114. rész. Meghitt Karácsony…

Nem gondoltam, hogy ennyire rányomja majd a nap hátralévő részére a pecsétjét ez az sms váltás. Szidom magam, amiért elküldtem azt az utolsót. Nem szabadott volna. Nem akarok azzal foglalkozni, hogy van Bill. Nem akarok igazán magamon kívül mással foglalkozni. Ő sem érdeklődött felőlem, én miért tegyem ki magam megint ennek? Minek legyek valaminek a kezdeményezője, ami ellen olyan hosszú ideje küzdök, hogy elnyomjam és megsemmisítsem magamban?

Jobb is, hogy Tom nem válaszolt, jobb is lenne, ha nem tenné. Boldog Karácsonyt kívántunk egymásnak, holott nekem eszembe se jutott volna magamtól ezt tenni. És kész. Tudjuk is le a jópofi és felesleges gesztusok közlését és hagyjuk egymást békén.

És, hogy fokozzuk az este hangulatát, eljött a „várva várt” pillanat, ami Karácsonykor mindig eljön, és én sosem érzem magam hozzá elég felkészültnek, nem hogy most…

-          Szerintem megjött a Jézuska. – mosolygott anyu, miután összeszedte üres tányérjainkat.

-          Ugyan drágám, nem gyerekek már.

-          Rendben. Akkor eljött az ajándékozás ideje.

Mind felálltunk az asztaltól és a nappaliban feldíszített hatalmas fa mellé ültünk le a kanapéra.

-          Évek óta nem tudjuk már, mit vegyünk nektek, hisz már elég rég kirepültetek a hatáskörünk alól. – kezdte anyu.

-          Eddig is többet kaptam, mint amire számítottam. – fogtam meg a kezét hálásan.

-          Azért ez még is csak Karácsony. – rángatott ki minket a maga módján apu a szentimentalitásból. – Kellemes Ünnepeket! – nyújtott át egy dobozt nekem, majd Davidnak is.

-          Köszönöm. – vettem át, és letettem magam mellé. – Nem volt túl nagy a keretem, de amit tudtam megtettem. – nyújtottam át nekik az én borítékomat. – Nem nagy ajándék, de remélem hasznosan töltitek.

-          Mi az? – kíváncsiskodott anyu és már bontotta is ki. – Egy hosszú hétvége Párizsban?

-          Köszönjük kicsim. – csókolt homlokon apu, amitől azonnal elérzékenyültem, hisz annyira hiányzott ez már nekem hosszú ideje.

Hamar leesett mindenkinek, hogy az ajándékozás részemről lezárva és Davidnak nem hoztam semmit, így át is vette a szót.

-          Én senkit nem szeretnék überelni, de én is utazást vettem nektek. Ennek igazán majd nyáron veszitek hasznát. Persze, ha nincs túl messze.

-          Maldív? – csillant fel anyum szeme, amint meglátta a nyitott borítékban szereplő prospektust.

Persze, nem akar ő senkit überelni…

-          Hugi. – tartott felém egy nagy, becsomagolt, piros masnival átkötött dobozt.

Már a megszólítástól is görcsbe rándult a gyomrom. Egyszerűen csak kiraktam a kezem és eltoltam a dobozt magamtól.

-          Köszönöm, de nem kérek az ajándékodból.

David segítséget kérően nézett előbb anyura majd apura, de egyikük sem kelt védelmére.

-          Ezt még is hogy gondolod?

-          Nem kell tőled semmi David, megmondtam. Komolyan gondoltam, amit akkor mondtam.

-          Ti nem mondotok erre semmit? – fordult újra szüleink felé, ezúttal felháborodva.

-          Az ő dolga. Ne csinálj belőle nagy ügyet. – közölte higgadtan apu.

-          Ja értem! Hát most ő a kedvenc? Őt pumpáljuk tele pénzzel és az ő pártját fogjuk? Szép!

-          Nyugodj le fiam. – szólt rá anyu.

-          Eddig ő volt a család kurvája, most meg hirtelen ő a favorit?

-          Nem beszélhetsz így az én házamban a testvéreddel, megértetted? – förmedt rá apu.

-          Rendben. Akkor elmegyek a házadból.

-          Nem mész sehova! Te szúrtad el fiam, vállald fel férfiként, ahogy neveltelek!

-          Én szúrtam el? – kérdezett vissza gúnyosan felnevetve.

-          Hagyd apu. Felesleges. – próbáltam nyugtatni.

-          Belefáradtam, hogy mindig titeket kell békíteni. Anyátok belerokkan lassan, és ti csak magatokkal törődtök. Igen, te szúrtad el és hatalmasat csalódtam benned, ahogy tudomást szereztem viselt dolgaidról. Ha mást nem is, legalább azt tisztelhetnéd, hogy egy vér folyik az ereitekben.

-          Felrúgta a megállapodásunkat, és én előre figyelmeztettem, hogy ez lesz a vége.

-          Nem ez az egyetlen tény, amit nem nézek jó szemmel fiam.

-          Most tényleg mindenki ellenem fordul, csak mert…

-          David fejezd be! – szóltam rá. – Te vagy saját magad ellen!

-          Gyerekek, legalább Karácsonykor ne. – kérlelt minket anyu.

-          Gratulálok, elérted, amit akartál. – nézett mélyen a szemembe David, majd megalázó gúnyos hangon hozzá tette – Hugi.

-          Szerinted én akartam ezt? Szerinted én csináltam belőled szar embert? Én fordítottam ellened a családod? Te tettél mindent, amivel elérted. Nekem ne hozz ajándékot! Nekem az az ajándék, ha elkerülhetlek jó messziről, akármennyire is fáj. Utállak utálni, de képtelen vagyok irántad bármi mást érezni! Vagdalózz a nevetséges hazugságaiddal, úgyis egyedül maradsz a végén.

-          Te bezzeg sokkal jobb ember vagy nálam.

-          Köszönöm ezt a szép estét. – szólalt meg anyu, és mindketten ránéztünk, ahogy meghallottuk elcsukló hangját.

Könnybe lábadt szemekkel figyelte harcunkat és megszakadt érte a szívem.

-          Sajnálom anyu. Én megpróbáltam. És most megyek.

-          Nem. Én megyek. Te maradj nyugodtan, téged itt szívesebben látnak.

-          Nevetségesen viselkedsz fiam.

-          Sajnálom apu, én ezt az egész képmutatást érzem nevetségesnek. Eddig kurva volt, most meg megbízható üzletasszony? Ugyan már!

-          Ő képes változtatni.

-          Aha. Meddig? Szerinted mennyi idő, míg elcseszi az összes lóvét, amit nagylelkűen belefeccöltél a kis szalonjába?

-          Soha többé, érted David? Soha többé nem akarlak látni. – közöltem higgadtan végig a szemébe nézve, majd megfogtam a táskámat, felkaptam a kabátomat és elhagytam a szülői házat.