97. rész. Totál dinkák vagytok.

Amint kimondtam a kirúgás szót, Bill félreállt a kocsival az út szélén és mereven fürkészte tekintetem, hátha rosszul hallott valamit.

-          Ne már John, nem az én hibám.

-          Cserben hagytál.

-          Tudom és sajnálom. Elkalandoztam, nem volt kedvem ott lenni, de azért léptem le, mert megcsókolt.

-          Beszélek majd még vele és elsimítom az ügyet. Majd hívlak.

-          Mikor?

-          Nem tudom.

Legszívesebben kiabáltam volna, hogy basszus, ha nincs munkám elfogy a maradék pénzem, se lakbér, se ruhák, se kaja semmi!! De nem tehettem. Főleg nem Bill jelenlétében.

John elköszönt én pedig csak azért nem törtem ripityára a telefonom a műszerfalhoz vágva, mert nem az én autómban ültünk.

-          Kirúgott?

-          Bizonytalan ideig nincs állásom.

-          Ez az én hibám.

-          Hagyjuk. Nem akarok most erről beszélni.

-          Figy…

-          Bill, tényleg nem. Menjünk, feküdjünk le és felejtsük el ezt az egészet mára.

Már vártam, mikor hív Nick. Tudtam, hogy hamar eljut hozzá az infó. Semmi olyat nem fog tudni mondani, amit ne tudnék magamtól is… hogy én szúrtam el.

Bill hagyta, hogy magamban őrjöngjek, szó nélkül vezetett tovább a stúdióig. Mindenki ébren volt még, mikor megérkeztünk. Kollektív köszönésképp egy hangos sziasztok és intés után, már mentem is tovább a lépcső felé, hogy minél hamarabb kérdezősködés nélkül Bill szobájába jussak.

-          Mindjárt jövök. – súgta a fülembe, és megvártam, míg felérek a csigalépcső tetejére.

-          Mi történt? – kezdett azonnal faggatózásba David.

-          Nem hiszem, hogy akarja, hogy tudd.

-          Tudok rajta segíteni vagy elég vagy te hozzá? – hökkentette meg heves érdeklődésével David. – Csak ennyit mondj.

-          Szerintem egyikünk sem tud.

Szörnyen kilátástalannak éreztem mindent hirtelen. Feküdtem Bill mellett az ágyban és egyre idegesebb lettem. Képtelen voltam, nem jött álom a szememre. Bill már hosszú percek óta egyenletesen szuszogott. Sajnáltam, amiért elszúrtam az esténket és szótlanságba burkolóztam, de nagyon hálás vagyok neki, amiért ezt hagyta.

Kikeltem mellőle a lehető legóvatosabban, felkaptam a táskám, ki a szobából, le a lépcsőn.

-          Hát te? – ijesztett halálra Tom, aki a tévé előtt ülve játszott épp valamivel.

-          Csak cigizni megyek.

-          Itt is lehet. – mutatott a konyhára, én pedig megindultam, leültem az asztalt körülvévő székek egyikére és már szívtam is az első nyugtató slukkot.

-          Fura volt ma David. – ült le mellém.

-          Hogy érted?

-          Aggódik érted. Ahogy meglátott ma ide besétálni, azzal a világvége érzéssel átitatott tekinteteddel, kiakadt és segíteni akart.

-          Nem tud.

-          Igen, ezt mondta Bill is.

-          Nincs munkám Tom, ki tudna ezen segíteni?!

-          Hogyhogy nincs munkád?

-          Bill nem mondta?

-          Azt mondta, szerinte nem akarnád, hogy David tudjon róla.

-          Ezt jól gondolta.

-          Mi történt?

-          Tudtam, hogy ez lesz. Tudtam, hogy egy kapcsolat csak elveszi az eszem és eltereli a figyelmem. Sosem fogok elérni semmit az álmaim közül, ha hagyom magam eltéríteni. És tessék. Itt ülök munka nélkül.

-          Biztos nem olyan nagy a baj.

-          Tom annyi pénzem sincs, hogy ezt a hónapot átvészeljem.

-          Na jó, ez elég nagy baj.

-          Akkora idióta vagyok.

-          És a pénz, amit Davidtól kapsz majd? – kérdezte valamivel halkabban.

