108. rész. …titok, ami összeköt.

Rendesen elintézte a kedvemet David a nap hátralévő részére. Egyfolytában az a gondolat zakatolt a fejemben, hogy mi van, ha kitálal… azt nem tenné meg.  Feladta már a küzdelmet, hogy helyre hozzuk a kapcsolatunkat, de látja, mennyire szeretem Billt és nem szakítana el tőle. Ugye nem?

Az ebéd alatt Bill nem faggatott, gondolom inkább otthon, kettesben beszélt volna erről, de Tom nem várt sokáig. Ahogy visszaértünk a fotózásra, és neki épp nem volt dolga, odajött hozzám.

-          Mi volt ez Daviddal? Látom, hogy nagyon elkenődtél.

-          Nem tudom, mit csináljak.

-          Na mesélj. – húzott mellém egy széket, és térdeire könyökölve hallgatott.

-          Félek, hogy elmondja Billnek a megállapodásunkat.

-          Gondolod, hogy megtenné?

-          Tom. – néztem rá mellőzve a nyilvánvaló válaszomat.

-          Jó, talán elárulna téged, de azzal ő is megszívná. Ő bérelt fel valakit, hogy terelje Bill gondolatait az albumgyártás felé.

-          Őt szerződés köti hozzátok. Nincs veszteni valója. Bill majd haragszik rá egy ideig, aztán úgyis beledumálja, hogy csak és kizárólag az ő érdekében tette. De én elveszíthetem, ugye?

-          Nem akarok hazudni neked.

-          Nem akarom elveszíteni őt, Tom.

-          Nagyon szeret téged és már rengeteget bizonyítottál.

-          Elé kéne állnom és megelőznöm Davidot?

-          Azt azért talán még sem. Mert mi van, ha David csak blöfföl? Csak idegesíteni akar téged.

-          Én is ebben reménykedem.

-          Nem mondom, hogy fogadd meg a tanácsom, de én ismerem az öcsémet a legjobban, és tudom, hogyan reagálna, ha megtudná. Belepusztulna a hiányodba, de nem valószínű, hogy megértene téged.

-          Ígérj meg valamit.

-          És pedig?

-          Ha David elárul engem, Bill nem tudhatja meg, hogy te tudtál róla. Kérlek! Te leszel a támasza, és szüksége lesz rád, nem csalódhat benned is.

-          Te tényleg nagyon szereted őt. Habár efelől eddig sem volt kétségem.

-          Fogalmam nem volt, hogy képes vagyok ennyire szeretni valakit. – néztem szemeibe kétségbeesetten.

-          Hé, nyugi. Nem lesz baj. David nem lenne képes mindent tönkre tenni, csak mert máshogy nem győzhet le téged. Erősebb vagy nála és ez idegesíti őt, de mi fontosak vagyunk neki. Nem csinálná meg ezt Billel.

-          Ha a testvérével megteszi, miért ne tenné meg Billel is?

Billre néztem, aki a terem másik végéből épp engem figyelt. Nem értette a helyzetet, és bántotta, hogy szomorúnak lát. Elmosolyodtam magam, hogy megnyugtassam, a fotós rászólt, hogy legyen szíves a megadott pózba vágni magát, ő visszamosolygott rám és folytatta a munkát.

-          Figyelj, már nincs sok hátra. Pár nap múlva kezünkben a borító és lezárjuk a munkát. Addig kicsit légy simulékonyabb Daviddal. Kerüld el a vitákat, ne hergeld.

-          Tudod, már nem hiszem, hogy az albumotok lezárásával megszabadulok a bátyámtól is. Nem lesz nyugtom, míg titkom van.

-          Viki, ne mond el neki. Kérlek szépen. Legalább még várj vele, várd ki a kellő alkalmat. Érezni fogod, mikor elmondhatod úgy, hogy kisebb kárt okozz vele. Majd segítek.

-          Köszönöm. Sajnálom, hogy téged terhellek ezzel.

