103. rész. Egymás barátai.

Nickre néztem, nem igazán értette, vagy nem akarta érteni, mi folyik itt. Billre néztem, reménykedve viszonozta tekintetem. Elhangzott az utolsó másodpercet jelző tömeges kiáltás, majd hirtelen csend lett. Mindenki párra talált és tudtam, én is. Mit csinálok, hisz szeretem őt? Nem kell mással foglalkoznom.

Lábujjhegyre emelkedtem, átfontam karjaim nyaka körül és megcsókoltam őt. Hosszan, lágyan, szerelmesen.

-          Ne haragudj, annyira hülyén viselkedtem. – suttogtam, mikor elváltak ajkaink, óvatosan levette rólam a szememet takaró álarcot, és homlokát gyengéden az enyémhez tapasztotta.

Oldalról egy munkatársunk érkezett, és megbökve Nicket, azt kérdezte:

-          Te Nick, mit keres itt ez a gyerek?

Újra Nickre pillantottam, ő pedig tartva velem a szemkontaktust, közölte:

-          Én hívtam meg. Jó haver.

-          Köszönöm. – artikuláltam hangot nem kiadva.

-          Na gyere, igyunk valamit. – ragadta vállon kissé ittas barátját Nick, és a bárpult felé távozott vele.

-          Minden oké? – fordította arcomat a sajátja felé Bill.

-          Persze. Menjünk el innen, rendben?

-          Ahová csak szeretnél.

-          Csak innen el.

-          Natalie bulijába? Onnan jöttem. – ajánlotta fel ötletét.

-          Tökéletes. És útközben elárulhatod, hogy kerültél ide. – mosolyogtam mosolygó szemeibe nézve.

Sofőrrel érkezett, hisz már ivott egy koktélt. Hátraült velem és el sem engedte a kezem egész úton. Elmondta, hogy Tom világosította fel erről a szokásról, ami mindkettőnknek ma éjfél óta tűnik csak jó szokásnak. Elkérte Davidtól a főnököm, John számát. Felhívta Johnt, akitől elkérte Tina címét. A cím alapján a különleges tudakozó megadta neki Tina telefonszámát, aki szerencséjére otthon volt, mivel hajnalban megy dolgozni. Tina elmondta neki, hol van a buli, ő pedig fogta a sofőrt és egyenesen idehajtott. Édes volt, hadarva mesélte fél óra leforgása alatt besűrűsödött teendőit, majd az agyára menve sürgette a sofőrt, kipattant az autóból, nagy értékű papírpénzt nyomott a két ajtóban álló kidobó kezébe, akik elálltak az útjából.

-          Hogy találtál meg odabent?

-          Tudtam, hogy milyen színű a ruhád, habár most elárulom, nem választottál túl egyedit. Nagyjából még hatan választották ezt a kombinációt.

-          És hanyadikra sikerült engem meg találnod?

-          Ezer közül felismerem az arcodat. Az állad – puszilta meg, nyomatékosítva szavait –, az orrod – kaptam ide is egy apró csókot –, a füled – suttogta puha ajkával megérintve fülcimpámat.

Egész testem libabőrös lett egy szempillantás alatt és lehunyva szemem, hosszú sóhajjal tudattam, mi játszódik épp le bennem.

-          Sajnálom, hogy tegnap hisztiztem, és nem is próbáltalak megérteni. – váltott témát és pozíciót… ezúttal a nyakamon éreztem finom bőrét, forró leheletét.

-          Az én hibám. – feleltem hátradöntve fejem, könnyítve a hozzáférést.

-          Felejtsük el. – nézett a szemembe és egy apró puszit adott szám szélére.

-          Megérkeztünk. – szólt hátra sofőrünk.

Ahogy kiszálltunk a kocsiból, megláttuk Tomot egy lány derekát átkarolva kilépni a házból.

-          Kalóz?

-          A Karib tenger rettenthetetlen kalóza. – helyesbített büszkén vigyorogva. – Hölgyem. – hajolt meg előttem udvariasan. – Ha nem haragszotok, én most elkísérem ezt a kedves kis ápolónőt haza. – kacsintott és már indult is tovább.

