83. rész. Durva kombináció.

Fogalmam nem volt, hogy ennyire tud hiányozni az életvitel, amit huzamosabb ideig élek. Hisz jól éreztem magam többnyire a srácokkal és a Daviddal való incidenst leszámítva a vége egész jól alakult. De most, hogy itt vagyok, reggel hét óra van, épp most estünk be ruhástul Nick ágyába hazaérve az istenhozott újra itthon bulimból, ő itt horkol mellettem, én pedig kezdek józanodni, csak arra tudok gondolni, hogy igen. Ez vagyok én.

Iszonyú jó buli volt, hiányoztak már a barátaim. Annyi emberrel beszélgettem és koccintottam, hogy az szinte ésszel felfoghatatlan. Végre nem egy szálloda bárjában iszogattam, nem szobabuliban ücsörögtem a megszokott maximum öt emberrel. Felszabadult voltam és boldogan hajtom álomra a fejem.

-          Nick. – kezdtem el suttogva bökdösni, mire végre egy horkantással abba hagyta az idegesítő horkolást.

-          Mi az? – fordult felém nyávogva.

-          Horkolsz. Fejezd be, tudod, hogy utálom.

Mosolyogni kezdett és bal kezével átkarolt.

-          Hiányoztál. – nézett a szemembe és csókot követleve közelített.

-          Jó éjt. – nyomtam egy puszit az arcára és elfordultam.

Na ilyet viszont ezelőtt nem csináltam. Sosem voltam ellene egy Nickes csóknak, egy kényeztető puszinak, egy izgató érintésnek. De most kitértem előle és pontosan tudom mi miatt. Vagyis ki miatt. Alig fél napja váltam el Billtől és valahogy nem megy ez most nekem. Minden ugyanaz, de valami mégis megváltozott. Tartós változás ez? Nem tudom, de nem akarom őt bántani.

Tudom, hogy Nick van annyira ittas, hogy ébredés után erre nem fog emlékezni. De meddig tudok kitérni előle magyarázat nélkül? Félek bevallani neki, hogy Billel ez már nem munka. Igen ezt bevallom magamnak. Tudom, mit gondol Billről és nekem ez bőven elég. Fontos nekem Nick, évek óta ő az egyetlen tartósan megmaradó ember az életemben. Szorosabb kapcsolat fűz hozzá érzelmileg, mint a saját családomhoz és ennél többet nem is kell mondanom kettőnkről.

Amíg nem tisztázom le magamban, hogy mi ez az egész Billel, addig feleslegesen kezdek bele egy ilyen beszélgetésbe, ami talán mindent megváltoztathat. Nem okozok magamnak fejfájást. Hisz az is lehet, hogy Billel ez csak egy kis románc, csupán a körülmények szülték a helyzetet és nem jelent majd többet hosszútávon. Alig pár napja nekem is az volt a véleményem, mint a legjobb barátomnak. Mitől változna ez meg hipp hopp?

Billel a ranglétra két távoli fokán állunk több szempontból is. A korunk, az életvitelünk, a céljaink, az anyagi hátterünk csupán pár tényező, amik ha ésszel felmérjük akár ki is zárhatják egy hosszú boldog párkapcsolat működésének lehetőségét.

-          Megjöttem! – dobta le hatalmas táskáját Tommal közös kis lakásukba belépve Bill.

-          Öcsi! Helló! – jött azonnal elő Tom és magához ölelte öccsét. – Na mesélj, szinte mindent tudni akarok. – veregette meg vállát és leült a hatalmas bőrkanapéra.

-          Fogalmam sincs mit mondjak. – huppant le bátyja mellé.

-          Azok a képek sokmindent elárultak azért. – bólogatott elismerően.

-          Egyszerűen nem érdekelt, hogy hol vagyunk, csak megéltem a pillanatot. Azt mondta, hogy van valakije és én tudtam, hogy nyert ügyem van. Tom én elértem, amit szerettem volna, Viki velem akar lenni. Mit érdekel engem, hogy ki lát meg és mit gondol rólam?

-          Te megint…

-          Nem megint. – vágott a szavába. – Ez most egész más.

-          Igen tudom. – forgatta szemeit. – És ő most hol van?

-          Hát igen. – szomorodott el.

-          Na.

-          Nicknél lakik.

-          Ez komoly?

-          Épp most szállt ki a háza előtt a taxiból.

