92. rész. Tudtam…

Egy sms-ben közöltem Tinával, hogy kicsit később megyek haza, mint ahogy arra ő számít, miközben Mollyval átsétáltunk a szomszédos étterembe.

-          Szóval akkor te már hallottál rólam. – kezdett a beszélgetésbe Molly, amint elfoglaltuk az asztalunkat és megrendeltük az ebédünket.

-          Igen. Gustav nem volt túl jó passzban és mint kiderült ezt egy sms váltotta ki.

-          Nem bírtam ki. Pedig számtalanszor átgondoltam, hogy nem kéne elküldenem.

-          Megtetted. Mindegy már. Szerintem jó lépés volt. Mert hiányzol neki.

-          Sosem írt, sosem mondta. Elfogadta, hogy szakítok és elbúcsúzott.

-          Pasiból van. És ha az nem Bill Kaulitz, akkor ne számíts arra, hogy feladja férfi büszkeségét a kedvedért.

-          Nem tudom. Félek.

-          Nem értem. Hisztiztek egy pár hetes kapcsolatféle miatt, ahelyett hogy gondolkodnátok. Mi rosszabb? Nélküle lenni, vagy bizonytalanságban, de vele?

-          Egyértelmű.

-          Szerintem is. És szerinte is.

-          Georgnak és Alyssának olyan jól megy. – féltékenykedett kissé fájdalmas hangon.

-          A látszat azért elég sűrűn csal. Na de őket hagyjuk is, köztünk szólva, Alyssa nem férkőzött a szívembe.

-          Sosem csalnám meg Gustavot csak azért, mert távol van.

-          Nekem nem kell ígérgetned. Igazából nem is az én ügyem ez, csak van valaki, aki kihozza belőlem ezeket a meglepően létező szentimentális érzéseket.

-          Mióta vagytok együtt?

-          Ez egy elég bonyolult történet.

-          Minden szerelem bonyolult történet.

-          Ez nem szerelem. – vágtam rá, magamat is meglepve kikérően csengő hangomon.

-          Ne haragudj, nem akartam beleszólni.

-          Nem viselem túl jól ezeket a párkapcsolatos ügyeket. Inkább okoskodni szeretek.

-          És mit tanácsolnál nekem így, hogy ismered mindkét oldalt?

-          Azt, hogy próbáljátok meg. Ne féljetek, mert sokkal rosszabb lesz később azon rágódni, mit veszítettetek. Lehet, hogy tök jó pár lennétek, akik együtt babáznak majd évek múlva egy kis városszéli házikóban, de az is lehet, hogy egy hónap múlva befuccsol a dolog. De nem gondolod, hogy megéri azért az egy hónapért is?

-          Dehogynem. – felelt sóhajtva.

-          Hát akkor?

-          Én reméltem, hogy marasztal, mikor el akarok futni.

-          Már bánja, hogy nem tette. Úgyhogy menj el hozzá, és ne taktikázz. Sosem vezet jóra, nekem elhiheted. Ha valamiről le akarod dumálni magad, biztosra veheted, hogy az a hülye érzés, ami eddig nem hagyott nyugodni, attól kezdve az őrületbe kerget, míg át nem adod magad neki.

-          Tényleg bonyolult történet lehet a tiétek. – utalt mosolyogva korábbi válaszomra.

-          Azért arra ügyelek, hogy ne bonyolódjon túl. Ne haragudj. – kértem elnézést megcsörrenő telefonomat elővéve.

John hívott, hogy fáradjak be a központba ma este egy évértékelő összeröffenésre. Nem nagyon hatotta meg, hogy egyelőre még a kocsim sincs nálam és elég nehézkes a közlekedés. Közölte az időpontot és kedvesen elköszönt.

-          Klassz. – mérgelődtem, mikor letettem.

-          Nem akartam hallgatózni, de én szívesen elviszlek a kocsidért.

-          Rendes tőled.

-          Ez a minimum.

Finom és laktató ebéd után indultunk útnak. Elnavigáltam őt Billék házához, ahol kivakartam a kocsimat a hókupac alól és nekivágtam az útnak a gumisig.

Már sötétedett és a hó újra esni kezdett hatalmas sűrű pelyhekben, mikor leparkoltam Tina háza előtt.

-          Na végre! Hol jártál?

-          Rohadt hó. – trappoltam az ajtó előtt, hogy alaposan lerázzam csizmámról.

-          Mennem kell dolgozni.

-          Nekem is be kell mennem a központba. John összehívott valami évértékelő banzájt.

-          Ahol újra elmondja, hogy te vagy a legjobb konzumhölgyemény és Nick a legjobb pasi?

-          Tényleg. Nick nem hívott egész nap.

-          Biztos még be van sértődve, amiért hozzám költöztél.

-          Lehet.

-          Na jó csajszi, mennem kell. Habár baromi kíváncsi vagyok a tegnap estédre, amit te önző mód elhallgatsz előlem. – adott egy puszit és már magamra is hagyott.

