87. rész. Mert megéri?

Annyiszor láttam már ezt a filmet, hogy nem tudnám megmondani melyik résznél aludtam el. Azt tudom, hogy Bill olyan tökéletes érzékkel simogatott, amitől percek alatt álomba merültem.

-          Jó reggelt. – suttogott Bill egész közel az arcomhoz.

-          Szia. – nyitottam ki a szemem.

-          Kialudtad magad? – nézett egyenesen a szemeimbe.

-          Azt hiszem igen.

-          Eljössz velem a stúdióba? Aztán elmegyünk lakást nézni neked.

-          Rendben. – mosolyodtam el magam.

-          Főzök egy kávét és mehetünk is. – élénkült fel ő is beleegyezésem hallatán, adott egy puszit és már magamra is hagyott.

Az ágyban kávézva tértünk lassan magunkhoz és nagyjából fél óra múlva már úton is voltunk a stúdiójukhoz.

-          Tudtam, hogy mi leszünk az elsők. – duzzogott, mikor leparkoltunk. – Na nem baj, legalább körbe tudlak vezetni sürgetés nélkül.

-          Nagyon lelkes vagy így korán reggel.

-          Csak jó a motivációm. – vigyorgott, majd kiszállt a kocsiból.

Megkerülte az autót és nekem is ajtót nyitott, míg én a hátsó ülésről előre bányásztam a táskámat. A stúdió bejáratáig még el sem jutottunk, mikor a hátunk mögül meghallottam egy idegen női hangot, szokatlanul érzelemdús töltettel:

-          Bill!

Amikor Bill megfordult, egyértelmű jelét adta, hogy ő is szintúgy örül az ominózus hölgyeménynek.

Egy csinos – nyilván erre az alkalomra kiöltözött – lány állt ott széles mosollyal az arcán. Hosszú sötét haja csak úgy lobogott, mikor megindult Bill felé.

-          Szia! – ölelte magához Bill a karjaiba érkező lányt. – De rég láttalak! Fantasztikusan nézel ki! – bókolt Bill alaposan felmérve őt.

-          Hát te sem panaszkodhatsz.

-          Bocs, hogy belekontárkodom a viszontlátásba, de én most inkább mennék.

-          Miért? – fordult azonnal felém meglepődve Bill.

-          Át kéne öltöznöm és Davidhoz sincs most hangulatom. Később majd beszélünk, rendben? – hadartam, majd egy intéssel letudva a búcsút, el is indultam az utca felé.

Igyekeztem minél gyorsabbra venni lépteimet, közben azon dühöngve, hogy a kocsimat Billék háza előtt hagytam. Egy lehetőségem akadt.

-          Szia. – vette fel Tina a telefonját.

-          Értem tudsz jönni?

-          Mi történt? Hol vagy?

-          A stúdiónál, nemsokára odaérek a Hempstraßßei körforgalomhoz.

-          Öt perc és ott vagyok.

-          Köszi. – tettem is le.

Miközben a táskámban kotorásztam cigarettás dobozom után, két dudálás szakította meg az utca csendjét. Felnéztem, Tom integetett nekem elhajtva mellettem. Visszaintegettem és már haladtam is tovább.

Pont elszívtam a cigimet, mire Tina hiper sebességgel már parkolt is le mellettem. Bepattantam a kocsiba, és ő azonnal lecsapott a témára.

-          Na mi történt?

-          Nem tudom.

-          Kicsit bővebben?

-          Megjelent egy lány, aki idegesített. Ahogy Bill nevét mondta, ahogy a nyakába ugrott, és ahogy Bill közölte milyen fantasztikusan néz ki, legszívesebben leütöttem volna. Most mit vigyorogsz?

-          Kimondjam én?

-          Neem. Tuti nem. Kizárt.

-          Hát baba, más magyarázatot nem tudnék mondani.

-          Úr isten, Tina! Féltékeny lennék?

-          Nagyon úgy tűnik. – nevetett ki.

-          Ez gusztustalan egy érzés.

-          Na de ki volt ez a lány?

-          Mit tudom én. Még a bemutatkozás előtt leléptem.

-          Igazi felnőttes reakció.

-          Persze, gúnyolódj csak.

-          Jól van, ne haragudj. És az este hogy telt?

