98. rész. Hugi, csak te vagy nekem.

-          Basszameg! – káromkodott egyet Tom.

-          Ne haragudj. – nyúltam az álla felé, miközben másik kezemmel a tarkómat masszíroztam.

-          Menj a közelemből. – pattant fel.

-          Hé, nem direkt volt!

-          Még egyszer megkérdezem, hát ti? – kért figyelmet Bill.

-          A csajod közveszélyes.

-          Tudom és így szeretem. – lépett a hátam mögé és adott egy puszit sajgó fejemre.

-          Beszélgettünk. – közöltem megfogva a kezét. – De most már menjünk aludni.

-          Én még beszélnék az öcsémmel. – nézett rám Tom utalva iménti társalgásunkra.

-          Nem ér rá?

-          Beszéljetek. Én bemelegítem az ágyat. – cuppantottam egy puszit szájára, elköszöntem Tomtól is és felmentem a szobába.

Nem bírtam ébren kivárni, hogy feljöjjön Bill is. Egy ideig nézegettem lestrapált körmeim, nyugtázva, hogy el kéne mennem körmöshöz, beletúrtam a hajamba, amiből azonnal következtettem, hogy a fodrász látogatása sem lenne tovább halasztható és úgy döntöttem, ezen tények tudatában muszáj vagyok mielőbb leülni beszélni a bátyámmal.

Még erről is álmodtam. Csóró voltam, ültem egy villany nélküli szobában, gyertyákkal világítottam, telefonomon zenét hallgatva, olcsó cigit szívtam és belenézve a tükörbe egy olyan Vikit láttam, akit soha de soha nem bírnék elviselni. Kopogásra lettem figyelmes és mikor az ajtóhoz lopózva megláttam Billt a kukucskálón keresztül, inkább úgy tettem, mintha nem lennék otthon. Nem láthat így, nem létezik, hogy így is tetszenék neki.

Annyira életszerű álom volt, hogy ébredés után azonnal bebújtam a takaró alá, ahogy megláttam Billt rám mosolyogni.

-          Mi a baj? – suttogott.

-          Szörnyű álmom volt. – dünnyögtem a vastag réteg alól.

-          Elmondod? – próbált beférkőzni.

-          Beszélnem kell a bátyámmal.

-          Biztos nem vagy hajlandó tőlem elfogadni?

-          Kizárt.

-          Gyere már elő, olyan vagy, mint egy kis gyerek. – nevetett és egy erőteljes mozdulattal lehúzta rólam a takarót.

-          Nem akarok újra David kezében lenni. – húztam a számat.

-          Beszéljek vele én?

-          Dehogy. Megoldom, csak kínlódom még előtte egy kicsit.

-          Nekem viszont le kell mennem. Neki kell látnom dolgozni.

-          Menj csak. Összeszedem magam én is.

-          David ma nem jön. Natalieval van valami fontos elintézni valójuk.

Felkacagtam.

-          Vártam, meddig tudod titokban tartani azt, ami már mindenki számára nyilván való egy ideje.

-          Tudtátok, hogy ők…

-          Persze. – szakított félbe nevetve. – Vaknak kell lenni, hogy ne lássuk a nyilvánvalót.

-          És mégis úgy tesztek, mintha nem tudnátok róla? – hüledeztem.

-          Biztos van okuk, hogy titkolják.

-          Túl rendesek vagytok a bátyámhoz.

-          Na jó tündérem, ennek nem érünk a végére soha, úgyhogy muszáj elindulnom.

-          Maradj még. – búgtam nyakába fúrva arcomat. – Tusoljunk együtt.

-          Egyszer azt mondod, vegyem komolyan a munkát, egyszer meg te hátráltatnál.

-          Vedd akkor komolyan, ha én nem nyújtok jobb opciót.

-          Akkor soha nem dolgoznék.

Telefonom csörgése zavart meg minket, Nick csengőhangját zenélve.

-          Nem akarom felvenni. – dugtam vissza a párnám alá.

-          Megyek a fürdőbe, nyugodtan felveheted.

-          Azt hiszed, miattad nem akarok beszélni vele?

-          Egyértelmű lenne.

-          Na várj. Azt hiszed, miattad nem akarok beszélni vele, és ezért inkább magamra hagysz?

-          Igen.

-          Fejezd be.

-          Mit?

-          Ha továbbra is így folytatod, annyira beléd esem, hogy nem fogsz tudni levakarni magadról.

-          Ez a célom. – kacsintott fülig érő mosollyal. – Ráérek akkor hisztis és követelőzően féltékeny lenni, ha már nincs veszteni valóm.

