82. rész. Hazaértem.

Az egész napunk ilyen hangulatban telt. Egymást ugrattuk, jól éreztük magunkat. Bill nem várta el tőlem, hogy olyan intenzitással viszonozzam az érzelmeket, amiket ő mutatott az irányomba. A tenyerén hordozott, semmire nem volt gondom. Kiválasztott egy ruhát, amit látni szeretett volna rajtam, majd abban vitt el egy előre megszervezett vacsorára. A parton egyetlen asztal, gyertyafény, liliomok szerte szét és egy pincér, aki lesi a kívánságainkat. Ez a kép fogadott és én alig hittem a szememnek. Sosem volt még ilyen kényeztetésben részem. Bill a romantikára és a meglepetésekre épített. Mire visszaértünk a vacsorából, csakis a jakuzzi fényei világítottak, a lépcsőn pedig két vékony talpas pohár és egy üveg pezsgő várt ránk.

-          Te igazán kitettél ma magadért.

-          Hát a tervemért meg kell küzdenem. – fogta át a derekamat.

-          És mégis mi a terved?

-          Elérem, hogy visszavonhatatlanul belém bolondulj. – suttogta egyre közeledve arcomhoz, majd lágyan csókolta meg ajkaimat.

-          Nem jársz messze. – közöltem számat ízlelgetve.

Sóhajtott egyet, bólogatott, majd kezei közé vette arcomat és kissé vadabbul, hosszabban csókolt.

-          És most?

-          Fogalmam sincs, hogy csinálod, de iszonyú jól csinálod.

Az egész üveg pezsgőt elkortyolgattuk a jakuzziban fetrengve és a meghitt hangulatot csakis egyetlen ember ronthatta el. A bátyám…

Bill telefonja csipogni kezdett és ő azonnal rávágta, hogy biztos Tom írt neki üzenetet. És igaza is lett.

-          Sex on the beach… a legjobb koktél öcsi! David viszont őrjöng, gondoltam szólok, mielőtt meglepne. – olvasta fel Bill az üzenetet.

-          Mi van?

-          Felhívom. Nem hívom. – mutatta felém csörgő telefonját.

-          David?

-          Szia, mondjad. – vette fel. --- Na ne. --- Erre nem gondoltam. --- Adom. – tartotta felém. – Veled akar beszélni.

-          Én nem akarok.

-          Képek vannak nála, amin épp a napágyon szeretkezünk.

-          Add ide. – kaptam ki a kezéből a telefont. – Szia.

-          Mégis mi a fenét képzeltek? Hogy lehettek ilyen felelőtlenek? Legalább te gondolkodhatnál! Felnőtt nő létedre!

-          Egyáltalán nem vagyok hozzászokva, hogy bárhol bárki lefotózhat.

-          Bill tisztában van vele, de ahogy látom te a lehető legrosszabbat hozod ki belőle.

-          Biztos így van. Igazából megerőszakoltam őt David.

-          Na jó. – unta meg Bill a helyzetet és hogy elejét vegye az elfajulásnak, kivette a telefont a kezemből. – David fizesd le, kifizetem, de most ha nem haragszol, mi kettesben töltjük még ezt a kis időt. --- Tudom. --- Igen. --- Szia. – nyomta is ki.

-          Határozott és kemény. Így kell bánni vele.

-          Ha elképzelem azokat a képeket. – nevette el magát.

-          És ha elképzeled, ahogy Tom és David a két kistesót látja szexelni a napágyon?

-          Már nem tudom hova lehetne menekülni, ahol nem találnak meg. – komolyodott meg és körbnenézett.

-          Ne haragudj. – bújtam hozzá. – Az én hibám.

-          Neked egy hibád van. Az, hogy számomra ellenállhatatlan vagy.

-          Sosem unod meg az ilyen dumákat, ugye?

-          Magától jön, nem tudom megfékezni.

-          Művész lélek. – pusziltam arcon.

-          És te vagy az én múzsám. – puszilt vissza.

