged nem engedlek be a küszöbön.

-          Ha már eljutunk arra a szintre, amikor szerinted már lehetséges egymáson segíteni puszta szeretetből, akkor esetleg segíthetek neked beteljesíteni az álmod?

-          Szó se lehet róla. – tiltakoztam.

-          Úgyis megtalálom a módját, hogy boldoggá tegyelek.

-          Gyűjtést rendezel egy hibbant konzumhölgynek?

-          A legfantasztikusabb hibbant nőnek a világon.