95. rész. Vallomás adagok.

Érzéki, összehangolt, egész testet bebarangolós szeretkezés után hamar eljött a reggel, ami a stúdiószobában lévő kanapén összebújva talált minket egy pléd alatt. Míg én a szememet nyitogattam magamhoz térve, Bill meztelen vállamat puszilgatta óvatosan.

-          Szeretnél egy vallomás adagot? – suttogtam mosolyogva.

-          Naná.

-          Amikor veled töltöm az éjszakát, gyűlölöm, ha eljön a reggel.

-          Ne menj még el.

-          Muszáj. – pusziltam meg. – Tegnap elindultam vásárolni és még mindig nem sikerült elintéznem. Ráadásul szeretném, ha arra koncentrálnál, amire kell most. Ne adjunk okot Davidnak a csesztetésre.

-          Akkor csak adj még tíz percet. – karolt át, én pedig szorosan odafészkeltem magam a testéhez.

Ajtónyitódás… ajtócsapódás. Gyors és egyértelmű. Ránk nyitott, meglátott, kihátrált.

-          Ezt tuti a bátyám volt. – ültem fel. – És én elhúzok, hogy a lehető legkevesebb időt kelljen egy légtérben töltenem vele.

-          Egy húzása van még a bátyádnak. – morgott halkan Bill és ő is kikelt a bemelegített fekhelyünkről.

Villámgyorsan vettem fel a zoknim, nadrágom, megkerestem a melltartóm, majd arra felvettem a felsőruházatomat is.

-          Az igen. – bólogatott elismerően még a nadrágjával küszködve.

-          Gyorsabban öltözöm, mint vetkőzöm.

-          Azt látom.

-          Na jó. Később beszélünk. – cuppantottam egy puszit az arcára és már csuktam is be magam mögött az ajtót.

-          Jó reggelt. – köszöntött szinte egyszerre Tom és David a konyhából.

-          Hello. – intettem rájuk se nézve.

-          Szia. – kapott el a szemből érkező Gustav még Davidék látókörében és szorosan magához ölelt. – Köszönöm.

-          Szívesen, de mit? – öleltem viszont kissé nehézkesen érdeklődve szorításában.

-          Molly azonnal felhívott, miután elvált tőled. Újra randizunk, és ezt neked köszönhetem.

-          Tündér vagy, de ezt magadnak köszönheted. Oda van érted.

-          Hugi. – szólított meg David, amint Gustavval már tisztességes távolságba kerültünk egymástól.

-          Neked nem vagyok itt. Szia. – mosolyogtam még utoljára Gustavra.

-          Várj! – kapta el hirtelen a karomat hátulról Bill és egy mozdulattal pörgetett vissza magával szembe.

Ahogy összeért a felsőtestünk a szemembe fúrta tekintetét és megcsókolt.

-          Enélkül sehova nem engedhettelek volna el.

-          Mindenki minket néz. – emelkedtem lábujjhegyre, hogy ezt a fülébe súghassam.

-          Már most hiányzol. – közölte mit sem törődve megjegyzésemmel.

-          Hajthatatlan vagy. – bólogatott mosolyogva.

-          Csak boldog vagyok. És megkaptam a mai vallomás adagomat is.

-          Irány dolgozni. – pusziltam szájon.

-          Később hívlak. – puszilt vissza.

Talán általános iskolában éreztem ilyet utoljára. Nehéz elválni. Nehéz odaadni azt az utolsó puszit, nehéz elengedni a kezét és kellemetlen érzés, hogy annyi idő után most újra nem ér össze a testünk egyetlen ponton sem. Legszívesebben bemutattam volna Davidnak a nemzetközileg is érthető jelzést a középső ujjam segítségével és kézen ragadva Billt, leléptem volna vele valahová, ahol továbbra is csak ketten lehetünk.

Tudtam, hogy át fogok esni a ló túloldalára, mikor soknak érzem majd ezt és már az fullasztó lesz, amit én érzek iránta. De egyelőre ez nem jött még el és élvezem a helyzetet.

-          Szia. – búcsúztam, amint elváltak ajkaink a hosszú puszilkodás után után.

Bill annyira édes volt. Eltakarta szemeit a kezeivel és közölte:

-          Na most menj, míg nem látom.

-          Te… - kezdtem volna nevetve bele egy újabb mondatba.

-          Tényleg. – közölte.

-          Szeretlek. – súgtam a fülébe, és azonnal leléptem onnan.

Bill ott állt fülig érő mosollyal, és csak nézett utánam.

-          A húgom szerelmes. A húgom szerelmes? – kételkedett nevetséges feltételezésnek tartva.

-          Úgy tűnik. – ismerte el Tom sokkal nagyobb lelkesedéssel.

-          Miért vigyorgunk ezen?

-          Próbáld ki David. Nem szar érzés örülni a testvéred boldogságának. – veregette meg David vállát.

