102. rész. Éjfélkor.

Tina már elment dolgozni, mikor hazaértem. Egyedül maradtam, és ennek most örültem is… mikor depresszióba zuhanok, mert épp minden totális csőd az életemben, mindent fel tudok nagyítani világméretű katasztrófává, sajnálhatom magam és rádöbbenhetek, hogy az egész világ van ellenem, és én igazából jól művelem a dolgaimat.

Volt min elgondolkodnom, de csak egyetlen dolgot tudtam biztosan. Azt, hogy Billel akarok lenni. Tényleg szembe úszva az árral, fel kéne vállalnom a szerelmünket? Tényleg nem számít más véleménye? Ha Nick az igazi barátom, neki örülnie kéne a boldogságomnak és nem az útjában állnia. Ha többet akar, és emiatt elveszítem őt, az nem lehet az én hibám. De felmerül a fontos kérdés, ha elveszítek egy barátok, tényleg keresni kell a hibást? Nem elég azzal az űrrel foglalkozni, amit maga után hagy? Mi van, ha egy idő múlva Bill vagy én rájövünk, hogy mégsem működik és ez egy rövid távú fellángolás volt csupán? Akkor itt maradok Nick és Bill nélkül. Ki hiányozna jobban? Egy barát, aki évek óta támaszom, velem jön, ha lelépek, felvidít, ha szomorú vagyok, kihúz a szarból, ha összekutyulom a dolgokat, fogja a kezem, ha egyedül érzem magam és pasimként viselkedik, mikor túl válogatós vagyok pasit találni… vagy Bill, aki önzetlenül szeret, aki gondoskodni akar rólam, aki nap mint nap meglepetéseket okoz érettségével, aki képes hozzám alkalmazkodni kompromisszumok nélkül is, és aki évek óta nem érzett boldogságot hozott az életembe… De mi van, ha Davidnak van igaza? Mi van, ha Bill most nem önmaga és én kényszerítem őt más ember bőrébe bújni, csak hogy megfeleljen az én néha lehetetlen elvárásaimnak?

Nehéz ez a hülye élet, és akkor még nem is merek belegondolni a nehezebb részekbe. A munka, az anyagi lét, a család. Katasztrofális, és valószínűleg én tettem azzá saját magamnak.

Magamra maradtam már egész napra, csak kapcsolgattam a tévét és próbáltam kiűzni a gondolatokat a fejemből. Nem volt kedvem több vitára, nem volt hangulatom több magyarázkodásra. Ez okból kifolyólag kapcsoltam ki a telefonom egy hirtelen mozdulattal, és vártam, hogy elnyomjon az álom.

Kialudtam magam. Talán túl is aludtam magam.

A reggeli kávé-cigi kombináció közben bekapcsoltam a telefonom és rossz szájízzel tapasztaltam, hogy senki nem keresett. Hogy ki élvez elsőbbséget? Bill van rám jobban berágva, okkal. De Nick az, akinek időbeni előnye van az életemben, és akire az utóbbi időben nem szántam elég időt.

Tőle számítható módon, nem is tett említést a tegnap történtekről, azonnal közölte, milyen témájú a mai halloween buli, és mikor találkozunk, melyik ruhakölcsönző előtt.

Kis megnyugvással nyugtáztam, hogy a könnyebbik verzió mellett döntöttem. És már meg is hozta a kedvem az esti bulihoz.

Elmentem a bankba, megérdeklődtem, mennyi pénz érkezett a számlámra a tegnap délutáni átutalás után, majd fejben kiszámoltam milyen rövid idő is elég lenne nekem, hogy mind elverjem baromságokra.

Eléggé meg vagyok most szorulva, így növelnem kéne az idő intervallumot az újabb lecsórósodásig. Megkértem, korlátozzák le a kártyám egy napi fix összegre, majd büszke, felnőtté érett mosollyal az arcomon hagytam el a bankfiókot.

Megebédeltem egy közeli kis étteremben és mentem is a Nickkel megbeszélt találkozóra.

Sissy korabeli ruhák, fűző, csipkék, ezer rétegből álló szoknya, amit egy abroncs tart formában, selyem kesztyű, legyező és a nélkülözhetetlen szemet takaró díszes maszk, ha már beöltözős a buli.

Ki is választottam a tökéletest. Halványlila-fehér kombináció. Még magamnak is tetszettem benne, de Nick ajnározása segített hozzá, hogy végleg azt válasszam. Ő azért elég mókásan mutatott a korabeli öltözetében. A pasikat sosem érdekelte, hogy a nőknek sokkal szebb ruhát készítettek?

Nick agyon halmozott bókjaival, amitől viszonylag rövid időt alatt sokkal jobb kedvre derültem. Legalább az egóm kicsit fényezve van, ha már más nem is olyan tündöklő jelenleg.

Elhatároztam, hogy nem hívom fel Billt, sőt a barátaimon kívül ma már senkivel nem kommunikálok. Majd holnap, friss gondolatokkal és feltehetőleg kínzó másnapossággal indulok egy újabb napnak.

-          Te meg hogy nézel ki? – bámult bátyjára Bill.

-          Mint egy kalóz. – magyarázta kikérve magának. – Te nem öltözöl.

-          Én nem megyek sehova.

-          Jaj, dehogynem. Gyere, jó buli lesz. Natalie mindig jó partikat szervez.

-          Nincs kedvem.

