91. rész. Tündérből boszorkány.

Sokáig fent voltunk, nem siettünk az elalvással. Rendesen kihasználtuk az időt, minden percet hasznosan töltve.

Ritmusos búgások egymásutánjára ébredtem, ami egyszerűen nem akart megszűnni. Bill szanaszét vetett végtagokkal hevert mellettem, nyitott szájjal szuszogva és ennél nem volt szebb látvány a vakító fehérség, ami azonnal bántani kezdte a szemem, ahogy az ablak felé pillantottam.

-          Bill. Hahó. – keltegettem.

-          Mi az? – kérdezte rekedtes hangon, de még a szemét sem nyitotta ki.

-          Egyfolytában csörög a hülye telefonod. Kivágom az ablakon, ha még egyszer megmoccan.

-          Kapcsold ki légy szíves.

Ennek egy összefüggés miatt nem örültem. Bill térfele mellett lévő éjjeli szekrény tetején szúrtam ki az idegesítő kütyüt, amit elég körülményes elérnem az ágy másik végéből. Eszem ágában nem volt kikelni, pofátlanná váltam, átmásztam Bill testén, mit sem törődve nyöszörgésévél.

-          Legközelebb nem bízod rám. – oktattam, miközben határozott mozdulattal végérvényesen beszüntettem telefonja bekapcsolt állapotát.

-          Aludjunk még.

-          Az volt az én tervem is. – feleltem kissé sértődött hangon.

-          Minden reggel ilyen leszel?

-          Csak ha én kelek előbb.

Nagy nehezen visszaevickéltem magam a kifeküdt, bemelegített helyemre és újra kényelembe helyeztem magam. Bill azonnal mocorogni kezdett és bal karját átvetette a csípőmön, közben ügyesen átmászva az én takaróm alá.

Az első háromig számolásom alatt próbáltam lebeszélni magam arról, hogy bokán rúgjam, majd kitessékeljem a saját helyemről.

A második háromig számolás alatt arról próbáltam meggyőzni magam, hogy most túl fáradt vagyok ahhoz, hogy felizgasson Bill hozzámbújt alsó testrésze, amin egyértelműen érezhető a reggeli észheztérése egy bizonyos tagjának.

Aztán elkönyveltem, jó ez így. Hallgattam még ütemes szuszogását és én is újra álomba merültem.

Nem tudom felmérni mennyi idő telt el, de hamarosan Bill ébresztgetni kezdett.

-          Most téged zaklat valaki öt percenként.

Csukott szemmel hadonászva próbáltam bekoordinálni, hol is lehet a mobilom, de Bill átmászva rajtam megelőzött.

-          David az. Basszus! – esett le neki egy hallhatóan fontos tény. – Már ott kéne lennem!

-          Add ide. – tartottam felé a kezem, telefonom követelve. – Először is, sose csekkold le, hogy ki hív engem, inkább ne is nyúlj hozzá. Másodszor pedig engem nem érdekel, hogy elkéstél, te se foglalkozz vele.

-          Az éjszaka melyik pontján változol át tündérből boszorkánnyá? – gúnyolódott, de nem tűnt túlságosan komolynak.

-          Mi az? – vettem fel végül a szüntelen csörgő telefonom.

-          Szia hugi.

-          Szia David.

-          Bill veled van?

-          Igen. Alszunk, ha nem túl nagy probléma.

-          Gondolom tudod, hogy már rég itt kéne lennie.

-          Oké. Nem vagyok az anyja, ezt tisztázzuk.

Bill csak mosolyogva bólogatott és várta, mi lesz ebből.

-          Megmondanád neki, hogy mindannyian rá várunk és jó lenne már nekilátni a munkának?

-          Mindenki rád vár és el kéne már kezdeni a munkát. – adtam át azonnal unottan, grimaszolva David üzenetét.

-          Tom értem jön? Nincs kocsim.

-          Fasza, az enyém is nálad van.

-          Akkor Tom idejön, elviszünk a kocsidért, és mi megyünk a stúdióba tovább. – egyezkedett.

-          Drága, kinéznél az ablakon?

-          Nee. – alkotott azonnal véleményt ily módon.

-          Hahó, még vonalban vagyok. – szólt bele David.

-          Ja bocs, szia. – tettem le.

Bill nevetni kezdett, én pedig megvontam a vállam.

-          Mindegy. Te hívd ide a bátyókádat, én meg majd elintézem magamnak a saját dolgom. El kell mennem gumishoz, mivel a téli szett még nem került fel.

-          Elviszlek, az Audin már fent van.