És nagyjából ennyit is törődtünk David újabb hisztijével. Bill nagyon hamar elterelte a gondolataimat, így nem kattogtam tovább.

Az éjszaka után még egy teljes napunk volt a napsütötte tengerparton. A biztonság kedvéért Bill miután utoljára lefixálta az illetékesekkel a már leszervezett hazautat, kikapcsolta a telefonját.

Akármennyire is rettegtem a ránk váró hajókázástól, akármennyire is untam már most a több mint tíz órás repülést, egyszerűen nem tudott felhúzni. Sokkal jobb hangulatban távozom, mint ahogy érkeztem. Gazdagabb lettem egy Billel és most úgy érzem, simán veszem majd az akadályokat, amiket én magam fogok állítani természetemből fakadóan…

-          Mikor látlak? – búgta halkan fülembe kérdését Bill, amikor odaért a taxink Nick lakása elé.

-          Amint időnk engedi.

-          Szabad már ilyet mondanom, hogy hiányozni fogsz?

-          Én úgy érzem, hogy te fogsz nekem.

Büszke mosolyra kerekedtek gyönyörű ajkai, ezt várta és megkapta. Egy piciny vallomás, egy apró bizonyítéka annak, hogy számít nekem.

És tényleg furcsa érzés fogott el, mikor elhajtott. Hetek óta vele voltam, mindenhol belé botlottam, mindenről vele beszéltem, együtt ettünk, ittunk és aludtunk is jó párszor. Most hirtelen mintha egyedül lennék, magamra maradtam.

-          Baba! Na végre! – nyitott ajtót Nick megelőzve a kopogásom és már karjaiba is zárt.

Kiesett kezemből mindkét bőröndöm és rövid hatásszünet után öleltem viszont.

-          Istenem de hiányoztál, mutasd magad. – forgatott körbe. – Jól van, egyben vagy, gyönyörű vagy, barna bőr, kipihent arc.

-          Végig aludtam a repülő utat.

-          És a kis barátod?

-          Nick, ne kezdjük ezt megint.

-          Oké, bocsánatot kérek. – szabadkozott egy puszi kíséretében, felkapta a cuccom és bevitte a nappaliba.

-          Valami fura itt. – néztem körbe. – Te takarítottál?

-          Inkább fizettem érte.

-          Na jól van, akkor minden oké.

-          Jaj gyere már ide. – húzott magához. – Tudom én, mi kell neked.

-          És mi lenne az?

-          Majd meglátod. De előtte vár a vattacukor illatú habfürdőd, addig rendelek kínait és kiválasztunk valami szexi rucit az este hátralévő részéhez.

-          Bulizni megyünk?

-          Maratoni újra itthon parti csak neked baby.

-          Hiányoztál. – öleltem mostmár őszinte boldogsággal.

Vele együtt a normális, a régi életem öleltem újra magamhoz. Annyira vágytam már a hetek alatt Nickre, a barátainkra, a féktelen partikra, az új emberekre, a munkámra és mindenre, amit annyira jónak tartok az életvitelemben.

De ha Nicken múlik, ezt most hamar be is fogjuk pótolni.

Tudta, mi kell nekem. Finom habfürdő, ami ellazít, egy kis relaxálás, majd a kedvenc hamburgi kifőzdénkből egy-egy jó nagy adag garnélás, zöldbabos pirított rizs, kicsípjük magunkat és indulás a különféle koktélok, érdekes emberek és hangos zene világába.

Sosem indulunk korán bulizni, mert túl snassz elsőként érkezni, és sosem maradunk utolsónak. Tízkor jött értünk a taxi és mikor fél tizenegykor az egyik kedvenc báromban akkor kapcsolódtak fel a lámpák, mikor beléptem, az összes barátom, ismerősöm ott állt velem szemben, a háttérben két elég szépen kidolgozott felsőtestű sztrippes pasi várt a kezdésre óriás pezsgősüvegekkel a kezeikben, akkor éreztem igazán azt, hazaértem…