111. rész. Biztos van az a pénz…

Georg vezette a kocsimat, Gus az anyósülésen ült, én pedig hátul meredtem magam elé.

Mi sem haladtunk sokáig, a Billel ellenkező irányba pár utcával arrébb meg is álltunk.

-          Na itt már biztos távolságra vagy Davidtól.

-          Jó kis szülinap. – jegyeztem meg csendesen.

-          Ma van a szülinapod?

-          Az eddigi legjobb.

-          Bill majd lenyugszik. Adj neki egy kis időt.

-          Ha időt adok kombinálni fog és nem fogom tudni megmagyarázni.

-          Magyarázd el nekünk. – csatlakozott Gustav.

-          Annyira elcsesztem! Miért nem tudom befogni a pofámat?

-          Ezt hogy érted?

-          David megfenyegetett, hogy ha nem szállok le a banda ügyeiről, elárul Billnek.

-          Mintha nem ismerném Davidot. – bólogatott elszörnyedve Georg.

-          Fogalmatok sincs milyen ember ő valójában.

-          Igaz volt minden, amit mondott? Te tényleg…

-          Igen. Felhívott és azt mondta, Bill depressziós egy szakítása után, és a határidő közeleg. Az volt a dolgom, hogy helyrerázzam őt. Vidítsam fel és hozzam meg a kedvét a stúdiózáshoz.

-          Elég hamar sikerült.

-          A megállapodás az album megjelenéséig szólt.

-          De te nem játszottad meg magad. Tényleg szereted. Ugye?

-          Beleszerettem, de nem mondhattam el, hogy miért jöttem eredetileg. És nagyon kellett az a pénz, miután nem volt állásom sem.

-          Ha Bill átgondolja, úgyis rájön, hogy ezt nem lehet megjátszani. Valódi volt minden köztetek.

-          De hazugsággal indult és utána sem árultam el neki.

-          Mert féltél, ez érthető.

-          És vajon, ezt ő is így gondolja majd?

-          Nem tudom. – nézett rám együtt érzően Gustav.

-          Talán. – simogatta meg a vállamat Georg. – Ne add fel.

-          Felhívom. – kaptam elő a telefonom. – Én nem bírok várni.

-          Nem jó ötlet.

-          Nem tudok jobban. Képtelen vagyok tétlenül ülni és várni. Srácok, kérlek, segítsetek nekem.

-          Csak légy vele őszinte, és ha nemet mond, fogadd el. Az talán beválik.

-          Csak nyugisan próbálkozz, ne húzd fel.

Már hívtam is.

-          Nem akarok beszélni vele. – tartotta csörgő telefonját a kezében Bill.

-          Hallgasd meg. Abból nem lehet baj, nem? – győzködte bátyja.

-          Ez nekem nem megy. Honnan tudjam, mi hazugság és mi nem az?

-          Nem hazudik?

-          Te miért vagy ebben olyan rohadt biztos?

-          Figyelj…

-          Te tudtad!

Tom válasz helyett, kivette a kezéből a telefont és felvette.

-          Szia.

-          Tom, add nekem őt, kérlek.

-          Nem akar beszélni veled.

-          Nem érdekel. Meg kell, hogy hallgasson.

-          Várj még ezzel, rendben?

-          Tom én ebbe beleőrülök. Hol vagytok?

-          Hagyj békén! – vette el Tomtól a telefont.

-          Hallgass meg kicsim, könyörgöm neked.

-          Minek? Mit tudnál mondani, ami megváltoztatná ezt az egészet? Mi tudná elfogadhatóvá tenni azt, hogy pénzért voltál velem?

-          Szeretlek!

-          Gondolom Nickkel jókat röhögtetek rajtam. Inkább őt kéne szeretned, baromira összeilletek.

-          Ne mondj ilyet. Soha nem hazudtam neked! Soha!

-          Ez elég röhejesen hangzik, remélem tudod.

-          Bill ne alázz meg, ne utasíts vissza. Ne légy lekezelő velem. Soha nem bántottalak, most is csak azt kérem, hogy hallgass végig. Beszéljük meg, és dönts utána. Ne dobjuk el azt, ami köztünk van.

-          Nem volt köztünk semmi őszinte.

-          Te is tudod, hogy ez nem igaz.

-          Fogalmam sincs mi igaz. Csak azt tudom, hogy nem akarlak látni.

Elegem lett a folyamatos visszautasításból. Láttam magam, ahogy könyörgök, ahogy megalázkodom, ahogy szánalmasan kapaszkodom a reménybe.

-          Bill én nem az a lány vagyok, akit ha eldobsz, visszajön.

-          Ne viccelj. Biztos van az a pénz, amiért visszajönnél. – közölte nyugodtan, egyenesen a szívembe találva.

Tom odanyúlt és lenyomta a piros gombot.

-          Ezt ne csináld.