-          Nem, te menj dolgozni. Miből akarod szponzorálni a többi randinkat? Ezek után ingyen nem megyek veled sehova.

-          Visszaváltoztál. – adott egy hatalmas hangosan cuppanós puszit az arcomra.

-          Bocs a bosziért, de nem szereti, ha zaklatják alvás közben.

-          Megjegyzem tündérem.

Tom irtó hamar megjött Billért. GPS-szel, baromi nagy kerekekkel, téli gumival, akkora teljesítménnyel könnyű…

-          Jó reggelt. – került elő Tina hamarosan a hálószobájából, miközben én egy finom tejes kávét kortyolgattam a párkányon ücsörögve, a reggeli első cigimet élvezve.

-          Mennyi az idő?

-          Dél körül.

-          Bill?

-          Most ment el. Miért?

-          Mert akkor kérdezősködhetek. Havazást bámulsz valami nagyon merengve, ez két olyan figyelemfelkeltő dolog, ami azonnal valami érdekes és szaftos sztorira utal.

-          Mókás vagy. – nyomtam el a cigim, amint eldöntöttem, hogy nem beszélem most ki a magánéletem. – Figyelj, én leugrom a boltba és elmegyek a kocsimért. Kell valami?

-          Hát ami azt illeti, nincs itthon cukor, látom megittad az utolsó adag tejet, kéne venni valami…

-          Oké, elég. – szakítottam félbe. – Felhívlak a boltból.

A bőröndöm legaljáról bányásztam elő a téli szetteket. Egy fehér szőrös hótaposóban, világoskék cső farmerben, egy fehér kötött garbóban indultam neki, amit még kiegészítettem a fehér pufi kabátommal, amit azért vettem meg tavaly, mert óriási kapucnija van.

A hó és az eső nem nekem való. Nem nyújt optimális komfortérzetet, hogy úgy mondjam. Egész szép mennyiség lehullott és habár a közutakon már dolgoznak az erre alkalmas hókotró autók, a járdák takarítása nem igazán fér bele a költségvetésbe. Nagyjából háromszor annyi időbe telt elsétálnom a közértig. Terveimben szerepelt, hogy bekajálok a pékségben, majd buszra szállok és elnavigálom magam valahogy Billék házához, ahonnan átaraszolok a kocsival a gumishoz. Már előre tudtam, hogy az egész napom rá fog menni erre a műveletre.

-          Szia. – szólított meg egy halk és ismeretlen hang a hátam mögül, miközben elmélyülten tanulmányoztam a pékség pultjában sorakozó finomságokat.

-          Ismerjük egymást? – kérdeztem vissza, a hang irányába fordulva, de amint kimondtam, pontosan tudtam, hol találkoztam ezzel a hölgyeménnyel.

-          Tegnap találkoztunk a srácok stúdiójánál.

-          Ja igen. – feleltem közönyösen azon gondolkodva, miért is olyan fontos összekötő kapocs az a pár rövid perc ahhoz, hogy most leszólítson.

-          Nem sikerült bemutatkoznom és úgy éreztem, miattam mentél el.

-          Szerintem ez nem számít.

-          Molly vagyok. – nyújtott kezet és én képzeletben egy masszív falhoz csapkodtam a fejem.

-          Basszus, rád voltam féltékeny? – jött ki belőlem az őszinte.

-          Köszi.

-          Jaj, nem úgy értem. Te vagy Molly. Gustav Mollyja.

-          Hát, ha úgy vesszük, igen.

-          És hozzá jöttél oda a stúdióba ezek szerint.

-          Igen.

-          És? – leptem meg jól láthatóan ezzel a kérdésemmel.

-          Most mit kéne válaszolnom?

-          Hogy megdumáltátok, és újra együtt vagytok?

-          Nem találkoztunk. – vallotta be elszomorodva. – Elbátortalanodtam, mielőtt megérkezett és megkértem Billéket, hogy ne is szóljanak neki.

-          Szólok, hogy az ikrek annyira tudnak titkot tartani, mint két gonosz óvodás. De komolyan, még árulkodnak is.

-          Akkor ezért hívott az előbb.

-          Megmondom őszintén, lenyűgöz, ahogy idegenek magánéletében szerzek jártasságot, de kérlek ne vedd tolakodásnak, amit most fogok mondani.

-          Igen?

-          Ebédeljünk együtt, és ha még nem is fogadod meg a tanácsom, én jobban alszom, hogy elmondhattam, amit gondolok.

-          Rendben. – vágta rá vacillálás nélkül azonnal.