Hamar elkészültem, nem volt sok időm. Letusoltam villámgyorsan, felvettem egy kényelmes és csinos rucit, magassarkú csizmát és indulás.

„Épségben vagy? Most végeztem. Látlak ma?” – kaptam ezt az üzenetet még a lépcsőházban Billtől.

„Egyelőre egyben vagyok. Rohanok dolgozni, így a ma este már betelt. Holnap hívlak…”

Ekkor még nem számítottam arra, hogy szívesebben lennék egyedül bezárkózva a szobámba, mint bárhol máshol…

Tíz percet késtem és parkoló helyet is alig találtam, így negyed órás csúszással kopogtam majd léptem be a konferenciaterembe. Elnézéstkérő tekintetet vetettem a pódiumon álló John felé, és becsuktam magam mögött az ajtót, aminek hallatán az összes szempár rám szegeződött. A srácok azonnal fütyülni és tapsolni kezdtek, amit egyelőre nem tudtam másra fogni, mintsem arra, hogy hosszú idő óta most vagyok itt először.

Nicket kerestem a tekintetemmel, aki ahogy a látószögembe került visszafordult John felé.

-          Bocs. – udvariaskodtam az egyik igen erősen vigyorgó sráccal, aki felállt és ezzel megnyitotta előttem a sort, hogy befészkeljem magam a középen ülő Nick mellé. – Szia. – suttogtam, mikor végre a helyemen voltam.

-          Hello.

-          Mi a fene bajod van? – tettem fel a kérdést és máris egy kéz kocogtatását éreztem a vállamon. – Mi az? – fordultam hátra.

-          Milyen volt a kissráccal tegnap? Szimpi volt a mami?

-          Biztos jól megvoltak, szinte egyidősek. – gúnyolódott túlozva a kettővel hátrébb lévő sorban ülő szőke nagyszájú pasi.

Kikerekedett szemekkel fordultam vissza Nick felé, aki mérgesen nézett rám… tudta, hogy kivel randizom és hova tartunk. Ezért nem keresett ma egész nap. Körülöttünk sorra hangzottak el az egyre epésebb beszólogatások Bill korára, nemi hovatartozására és szexuális beállítottságára vonatkozóan.

-          Bekapcsolódhatok én is? – emelte fel a hangját John, végre a bunkókba fojtva a szót.

-          Nick. – súgtam.

-          Nem értelek.

-          Csak munka. – bizonygattam újra görcsösen. – David kért meg. Kérdezd meg tőle.

És az egyetlen jelenleg működőképesnek tűnő utat választottam. A sértődött, nem megértett nő taktika. Felálltam és most már sokkal kevésbé voltam udvarias.

-          Eltűnnél az utamból!? – förmedtem rá a mellettem ülő, az előbb még nagy hangú, ám most már engedelmesen Johnra figyelő pasira.

-          Viki?

-          Bocs, de nem vagyok jól. – mentegetőztem John felé.

Nem azt tette, amire számítottam. Egy perc türelmet kért, majd elindult felém egyértelműen jelezve, hogy kettesben fogunk beszélgetni az ajtón kívül.

-          Mi van veled? – kérdezte, ahogy kimentünk.

-          Úgy tudtam, hogy titkosan kezeljük ki, mikor, kivel randizik.

-          Bill tegnap állnéven hívott fel engem és azonnal gyanús lett. Szóltam Nicknek, aki utánajárt és megtudta, hogy a megadott paraméterek kire jellemzőek.

-          Isteni.

-          Beszélek velük.

Eszem ágában nem volt tovább diskurálni, majd felrobbantam a dühtől. Köszönés nélkül hagytam őt faképnél, és amint kiléptem a parkolóba, már tárcsáztam is a bátyám számát.

-          Szia.

-          Mond meg Nicknek, hogy te kértél. Te akartad, hogy tegnap Billel randizzak és elmenjek a szüleihez.

-          Már megmondtam alig egy perccel ezelőtt. A hangjából valahogy sejtettem, hogy miről lehet szó.

-          Kössz. Akkor szia.

-          Várj.

-          Mi az?

-          Nem mered őt felvállalni?

-          David, az imént húsz pasi röhögött visítva a jobbnál jobb poénokon, amiknek a célpontja én és Bill voltunk. Tudtam, hogy ez lesz! Hogyis lehetne másképp? Mindenki rajtam röhög, amiért Billel randiztam! A legjobb barátom nem akar a szemembe nézni, mert…

-          Talán nem a legjobb barátod.

-          Na te aztán ne oktass engem barátságokról, rendben? Mondj egyetlen embert, aki huzamosabb ideig kitartott melletted és nem játszott közre a pénz.

-          Szerinted mit szól majd Bill, ha ezt megtudja?

-          Szerinted mit szólnak majd, hogy a stylelistet dugod? Mit szólnak majd, hogy lefizettél ezért az egészért? Soroljam még?

-          Na jó hugi. Lehetne, hogy leüljünk beszélni?

-          Most pont hangulatban vagyok, hol találkozunk?

-          Nálam.