-          Bár megtehetném, hogy ne fogadjam el. Bár azt mondhatnám neki, hogy már nem kell, mert kettőnkért teszem.

-          Kérdd el a pénzed, mit számít? Én tudom és te is tudod, hogy mi az igazság.

-          Nem. – makacsoltam meg magam. – Szó sem lehet róla, hogy Davidtól bármit is kérjek.

Nem tudott mit mondani már. Elvett egy cigit a dobozomból és rágyújtott.

-          Miért rúgtak ki? – kérdezett rá pár perc hallgatás után.

-          Ma randim volt egy bunkóval és én egész idő alatt az öcsédre gondoltam. Vele akartam inkább lenni emiatt a hülye érzés miatt. Vele sms-eztem inkább, pedig ilyenkor alap, hogy kikapcsolom a telefonom. Aztán megcsókolt.

-          Ki?

-          A randim. Megnyert valami díjat, amiről nem tudom milyen díj, mert arra sem vettem a fáradtságot, hogy rendesen átnézzem a tudnivalókat. Miért? Mert akkor is az öcséddel voltam inkább elfoglalva.

-          Akkor azért pattant fel Bill.

-          Értem jött. Ahogy meglátta, elindult értem. Mondhattam volna, hogy ne, de én nem tettem, eljöttem. És most nincs munkám. Én voltam a legprofibb és most nézd meg milyen amatőrré váltam.

-          Nem értelek titeket. Attól mert dúl a nagy szerelem, miért nem tudtok másra is odafigyelni? Bill is állandóan elkalandozik, ha egyáltalán hajlandó időben idejönni és a munkával foglalkozni. És te is ezt csinálod. Nem tudjátok kizárni a munkából ezt a fene nagy szerelmet? De most komolyan. Totál dinkák vagytok.

-          Dinka?

-          Jó, nem jutott hirtelen jobb szó az eszembe.

-          Dinka. – bólogattam nevetve.

-          Figyelj, én nem akarlak oktatni, vagy tanácsokkal bombázni, hisz nem vagyunk egy súlycsoportban, de…

-          Ilyen beképzelt lennék? – vágtam a szavába őszinte választ várva.

-          Nem titkoltad felsőbbrendűséged, míg el nem kezdtél járni Billel. Amit amúgy még mindig furcsáll mindenki.

-          Beleestem az öcsédbe akármennyire is harcoltam ellene. Szeretnék vele lenni és talán hosszú távon is működhetne, de egyelőre csak problémám származik belőle.

-          Bill nagyon szeret. Megcsinálja az albumot már csak azért is, mert utána többet lehet veled. Ha ennek vége már nem lesz David, aki beleszólhat.

-          Bár David lenne az egyetlen, aki megnehezíti a helyzetem.

-          Oké, ehhez semmi közöm nincsen, csupán Bill szempontjából kérlek valamire. Ne csináld ezt. Ne cselekedj magad ellen. Billel lehet őszintén beszélni, ő megérti, ha neked idő kell, ha te nem vagy ilyen non-stop egymásba bújós típus, ha te úgy érzed az a korkülönbség igenis számít. Nem kell titkolóznod, hogy aztán a végén egybe ráborítsd az egészet.

-          Mindig ilyen voltam. Ha valamibe belevágtam, azt teljes gőzerővel csináltam.

-          Ugye tudod, hogy most mi lesz?

-          Mire gondolsz?

-          Bill nem fogja ölbe tett kézzel nézni a helyzetet.

-          Segítesz nekem, hogy inkább nézze ölbe tett kézzel?

-          Fura egy nő vagy te. – mosolygott.

-          Nem vagyok egyszerű eset, de hidd el, ti sem vagytok leányálom.

-          Beszélek vele. Te meg kérdd el a pénzed a bátyádtól.

-          Vagy beszélek én Billel és kérdd el te a pénzem Davidtól. – próbálkoztam ráhajtva fejem, asztalon nyugvó karjaira.

-          Te nagyon kínlódsz.

-          Hát ti? – jelent meg a semmiből Bill, amitől azonnal egyenesbe vágtam magam… vágtam volna.

Félúton a kiegyenesedésben állon fejeltem Tomot, amitől ő felkiabált, én pedig azonnal szédülni kezdtem.