-          Ugyan már. Viki is elment tudjuk kivel bulizni. Te is érezd jól magad, aztán holnap újult erővel egymásnak eshettek.

-          Honnan tudod, hogy elment?

-          Davidtól. Ő mindig mindent tud. – vonta meg a vállát. – Gyere.

-          Nem öltözöm be.

-          Te úgyis mindig be vagy.

-          Ha genyózol velem, nem megyek sehova.

-          Bocs öcsi. – kért elnézést szemeit forgatva.

Bill nem tudta annyira elengedni magát Natalie házi halloween buliján. A konyhában álldogált a pultot támasztva, pattintotta le magáról a beszélgetéssel próbálkozó ismeretlen lányokat, egyetlen koktélt kortyolgatott egész idő alatt, és egyáltalán nem leplezte rossz kedvét.

-          Azt a csajt nézd. – mutogatott a nappaliban összegyűlt társaság egyik tagjára, hirtelen megjelent Tom.

-          Csini. – dünnyögte poharába, miután alig egy pillanat alatt megnézte a kiszemeltet.

-          És egy óra múlva könyörögni fog, hogy őt csókoljam meg.

-          Miért kell ehhez egy óra neked?

-          Hahó, föld hívja az öcsémet! – kopogtatott Bill homlokán. – Halloween, éjfél. Megcsókolhatod azt a lányt, akit szeretnél.

-          Mi ez a baromság?

-          Nekem tetszik, és ha tudni akarod, nem én találtam ki. Bevett szokás világszerte.

-          Tehát a barátnőm egy óra múlva nagyon valószínű, hogy tudjuk kivel fog csókolózni, míg én itt duzzogok?

-          Oké, ez az összefüggés nem jutott eszembe, de most hogy mondod, van benne valami.

-          Isteni. Sokkal, de sokkal jobb kedvem lett. Kössz tesó, mehetsz vissza bulizni.

-          Ne már, ne csináld! Ez csak egy baromság, lehet, hogy ők nem is foglalkoznak ezzel.

-          Az a görény tuti kihasznál minden alkalmat, hogy Vikivel lehessen. Gondolod, hogy egy ilyen lehetőséget kihagyna?

-          Melyikőtök hívta ide Davidot? – jelent meg Natalie, számon kérő pillantásokat vetve az ikrekre.

Tizenegy óra körül kezdtem el unni a bulit. Akkorra már mindenkivel lefutottam a tiszteletköröket. Ő nem ismer fel az álarc alatt, én mosolyogva elárulom, vagy épp nem árulom el, ki vagyok. Nevetgélünk, iszunk egyet, beszélgetünk.

De nekem egész idő alatt egyetlen ember hiányzott. Mikor egy pohárral a kezemben elmerengtem, arra gondoltam, mi lenne, ha Bill megjelenne álarc alatt, azt mondaná nem haragszik, szeret, és húzzunk el innen. Biztos tetszenék neki ebben a ruhában. Most biztos otthon duzzog és ki tudja, milyen következtetésekre jut kettőnkkel kapcsolatban. Én meg itt vagyok, a barátaimmal, akikkel jól érzem magam, de mégis azt érzem, hogy nem tudok kettészakadni, és ha mégis választás elé állítana valaki, most Billt választanám. De vajon ezt csak a hiánya mondatja velem?

Megint elkezdtem gondolkodni, ami kombinálásba fut át, ezért inkább egy újabb körre indultam, hátha ezúttal Nicket is megtalálom.

-          Szia baby. – karolt át hátulról és egy puszit nyomott az arcomra. – Merre jártál?

-          Téged kerestelek. Én most inkább lelépek, nem akartam köszönés nélkül lelépni.

-          Történt valami? Baj van?

-          Dehogy. Csupán most nincs kedvem itt lenni.

-          Legalább várd meg az éjfélt. Öt perc. Vagy pont az elől menekülsz?

Nos lássuk. Várjam meg azt az öt percet és csókoljam meg Nicket úgy, hogy Billt szeretem, Billel akarok lenni, és még lelkifurdalásom is legyen emiatt? Lépjek le most azonnal, és sértsem meg vele Nicket? Baromira elegem van abból, hogy minden választás csak rossz lehet egyikük miatt. Ha nem megy a szakítás egyikükkel sem, akkor csak egyetlen utam marad. Az őszinteség.

-          Meg kéne beszélnünk valamit. – közöltem egy nagy sóhaj után.

-          Mi a baj?

-          Ne most. Majd egy kicsit nyugodtabb légkörben.

-          Tök jó, hogy most felhúzol és várhatok.

-          Nézd Nick, megint agyon bonyolítottam valamit és akármilyen könnyű is, nehézzé teszem, ahogy szoktam. Ismersz, nálad jobban senki sem ismer.

-          Most már muszáj leszel elmondani. – vágott a mondandómba.

Minden bátorságom össze kellett szednem, hogy a szemébe mondhassam, miközben körülöttünk elindult az idétlen visszaszámolás. 10…9… néztem Nick szemébe és kétségbeesést láttam benne…8…7… csak ki kell mondanom, hogy Billel járok… 6… a semmiből hirtelen ott termett Bill, arrébb tolva Nicket.

-          Bocs. – tette hozzá degradáló tekintettel, majd mindkét kezem megragadta.

-          Te meg… – néztem fel rá meglepődve.

-          Nem érdekel, hogy mi lesz, de nem hagyom, hogy mással legyél ebben a percben.

2… 1…