-          Az jól.

-          De?

-          Nem tudom. Reggel felkeltem és ő már kész tervekkel állt elém. Konkrétan míg aludtam, megtervezte a napomat.

-          Ezt ne csináld.

-          Mit?

-          Kifogásokat keresel, és hibákon rágódsz.

-          Jaj nem tudom basszus. Tényleg kell ez nekem?

-          Azt csakis te tudod. De azért annyit hagy mondjak el, mert látom, magadtól nem érzékeled, hogy a féltékenység az a kapcsolat természetes velejárója. Az, hogy közös napot tervez veled, szintén egy olyan gesztus, ami azt mutatja, veled érzi jól magát. Ne forgasd ki ezeket a dolgokat direkt.

-          Na jó.

-          Mi na jó?

-          Hallgatok rád.

-          Ennyi? Tényleg?

-          Ennyi. Visszafogom magam. Legalábbis megpróbálom visszafogni magam.

-          Mert megéri? – próbálta kihúzni belőlem.

Ránéztem, mint aki elesett egy fontos csatában, majd egy sóhaj után közöltem:

-          Azt hiszem nagyon is megéri.

Valahogy úgy működnek bennem a dolgok – habár ezzel nem hiszem, hogy egyedül vagyok -, hogy amit kimondok, az valósággá válik. Amíg csak gondolom az én kis privát szférámban, és nem adom ki magam senkinek, addig kényem-kedvem szerint alakítgathatom a dolgokat. De amint kimondtam, amint ki tudtam mondani, már nincs mit változtatni rajta, hisz ténnyé válik. Kimondtam Billnek, hogy hiányzott. Kimondtam magamnak, hogy féltékeny vagyok és kimondtam Tinának, hogy megéri saját magamon változtatni egy jobb ügy érdekében. Akármilyen bénán hangzik, ez nekem nagy dolog. Én nem dobálózom ilyenekkel, mert amint megnyílok, sebezhető felületet hagyok magamon. Tálcán nyújtom át magam, hogy marcangoljanak darabokra.

Billnek ez miért megy olyan könnyen? Miért tud simán kimondani olyan dolgokat, amilyeneket kimond? Mert talán máris szerelmes belém? Vagy szimplán azért, mert ő a szavak és érzelmek embere? Én vagyok a lelkileg mozgáskorlátozott, vagy azért egészséges kereteken belül normálisnak nevezhető a viselkedésem?

-          Mit mondtál, miért jössz el?

-          Átöltözni, és mert nem akarok találkozni Daviddal.

-          Egyértelműen kimondhatjuk, hogy levágta, miért hagytad ott őket.

-          Basszus de cikin viselkedtem.

-          Jobb lett volna, ha ott maradsz, és inkább leütöd azt a lányt? – próbált megnevettetni.

-          Egyelőre nem tudom eldönteni.

-          Tiszta dinka vagy te nő. Na hova vigyelek?

-          Nickhez. Le akarok tusolni, át akarok öltözni és minél előbb saját lakást kell találnom, hogy elkerüljem a továbbiakban a hazudozást.

-          Gyere hozzám.

-          Á, nálad ott van az a furi egyetemista liba.

-          Téli szünet van, hazautazott. Aztán vagy te maradsz, vagy ő.

-          Mit mondok Nicknek?

-          Azért mindent én sem tudok megoldani.

Bill már tűkön ülve várta bátyját a stúdióban fecsegve rég látott ismerősével.

-          Na végre. – pattant is fel vigyorogva, amint Tom belépett.

-          Oké, mi történt? Molly! Szia! – üdvözölte ő is a hölgyeményt egy puszival. – Gus már úton van.

-          Viki féltékeny volt. – bukott ki Billből boldogan.

-          Hm? – értetlenkedett Tom.

-          Megjelent Molly, Viki pedig lelépett. Annyira édes volt. Zavarban volt, gyorsan összetákolt valami kifogást és elment.

-          Mollyra lett féltékeny?

-          Nem basszus, a kinti tujára.

-          Miért is örülünk ennek annyira?

-          Mert szeret.

-          Ó öcsém. – veregette meg a vállát. – Én meg még azt hittem, valami komoly dologról lesz szó.

-          Ennél komolyabbat jelenleg el sem tudnék képzelni.