110. rész. Túl tökéletes volt.

-          Mi az, hogy igaza van? – kérdezett vissza azonnal David.

-          Ez nem Bill ellen szól, de azt leszámítva, hogy pár szöveget ő hozott össze, mind a négyen ugyan annyit dolgoztunk az albumon. – felelt Georg.

-          És mi kaptunk egy-egy képet belül. – mutatta a borítót Gustav.

-          Srácok mind tudjuk, hogy a banda Bill arcával a legeladhatóbb.

-          Hát akkor miért nem viszi fel ő a dobot és a basszust rá?

-          Ne már haver, nem úgy érti. – próbálta menteni a menthetőt Bill.

Figyeltem őket és nagyon-nagyon rossz előérzetem támadt. David rám nézett és mérhetetlen düh sugárzott a tekintetéből.

-          A borító így marad. – közölte.

-          Szóval nincs beleszólásunk? – háborodott fel a mindig csendes Gustav. – Azt mondod, hogy tök mindegy mennyit gürizünk, mi mindent hagyunk hátra, mi mindent adunk fel ezért, akkor sem vagyunk egyenrangú tagok?

-          Hé-hé, nyugi! – csitította őt Tom. – Nem olyan nagy szám. Ez csak a borító. A zenéről mindenki tudja, hogy miattatok is olyan amilyen. Bill az embléma, őt látják meg először, vele azonosítják az albumot.

-          David, nem lehetne mégis… - próbálkozott megszeppenve Bill.

-          Nem! – fojtotta belé a szót bátyám. – Te velem jössz! – fordult felém, elkapta a karomat és kirángatott az ajtón.

-          David, én…

-          Elég! – üvöltött. – Ez volt az utolsó csepp!

-          Én csak…

-          Én nem jártatom feleslegesen a számat, mint te. Vagy most azonnal elmondod te magad az egészet Billnek, vagy bemegyek és én mondom el.

-          Kérlek, ne! Adj időt, majd elmondom neki, ha eljön az ideje!

-          Egy perced van addig.

-          Kérlek David! Én nem akartam balhét, csak elmondtam a véleményem. Nem gondoltam, hogy…

-          Sosem gondolkodsz. Megmondtam, hogy maradj ki ebből, ehelyett te hetek óta uszítod őket, és most nézd meg megint mit csináltál!

-          Mindketten tudjuk, hogy ezt nem én csináltam.

David faképnél hagyott és bement az ajtón. Mind a négyen csendben maradtak, ahogy meglátták őt.

-          Kérlek! – kiáltottam utána és megfogtam a karját, amit azonnal kirántott a kezemből.

-          Tudod mit dolgozik a húgom? – szegezte kérdését Billnek.

-          Persze. – felelt értetlenül.

-          Hát ez is egy munka. – mutatott színpadiasan körbe. – Fizettem neki azért, hogy eljöjjön és felvidítson téged. Azért van itt, hogy befejezd az albumot, mert más esélyt már nem láttam rá.

-          David, miért csinálod ezt?

-          Mert tudnod kell az igazat. Mert elegem van abból, hogy mindent ellenem fordít. Te nem akartál stúdióba vonulni, de szoros volt a határidő. Én felhívtam a húgomat és egy elég nagy összeget ajánlottam azért, hogy elintézze, legyen kedved befejezni az albumot.

-          Ez igaz? – nézett rám kérlelő tekintettel, hogy cáfoljam meg, amit hallott.

-          Igen, ezért jöttem akkor, de…

-          Egy munka volt az egész?

-          Öcsi, hallgasd végig. – kérte őt Tom.

-          Ti mind tudtatok erről? – nézett végig barátain.

-          Nem. – válaszoltam helyettük. – Csak David és én. De már nem számít, hisz…

-          Nem számít? – nevetett fel szavamba vágva. – Mi volt a terv? Ha meg van az album, lelépsz?

-          Kérlek, Bill hallgass meg!

-          Hagyj békén. – tolt arrébb és kiment az ajtón.

-          Téma lezárva. – jelentette ki David, mint aki jól végezte dolgát.

-          Gyűlöllek! – néztem egyenesen a szemébe és pofon vágtam. – Soha többé nem akarlak látni! Soha ebben a rohadt életben! Nem vagy a testvérem, nem vagy senkim! Egy önző szemét bunkó vagy, aki egyedül fog meghalni!

Ahogy ezt elhadartam, miközben sajgó arcát fogta, Tom lefogott, hogy ne ütlegeljem tovább.

-          Engedj el! – szóltam rá. – Befejeztem!

Elengedett én pedig kirohantam Bill után, aki már az autójában ült. Oda siettem az ajtó mellé, de rám sem nézett.

-          Ez már nem arról szólt, esküszöm! Kérlek! Csak hallgass végig, és úgy dönts!

-          Tudhattam volna. Túl tökéletes volt. – olvastam le a szájáról, majd könnyes szemével az enyémbe nézett és elhajtott.

Csak néztem utána tehetetlenül, összetörve.

-          Ez még tőled is aljas húzás volt David. – lökte őt arrébb Tom és kijött utánam. – Mi történt?

Bólogattam… tudtam, ha megszólalok, kitör belőlem az eddig szunnyadó zokogás.

-          Adj neki egy kis időt.

Igent bólogattam, újra szót fogadva Tomnak.

-          Gyere ide. – húzott magához, és ahogy arcom a mellkasába fúrtam elsírtam magam. – Sssss…- csitítgatott, én pedig csak bőgtem és bőgtem, levegőért kapkodva, szétáztatva Tom fehér pólóját.

Ölelt magához és próbált úrrá lenni a helyzeten.

-          Nem lesz baj. Lenyugszik, és megbeszélitek.

-          Ezt te sem hiszed el. – szipogtam.

-          A minimális esély is esély.

-          El kell mennem innen. – toltam őt el magamtól.

-          Nem mész így kocsival sehova.

-          Semmi bajom.

-          Oké, de én azért jobban örülnék, ha nem lennél egyedül. Nekem Bill után kell mennem, de Georg! – kiabált. – Haver, gyere!

Mind a hárman kijöttek az ajtón, Georg meg sem állt, míg oda nem ért hozzánk.

-          Van programod?

-          Nincs.

-          Helyes, már van. – mutatott rám. – Én előkerítem az öcsémet.

-          Nincs erre szükség. Tényleg, minden oké. – ellenkeztem, de újra kibuggyanó könnyeim azonnal lelepleztek.

-          Na gyere. Gus, jössz? – fordult barátja felé, aki megvető pillantást vetett bátyámra és csatlakozott is hozzánk.

Tom beszállt a kocsijába és azonnal elindult abba az irányba, amerre én láttam elmenni. Pár utcával arrébb rá is bukkant. Ott parkolt az út szélén, ült az autóban, kezeivel a kormányt fogta, fejét a támlának döntötte.

Tom megállt mögötte és beszállt mellé az anyósülésre.

-          Beszélj vele.

-          Minek? Hogy tudjam, mennyit kapott érte?

-          Ugyan öcsi, tudod, hogy nem erről szólt.

-          Azért jött, hogy levegyen a lábamról. Elfogadta a pénzt?

-          El.

-          Akkor beláthatod, hogy nincs miről beszélnünk.