Hozzávágtam a párnáját, ő elkapta és nevetgélve lépdelt vele a fürdő felé.

A mihamarabbi viszontlátás reményében adtam búcsúcsókot a földszinten Billnek, majd intéssel köszöntem el a többiektől is és mentem a bátyámhoz. Sms-ben kettő perc alatt lebeszéltünk egy találkát…

„Beszélnünk kell, fontos, eléggé megalázó számomra, úgyhogy élvezni fogod.”

„Délben a házam melletti gyorsétteremben?”

„Ott leszek.”

Pontban délben léptem be az étterembe, David már a pultnál állva kérte ki mindkettőnk ebédjét. Csirkés gyros tésztával.

-          Csípős és hagyma nélkül. – álltam be mellé.

-          Parancsolj. – adta is a kezembe az enyémet előzékenyen, majd fizetett és leültünk az egyik kis félreeső asztalhoz.

-          Szia. – köszöntem, ha már az illendőség megkívánja.

-          Szia. Meglepődtem, hogy kerestél.

-          Elég kínos a téma, gyorsan le szeretném tudni.

-          Kapcsolatban van azzal, ami tegnap történt?

-          Szoros kapcsolatban.

-          Hallgatlak. – kezdett falatozni.

-          John tegnap kényszerpihenőre ítélt. Legyen elég annyi, hogy nem csak az én hibámból. De most elég szarul állok anyagilag.

-          Kölcsön kell?

-          Nem. A pénz, amit a megállapodásunkért kapok.

-          Nem úgy volt, hogy arra már nem tartasz igényt, mivel Billel jársz?

-          Szükségem van arra a pénzre, akármilyen nehéz is kérni tőled. Mástól nem tudok.

-          Tehát ezzel újra vállalod, hogy addig minden rendben lesz, míg el nem készül az album.

-          Igen. Bill megcsinálja, és én azon leszek, hogy minél zökkenő mentesebben.

-          Rendben.

-          Ennyi? Semmi megalázás, megjegyzés?

-          Megállapodtunk, és én tartom a szavam. Ráadásul a húgom vagy, kötelességem kihúzni téged a szarból.

-          Ugye nem haragszol, ha én azért még kételkedem ebben?

-          Nem használom ki, és nem hánytorgatom fel, hogy én segítettem neked. Te már rengeteget segítettél. Nagy részét már elvégezted annak, amire kértelek, még akkor is, ha nem pont úgy, ahogy én elterveztem.

-          Egyet kérek tőled még, de azt nagyon nagyon szépen kérem, hogy ígérd meg.

-          És pedig?

-          Soha nem mondhatod el Billnek ezt az egészet.

-          Nem fogom. Azzal magamnak is ártanék, és ezt azért mondom el, mert úgy sem hinnéd el, ha azt mondom, kettőtök miatt nem árullak el.

-          Valóban.

-          Szereted őt, ugye?

-          Erről ne beszéljünk.

-          Van rá esély, hogy köztünk normális legyen a viszony?

-          Sosem rajtam múlt ez. Mindig te szúrod el.

-          Azért te sem vagy egyszerű.

-          Tudod milyen érzés azt a célt kitűzni magam elé, hogy soha ne legyek olyan, mint a saját bátyám? Arra koncentrálni, hogy sose bízzak meg benned, mert úgyis pofára esem? Mindig egyedül maradsz, és mégis mást okolsz érte.

-          Te meddig leszel Billel? Míg úgy viselkedik, ahogy az neked megfelel. Nem önmagát adja, hogy elfogadd őt.

-          Bill csak igyekszik, mert ismer.

-          Te nem fogsz érte megváltozni.

-          Nekem nem olyan egyszerű ez az egész, mint neki.

-          Ha megbántod, ugyanott vagyok, ahol elkezdtük csak egy rakás lóvéval mínuszban.

-          Amint megjelenik az a hülye album, semmi közöm a bandához és neked sem a kapcsolatunkhoz.

-          Nem bízol bennem.

-          Nincs okom rá David, lássuk be.

-          Natalie nem hajlandó békülni. – fakadt ki belőle néhány perc falatozással töltött perc után. – Szemét húzásnak vélte azt az utóbbi incidenst.

-          Legalább neki helyén van az ítélőképessége.

-          Hugi, csak te vagy nekem. Próbálj megérteni néha.

-          Ne mondj ilyet. A srácok oda vannak érted. Látnak benned valamit és szeretik azt a Davidot, akit megismertek. Tudnak a viszonyotokról, és mégsem szólnak egy szót sem, mert tisztelnek téged.

Elgyengülve néztem bátyám magányát, és tudtam, hogy igazán én is csak őrá számíthatok.