A boltig vigyorogtam, elvarázsolva dobáltam a bevásárló kocsiba a polcokról a szükséges termékeket, kedvesen köszöntöttem a pénztáros hölgyet mielőtt átnyújtottam neki a bankkártyám.

-          Ezer wattos vigyor. – állapította meg Tina köszönés helyett, ahogy beléptem.

-          Bevásároltam.

-          Sokáig tartott.

-          Közbe jött pár program.

-          Gondolom hosszú. – forgatta szemeit feladva a lehetőséget, hogy leülök és elmesélek neki mindent.

De én most mesélni akartam. Most meg akartam osztani. Most úgy éreztem, kell egy társ, aki hallja, hogy ne tűnjön számomra meg nem történtnek.

-          És meddig akarod Nick előtt titokban tartani?

-          Ne rontsd el. – hajtottam le a fejem, míg a homlokom nem koppant az asztalon. – Ne ébressz fel. Emlékeim sincsenek már, mikor éreztem ilyet utoljára. Hagy maradjon ez most csak az enyém.

-          Magadtól tartasz. – értette meg.

-          Ez most más. Ki akarom élvezni, míg nem rontom el.

-          Örülök nektek. Daviddal meg ne törődj. Csalódni már nem fogunk benne legalább.

-          Bár apu tudná és el is hinné, hogy milyen szemét húzásai vannak. Ne tudd meg milyen rossz érzés azon dolgozni, hogy semmibe tudjam venni az egyetlen testvéremet.

-          Neki könnyen megy.

-          Van benne valami. Francba, John hív. – vettem a kezembe csörgő telefonom.

-          Miért baj az?

-          Nem beszéltem vele túl kedvesen legutóbb.

-          Munka, pénz, csini rucik. – vezette le egymásból következő érveit és én már vettem is fel a telefont.

Le kellett mondanom a Nickel való randit, ha csak nem fizet többet, mint Mr. Linus. Őszintén szólva már hiányzott a munka. A fax olvasgatása, felkészülés egy tényleges randira. Kiöltözni igény szerint, büszkévé tenni a férfit, akinek a karjába kapaszkodom és ettől még a tartása is elegánsabb lesz. Hogy ha nem egy tapló pasas a delikvens, akkor még jól is sülhet el az egész.

Nick nem volt elragadtatva, de szerencsére neki is becsúszott egy meló, így ő is lemondta volna a közös vacsit. Megbeszéltük, hogy a szombati halloween partira együtt megyünk, miután szombaton együtt kiválasztjuk a megfelelő jelmezeket.

Bill is hívott, de nem éreztem rajta, hogy sértené a büszkeségét, hogy most én egy másik pasassal randevúzom. Élénken élt még benne a tegnap este és még mindig fel volt tőle dobva, ahogy én is.

Kellően szexi, de mérsékelten visszafogott kisestélyiben álldogáltam az ablakban az értem érkező autóra várva és arra gondoltam, bár megint a fehér limó állna meg benne Billel. Most még akár a szüleihez is hajlandó lennék visszamenni. Jelen pillanatban nem tudnának nekem jobbat ajánlani annál, hogy vele lehessek.

Egy bunkó volt… egyértelművé vált az első percben számomra, hogy nem véletlen nincs ingyen kísérője erre a díjátadóra. Ki az az idióta, aki magas ellenszolgáltatás nélkül megjelenne az oldalán? Beképzelt, koravén, tiszteletlen, és még hosszasan sorolhatnám.

Természetesen a negatív hozzáállásomhoz az is nagyban hozzájárult, hogy máshol lettem volna szívesebben…

Vörös szőnyeg, fotózkodás és egy pazarul berendezett termen való végigaraszolgatás után értünk a foglalt ülőhelyünkre, és én már írtam is az első üzenetet:

„Itt ülök és nem kell nagyon gondolkodnom, hol akarok inkább lenni most…”

„Ez egy újabb vallomás adag volt? J” – jött azonnal a válasz, ami megmosolyogtatott.

Mr. Linus érdeklődve nézett rám, mikor újra elővettem kistáskámból a mobilomat és már pötyögtem is a folytatást.

„Még van bennem pár ma estére. Te hozod ki belőlem, gratulálok hozzá J”

„A tévé előtt ülök, és épp téged néztelek az imént. Élő egyenes adásban figyeltem, amint épp nekem írsz gyönyörű mosollyal az arcodon.”

„Hé a méregdrága rucimra semmi megjegyzés??!”

„Pár percig magam elé bámulva próbáltam lebeszélni magam arról, hogy elraboljalak. Ugyanis tudok valakit, aki jobban szeretné, ha ő villoghatna egy ilyen lélegzetelállítóan gyönyörű angyallal az oldalán L”

Mr. Linus türelmetlenül fészkelődött, míg én a magam kis világába burkolóztam, elzárkózva tőle. A díjátadó hatalmas tapssal kezdődött meg és nekem nagyon akaródzott lelépni innen.