-          Ki mással beszélnéd meg? Ne aggódj, míg engem látsz. – próbált mosolyra késztetni. – És amíg az öcsémmel vagy, és ilyen boldog, addig én is mindig mögötted leszek.

-          Most egy kicsit megnyugtattál. – közöltem egy nagy sóhaj után.

-          Na ugye. Fel a fejjel. – tette kezét a kezemre. – És most visszamegyek dolgozni abban a reményben, hogy hallgatsz rám és nem csinálsz meggondolatlanságot.

-          Hallgatok rád. Habár sosem gondoltam, hogy egyszer ez elhangzik a számból.

-          És Viki visszatért. – vigyorgott.

-          Köszönöm. Egyébként így már tetszik a hajad, de ezt se mond meg Billnek, kiakadna.

-          Még egy piszkos kis titok, ami összeköt minket. – kacsintott, felállt és magamra hagyott.

Jobbra pillantottam, ahol megláttam a bátyámat. Engem nézett, és valamiért azt láttam a tekintetében, hogy nem szeret ilyennek látni engem. Nem szeret bántani, de nem bírja, ha nem irányíthat kizárólagosan mindent.

Egy pillanatig átfutott az agyamon, hogy talán össze kéne szednem magam és le kéne gyűrnöm magamban azt a fene nagy büszkeségem. Tényleg be kéne fognom a számat, bármilyen nehéz is, nem kéne felvennem a harcot a bátyámmal, inkább a szemében megváltozni. Mindent megtenni azért, hogy a titkom biztonságban maradjon Bill elől. Képes vagyok erre? Fogalmam sincs. Nem vagyok híve az ilyen ügyleteknek, sosem ment a kétszínűsködés, a jópofizás.

-          Szeretnél beszélni róla? – kérdezte kedvesen átölelve Bill, mikor már a szobájában készültünk a lefekvésre.

-          Nincs miről.

-          Kérdezzem meg Tomtól?

-          Tényleg nem fontos. Csak egyre nehezebben viselem azt, ami David és én köztem zajlik.

-          Mondtam már számtalanszor, hogy beszélek vele. Nekem te vagy a legfontosabb, nem nézem ölbe tett kézzel, hogy szomorú vagy miatta.

-          Maradj ki ebből, szépen kérlek. Nem lenne jó vége, hidd el nekem.

-          Mi történt? Nem szoktál ilyen lenni.

-          Semmi új. Ne aggódj, rendben? Majd lesz valahogy.

-          Ha végzünk az albummal, elmegyünk innen valahova csak te és én. Kettesben távol innen. Mit szólsz?

-          Már most indulnék. – adtam egy apró puszit a szájára. – De lesz neked erre időd?

-          Egy kevés biztos. Aztán besűrűsödik a program, de nem fogsz nélkülözni, megígérem.

-          Nem akarok balhét.

-          Hé, nem ezt a beszari Vikit akarom! – puszilt homlokon. – Az én belevaló, nagyszájú, harcos barátnőmet akarom.

-          Majd visszatérünk rá, ígérem. De most az a barátnőd visszavonulót fúj egy időre.

-          És közben sosem lesz ilyen szomorú, mint ma egész nap? Mert akkor benne vagyok.

-          Nagyon szeretlek.

-          Elkényeztetsz. – mosolygott. – Csak le akarsz venni a lábamról?

-          Nem. Most komolyan kicsim. – vettem két kezem közé puha arcát. – Nagyon, nagyon szeretlek. Ezt sose feledd el, oké?

-          Megrémítesz.

-          Magamat is, ha ez megnyugtat.

-          Valamit nem mondasz el, ugye?

-          Most mindent tudsz, ami számít.

Kopogás szakította meg magányunkat, számomra talán a legjobb időben.

-          Sziasztok, bocsi. – dugta be fejét Molly az ajtón. – Nem akartok elmenni vacsizni? Korizunk egyet utána, Gus lefoglalta a pályát.

-          Kicsim? – nézett rám fellelkesedve Bill.

-          Menjünk. – bólogattam.