88. rész. Gyors költözés.

-          Na szia. – puszilt meg Nick, ahogy beléptem a lakásba.

-          Szia. – suttogtam, hisz épp Johnnal beszéltem telefonon, hogy letárgyaljam visszatérésem.

Nick tudtán kívül adott nekem tökéletes okot a költözésre, amint leraktam a telefont.

-          Azt hittem, lemerültél.

-          Te rájöttél már, hogy feltalálták töltőt?

-          A töltőd éppenséggel két napja nálam van.

-          Oké, nos, nem így akartam.

-          Mit?

-          Elköltözöm.

-          Mi van? Miért?

-          Nem megy ez így. Tudod, hogy nem bírunk együtt lakni.

-          És hova mész?

-          Tinához.

-          Vele tudsz?

-          Az más. Nézz magadra, tegnap ahogy nem vettem fel a telefont, hívtad Tinát, hogy ellenőrizz, most pedig épp hazugságon akarsz kapni.

-          Én mondtam neked. Még Olaszországban mondtam neked, hogy többet szeretnék szimpla pajtizásnál.

-          De én nem.

-          Mert van valakid.

-          Nincs senkim. De mi már ezt megpróbáltuk, ezeket a köröket már lefutottuk és nem ment. Én szeretlek Nick, de ha nem változol vissza a barátommá, el fogsz veszíteni.

-          Nem tudom mi változtatott meg téged ennyire. – hitetlenkedett én pedig lelkifurdalással küszködve figyeltem szomorú tekintetét.

Közelebb léptem és egy apró puszit adtam a szájára.

-          Megígéred, hogy semmi nem változik meg? – mutatott némi enyhülést.

-          Az égvilágon semmi. – feleltem, mire magához húzott és megcsókolt.

Hosszan csókolt, egyre jobban élte bele magát, én pedig azon kattogtam, hogy szakítsam ezt félbe feltűnés és veszekedés nélkül.

Mikor a kanapé felé kezdett orientálni kettőnket, akkor parancsoltam megálljt.

-          Ezt most ne. – suttogtam, amint elváltak ajkaink. – A tegnapi ruhámban vagyok, zuhanyoznom kell, átcuccolok Tinához és ma már van egy randim is.

-          Én mondtam, hogy mindenki téged várt. – mosolygott büszkén.

-          A te faxodra kértem az anyagot.

-          Menj tusolni, addig én kielemzem. – adott egy utolsó puszit az arcomra, én pedig azonnal bementem a fürdőbe.

Megkönnyebbülve dőltem az ajtónak és biztos voltam benne, hogy az lesz a legjobb, ha minél előbb elköltözöm innen.

-          Ohó! Privát randi! – kiabált be Nick, amint kijöttem a zuhany alól.

-          Milyen? – csavartam magam köré a törölközőmet és kimentem hozzá.

-          Úgy tűnik a szülők előtt akar villogni egy kamu kapcsolattal.

Ő ezt viccesnek találta, nekem pedig egyből az ugrott be, mit szólna ehhez Bill. Vagy egyáltalán kéne szólnia hozzá valamit? Ez a munkám, nemde? És ahogy jelenleg anyagilag állok, belefér egy anyucival jópofizás.

Nick a továbbiakban nem gátolt, nem ellenkezett. Segített pakolni és elvitt engem a holmimmal együtt Tinához. A kocsimért is el kellett volna mennem, de nem akartam közölni Nickkel, hogy azt Bill háza előtt fogjuk megtalálni.

Viszont így sem tudtam maximálisan megúszni a dolgot. Bill nevével a kijelzőn kezdett el csörögni a mobilom még Nick kocsijában ülve és döntenem kellett. Valaki javára… és ez most Nickére dőlt el.

-          Igen? – vettem fel.

-          Szia. Merre vagy?

-          Bill, szia. Épp költözésben vagyok.

-          Mi? Találtál lakást?

-          Tinához költözöm. Egy barátnőm.

-          És látlak ma még? Lerázom Tomot és mienk az egész lakás.