Csak összenéztünk Billel, szót nem is pazarolva erre az egészre, majd indultunk tovább.

Szép kis létszám gyűlt össze Natalie lakásában, és a hangulat is megfelelően emelkedett volt már. Azonnal a konyha felé vettük az irányt, ahol Gustav Mollyval az ölében beszélgetett jókedvűen, Georg pedig a pultot támasztva ivott épp ki egy poharat.

-          Sziasztok. – köszöntem és csupán egyetlen ember nem viszonozta.

Georg rám sem nézett. Letette a poharát és közölte,

-          Na, én megyek. További jó szórakozást.

-          Ez most komoly? – nézett utána csodálkozva Bill.

-          Alyssa nem jött el. – adott magyarázatfélét Molly.

-          Úgy tűnik, egymás barátaival nem jövünk ki túl jól. – néztem egyre nagyobb dühbe guruló páromra, enyhülést remélve.

-          Ezt nem játszuk. – engedte le a kezem.

-          Most mit csinálsz?

-          Beszélek vele. – adott egy puszit a számra és elviharzott Georg után.

Georg már kiért a házból, mikor Bill elélépett.

-          Várj már!

-          Mi az?

-          Figyelj, ne haragudj, oké? Sajnálom, amit mondtam. Nem azért, mert nem gondoltam komolyan, hanem azért, mert Alyssa előtt mondtam. Nem lett volna szabad.

-          Fene nagy boldogságodban ki nem szarja le, hogy átgázolsz másén?

-          Te is tudod, hogy…

-          Tudom! – vágott a szavába. – Tudom jól, hogy igazad van! De ettől szerinted jobb?

-          Ne Vikire haragudj a történtekért. Miattad nem szereti Alyssát.

-          Senki nem kérte, hogy védjen meg.

-          Arra jó volt, hogy…

-          Na ne gyere megint ezzel. Igen segített. És ezerszer megköszöntem már. Viszont, ha tegnap visszafogja magát, most Alyssa szóba áll velem.

-          És az jó? Inkább csaljon meg, alázzon porig, de legyen veled? Kismillió ezerszer jobb lány van, aki szívesen lenne veled.

-          Az, amit itt bent érzek… – tette kezét mellkasára. – …sajnos nem irányítható ész érvekkel.

-          Itt vagyunk neked.

-          Frászt vagytok. Gustavnak most ott van Molly, te állandóan Vikivel vagy elfoglalva, Tom pedig tudod milyen.

-          Most mit akarsz, mit tegyek? Kérjek bocsánatot Alyssától? Beszéljek vele? Vagy legyek állandóan veled, hogy segítsek kiverni őt a fejedből? Megteszem bármelyiket?

-          Nyugi Bill. – tette barátja vállára a kezét megenyhülve. – Ne stresszelj ezen. Majd megoldódik valahogy.

-          Mindig ott vagyunk neked. Mindhárman. Bármikor.

-          Tudom. De most én inkább megyek. Holnap találkozunk. – fordított hátat és magára hagyta Billt.

-          Be kellett volna fognom azt a hatalmas számat. – ültem le Mollyék mellé, ahogy Bill elhagyta a konyhát.

-          Jogos volt. Kóstolgatott téged, én láttam. – kelt védelmemre Molly.

-          Georgnak így lesz a legjobb. Hosszú távon. – tette hozzá Gus.

-          Ha Georg nem áll szóba velem, Bill nem fog vele.

-          Megoldják, ne aggódj. Lehúztunk már pár necces évet egymás mellett.

-          Hugi, te itt? – jelent meg David.

-          Szia. – köszöntem halvány lelkesedéssel.

-          Oké, itt sem vagyok.

-          Maradj. Úgyis menni készültem. – álltam fel. – Sziasztok. – dobtam egy mosolyt Molly felé és mentem Bill után.

Ott állt a ház előtt egyedül, dohányzott és nézett a sötétség felé.