-          És ugye te is tudod, hogy az a pasi utál minket és szereti Vikit? Ez így, hogy vele él, elég durva kombináció.

-          Tudom. De próbálok bizakodni abban, hogy jelentett annyit Vikinek ez a pár nap, mint nekem. Egész végig azon voltam, hogy érezze, amit éreztetni akarok. Nem nyomultam, nem erőszakoskodtam, nem vártam el, hogy azonnal szerelmet valljon.

-          Tehát nem voltál önmagad.

-          Nem akarom elszúrni vele. Ő más.

-          Ez nyilvánvaló. Ne kapkodd el, ne vesd magad bele érzelmileg annyira, mint szoktad.

-          Nagyon nehéz, de ha sikerül az tuti, hogy mi leszünk a legtökéletesebb pár a földön.

-          Tudom öcsi, veled mindenki jól jár.

-          David nagyon kiakadt?

-          Hazaúton alig lehetett hozzászólni, szerintem ő is belátta, hogy túl szigorú volt Vikivel. Aztán beszélt az apjukkal és totál fellelkesült, hogy igazából vele nincs semmi baj, csakis a húga műveli rosszul a dolgait. Aztán megkapta a képeket és azonnal átjött megmutatni. Őrjöngött. Te se beszéltél vele túl kedvesen, ami szintén nem tetszett neki, mert szerinte csakis Viki miatt voltál olyan.

-          És gondolod, hogy ellenezni fogja, hogy mi együtt vagyunk?

-          Van egy olyan érzésem, hogy azt azért nem. Amíg nem túl nagy szálka a szemében az, hogy Viki erősebb nála.

-          Azért, ahogy beszéltem, bocsánatot fogok kérni, de nem szólhat bele a magánéletembe.

-          Egyet ígérj meg nekem, rendben? Nekem, Georgnak és Gustavnak.

-          Mit?

-          Hogy első az album. Most már tényleg. Elég időt vártunk, elég időt adtunk, szeretnénk túl lenni rajta.

-          Rendben.

-          Köszönöm. Na én folytatom a filmet, amit elkezdtem. Csatlakozol?

-          Letusolok és lefekszem. Ez az út elég fárasztó volt.

-          Oké. Jó éjt.

Mikor felébredtem, odakint már sötétedett. Ki voltam száradva és lüktetett a fejemben a fájdalom. Nagyot nyújtózkodtam, így könyököltem fejbe a mellettem alvó Nicket.

-          Ú, bocs.

-          Baba. – nyávogott.

-          Mennyi az idő? – nyúltam az éjjeli szekrényre a telefonomért és akkor vettem észre, hogy még mindig nem kapcsoltam be.

A hívásaim még mindig Billre voltak irányítva, de nem is tudtam ezzel foglalkozni a bejövő üzenetektől.

„Előtted komolyan nincsenek határok? Érdekes képek vannak a kezemben és próbállak nem felhívni…” – jött ez az első üzenet Davidtól, valószínűleg pár perccel azelőtt, hogy felhívott volna minket.

„Ha hazaérsz, hívj fel. Van pár dolog, amit meg kéne beszélnünk szerintem.” – ez egy tegnap reggel érkező üzenet volt, szintén a bátyámtól.

„Iszonyú furcsa úgy elaludni, hogy nem vagy a közelemben legalább, ha már mellettem nem is lehetsz. Ez a pár hét veled függővé tett volna? Azt hiszem, igen… Jó éjt!” – ez az sms viszont megmosolyogtatott.

-          Éhen halok. – dünnyögött mellőlem Nick. – Rendeljünk valamit.

-          Inkább menjünk el enni. Mosnom is kéne és lakást keresnem.

-          Na nem.

-          Mit nem?

-          Öt óra van, a mosoda bezár, mire összekapjuk magunkat és eszünk végre. És különben is, minek kapkodod el a lakáskeresést?

-          Mikor is ment nekünk a huzamosabb együttélés?

-          Ez igaz, de próbálkozni lehet.

-          Na ki az ágyból. – pattantam fel.

-          Milyen nap van?

-          Ha minden igaz csütörtök.

-          Akkor este retro buli a Jam-ben.

-          Nem tudom, beszélnem kell Daviddal is ma még.

-          Ugyan. Halaszd el, úgyis csak felhúzna. Együnk, menjünk át Tinához és használjuk ki ezt a pár estét, míg egyikünk sem dolgozik.