-          Hát ez most nem fog összejönni. Dolgozom este.

-          Máris?

-          Figyelj, le kell tennem. Majd máskor folytatjuk.

-          Na jó, mi bajod?

-          Szia. – búcsúztam fájó szívvel és letettem.

-          Mit hívogat téged? – kezdte egyből Nick és én most valahogy úgy éreztem, mintha tőrt forgatna a szívemben utálatával.

-          Csak érdeklődött. Na végre megjöttünk. – tereltem és ki is pattantam a kocsiból. – Kikaptam a bőröndjeim és Tina házának kapujában tettem le őket.

Nick felajánlotta, hogy segít felcipelni, de én minél előbb le akartam rázni, hogy visszahívhassam Billt.

-          Ria!! – fogadott kitörő örömmel barátnőm.

-          Szia. – bontakoztam ki öleléséből és azonnal a telefonért nyúltam.

-          Mi olyan sürgős?

-          Ne is kérdezd. Tiszta idióta vagyok.

-          Csak szerelmes.

Ahogy ezt a szót kimondta ideges lettem. Tényleg úgy nézek ki, mint egy szerelmes? Tényleg már úgy viselkedem? Tartok tőle, mit mond majd az esti munkámra, féltékenykedem, és most félek, mit szólt az előző kimért beszélgetéshez. Kifordultam önmagamból?

-          Tudod mit? – tettem is el egy mozdulattal a telefonom a táskámba. – Megjöttem.

-          Tudod melyik a te szobád, kipakoltam már Anette cuccait.

-          Hogy fog engem utálni ez a lány.

-          Csak négyszemközt megjegyezném, hogy eddig sem bírt túlzottan. Nem volt neki szimpi, hogy azzal a pasival töltötted az éjszakát, aki neki tetszett.

-          Lassú volt. – vontam meg a vállam. – Legyen magára megsértődve.

-          Ez az én Vikim.

-          Ú de jó pasi volt. – nosztalgiáztam.

-          Na jó. Nick mit szólt?

-          Hát még nem tudnám pontosan megállapítani. De egyelőre úgy tűnik érthető érveim voltak. Segített bepakolni és el is hozott.

-          Helyes. Nem akarok köztetek feszkót. Ahhoz ti túl jók vagytok együtt.

-          Egyedül lennék a legjobb. Nincs kínos szitu, nincs megbántódás, se vita.

-          Ugye nem kell emlékeztesselek téged, hogy ezt a jelenlegi problémát te gerjeszted?

-          Hé! Eddig megértettél.

-          És most is. Csak arra céloztam, hogy ha a titkolózáson és elfogadtatáson túl esel, meglátod nem is olyan jó egyedül és inkább lennél valakivel, aki szeret.

-          Elég a nyálból mára. Inkább választok rucit és átfutom az anyagot. Basszus fel kell hívnom Josht, hogy ide küldjék a kocsit értem, ne Nickhez.

Na nagy ruhaválogatásban, beszélgetésben, élmények felelevenítésében gyorsan eltelt az idő. Kicsíptem magam, betűről betűre tudtam, milyen pasival randizom, mik az elvárások, a szülei neve a szülővárosról pár szó, de még a kutyája nevét is azonnal rávágtam, mikor Tina kérdezte.

Pontban hatkor kinéztem az ablakon, egyidőben egy hófehér sötétített limuzin parkolásával.

-          Na mennem kell.

-          Jó munkát.

-          Az érezd jól magad kívánság jobban hangzott volna.

-          Bocsi. Nincs még meg a rutinom. – nevetett.

-          Na pussz. – cuppantottam egy puszit az arcára, felkaptam a kabátom, a kistáskám és már mentem is le a limuzinhoz.

Sok mindenre nem számítottam. Nem tudtam, hogy fogok viselkedni, nem tudtam, hogy ilyen messze kocsikázom és főleg fogalmam nem volt, hogy reagáljam le a szituációt. Azt a szituációt, mikor a kocsihoz érve nyílt előttem az ajtó és megláttam azt az embert, akire most a legkevésbé számítottam.