-          Te miért véded őt? Mit kaptál cserébe?

-          Öcsi. Ne aljasodj le.

-          Te végig tudtál mindent.

-          Igen. Rájöttem, rákérdeztem, elmondta.

-          És miért nem mondtad el nekem? Hogy tehetted ezt velem?

-          Míg ő nem jött, nem lehetett hozzád szólni, nem voltál önmagad. Majd bele őrültem már, hogy nem tudlak felvidítani. Kezdtelek elveszíteni, és ő hozott vissza. Annyira mindegy volt nekem, mitől vagy boldog, eszem ágában nem lett volna elrontani. Tudtam, hogy ebből több lesz köztetek és nem csak az album kiadásáig tart majd.

-          Honnan tudjam mióta nem munka ez? Hisz elfogadta a pénzt érte.

-          Mert kirúgták. Mert mi rábeszéltük, hogy fogadja el.

-          És kettőnk közül te voltál az, aki akkor is tudta, hogy milyen pénz az.

-          Ha nem szorult volna rá, nem fogadta volna el.

Bill ismét hátradöntötte fejét a támlára, és csak pár hosszú, csendben töltött perc után szólalt meg újra.

-          Annyira megalázó. David bérelt nekem egy barátnőt. A hülye, érzelgős, magányos kisgyereknek vett egy játékot, ami lefoglalja.

-          Nem tudom, hogy fordulhatott meg a fejében.

-          Azt hittem, Viki mindig egy kicsit túloz. De nem. David tényleg egy számító szar alak. És ő? Milyen ember, aki belemegy egy ilyenbe? Milyen nő az, aki… egy szó van csak rá.

-          Nem szeretném, ha kimondanád. Megbánnád.

-          Mi garantálja, hogy én vagyok az egyetlen kuncsaft, akivel…

-          Ő nem olyan nő. És ezt te is nagyon jól tudod, úgyhogy most nyugi. Ne hergeld magad. Gondolkodj, rágódj rajta, de ne hergeld magad, ne kombinálj.

-          Nem akarom többé látni őt. Van fogalmad róla, hogy milyen érzés ez? – nézett bátyja szemébe üveges tekintettel. – Tudod te, mit érzek? Van halvány sejtése bárkinek is róla, hogy mi zajlik most bennem? Mert ha igen, akkor valaki segítsen megtalálni a kiutat. Alig fél órája összedőlt minden, darabokra hullott és megsemmisült az, ami eddig mindennél jobban boldoggá tett. Amiért érdemes volt reggel felkelnem, mind hazugság volt. Önkéntesen, dalolva besétáltam egy csapdába és én magam raktam rá lakatot. Még csak küzdenie sem kellett, hogy elérje, amit akar. Én voltam a legtökéletesebb balek a földön.

Csak ültem és felváltva néztem Georgot és Gustavot. Hallották a beszélgetést, nem kellett magyaráznom könnyeimet.

-          Srácok aranyosak vagytok, és baromi hálás vagyok, de most hazavinnétek?

-          Persze.

-          Ha tényleg ezt szeretnéd. – tette hozzá Georg.

-          Egyáltalán nem ezt akarom. Nem tudok most mást tenni. Hazamegyek, sajnálom magam, és megünneplem a szülinapomat.

-          Nem fog ez nála örökké tartani.

-          Próbálom úgy felfogni, hogy jogos, amiket mondott.

-          Egyedül leszel otthon?

-          Akikkel ünnepelhettem volna, mind elüldöztem magam mellől.

Georg azonnal rájött, hogy idióta kérdés volt, és azonnal elnézést is kért érte.

-          Bocs. Előbb kell gondolkodnom és utána megszólalnom.

Tudtam, hogy otthon egyedül leszek, de ez tűnt a legjobbnak számomra. Dühös lettem, felhúztam magam nagyon. Haragudtam Billre azért, amit és ahogy mondott nekem. És nem akartam ezt most a barátai előtt lereagálni. Nagyon hálás voltam, amiért velem voltak, sőt továbbra is szívesen maradtak volna, de nem várhattam el.

Végül újra megköszöntem nekik, ők újra felajánlották a társaságukat, majd hívtak egy taxit és elmentek.

Becsaptam magam után az ajtót, és miután kiőrjöngtem magam, miután hatalmas kuplerájt csináltam a nappaliban, leültem a seggemre egy pohár borral és nekiláttam sms-eket írogatni a haveroknak, hátha valaki kapható egy igazi bevállalós partyra ma este.

…bocs, reggel meló… Nickkel már lebeszéltük hamarabb, majd legközelebb… ma nem jó, de hétvégén bepótolhatnánk, majd hívlak…

Ilyen és ehhez hasonló válaszok érkeztek sorra. Végérvényesen magamra maradtam az önsajnálatommal, az önmagam rombolásának vágyával és a szánalmas születésnapommal.