116. rész. Botrányos nap

Ha az ember szerelmes lesz, az sosem múlik el végérvényesen, nyomok nélkül? Nem lesz vége, soha? Vagy csak míg nem jön egy újabb? De jön egyáltalán újabb, amíg az előző nem múlik el teljesen?

Meddig fog még felzaklatni Bill? Annyira igyekszem nem rá gondolni, hogy már szinte fizikai fájdalmat okoz, ha mégis eszembe jut.

Botrányos ez a nap. Nem kellett volna haza mennem, nem kellett volna felvennem Tomot, nem kellett volna visszaírnom azt az sms-t és semmi gondom nem lenne. Egy barátom sem tartózkodik Münchenben éppenséggel, így még maradnom kell egy kicsit.

Beültem egy kis étterembe, aminek tulaja valószínűleg ugyanolyan magányos mint én vagyok, hisz Szent este nyitva tart. De én hálás voltam neki ezért.

Kértem egy hosszú kávét és egy jó kedvre derítő desszertet, és a telefonom bámulva vártam valamire. Hogy mire, azt magam sem tudom, de egyik pillanatban megcsörrent és én megijedtem.

-          Igen? – szóltam bele kíváncsian.

-          Szia! Molly vagyok!

-          Molly, szia!

-          Nem zavarlak?

-          Dehogy.

-          Most írt Tom, hogy találkoztatok és hívjalak fel. Baj van?

-          Csak a szokásos. De rég hallottam a hangod.

-          Hát eltűntél.

-          Ne haragudj.

-          Semmi gond. Ha megszakítod a kapcsolatot, meg kell mindenkivel.

-          Itt vagyok Münchenben és szörnyen kavarognak az érzések bennem.

-          Hol vagy? Épp indulok Gustavhoz, találkozzunk előtte.

-          A Luft utca sarkán abban a kis kávézóban.

-          Luft utca, Luft utca, igen tudom! Tíz perc, és ott vagyok.

-          Molly, nyugodtan menj Gustavhoz. Nem akarom…

-          Tíz perc. – vágott a szavamba makacsul. – Ne mozdulj onnan. – tette hozzá és már le is rakta a telefont.

Ez hiányzik Münchenből. Itt már annyi embert ismertem, annyi mindenkire számíthattam. Stuttgartban is kialakítottuk már Nickkel az ismeretségi kört, de valahogy más. Valahogy minden más, mint itt. Ez is Bill miatt lehet? Szentimentálissá tett a szerelem, és ezért jobban ragaszkodom bizonyos dolgokhoz, mint rendes esetben?

Míg Molly megérkezett azon gondolkodtam, milyen lenne őt újra látni. Vajon hogy néz most ki? Változott valamit? Hogy nézne rám? Érez még valamit?

De miért érdekel ez engem? Nem kéne ezzel foglalkoznom… ő sem foglalkozott velem, lezártuk, végeztünk egymással… csak valahogy még sem ilyen egyszerű az egész.

-          Szia! – fogadtam felállva Mollyt, amint belépett az ajtón.

-          Szia! – ölelt magához. – De jó újra látni.

-          Boldog vagy. – állapítottam meg.

-          Jó napom van.

-          Szuper. Legalább egyikünknek.

-          Na mesélj, miért ülsz itt ma este egyedül, és hogy találkoztál Tommal?

-          Kávé süti?

-          Belefér. – simogatta meg hasát, majd leült, míg én rendeltem neki is.

Míg falatozott, én elmeséltem neki milyen fantasztikus pár órán vagyok túl.

-          Szóval most itt fogsz ücsörögni, míg ki nem megy belőled az a pár pezsgő?

-          Már fontolgatom, hogy nekivágjak az útnak.

-          Nem jössz át Gustavhoz? Egyedül van, rám vár.

-          Igen. Rád vár. – válaszoltam hálásan mosolyogva.

-          Nem hiszem el, hogy David ekkora idióta. – váltott témát, rövid szünet után.

-          Én már nem lepődök meg semmin vele kapcsolatban.

-          Kíváncsi vagyok képes lesz-e emelt fővel távozni.

-          Hogy érted?

-          Nem mondta Tom? Bill nem hajlandó vele együtt dolgozni. Mióta elmentél fűzi a srácokat, és a januárban lejáró szerződést már nem hosszabbítják meg vele.

-          Ez komoly? Kirúgják?

-          Igen. Bill és ő nem beszélnek, csak ha nagyon muszáj. Bill átnéz rajta rendszerint, úgy tesz, mintha ott sem lenne.

-          Én előre figyelmeztettem Davidot, hogy magát is szarba rántja, ha engem elárul.

-          Még most sem hiszem el, hogy megtette. Mikor Gustav mesélte, leesett az állam. El nem tudom képzelni, mit érezhettél.

-          Olyan hirtelen zajlott minden. Billel mindketten azonnal feladtuk. Ő nem hallgatott meg, én nem próbálkoztam tovább.

-          Pár napja kérdezte meg először Gustavot, hogy mit mondtál nekik aznap, mikor veled voltak. Addig egy szót sem. Tom hamar helyre tette, őt nem szekálta tovább, de valahogy elteltek úgy a hetek, hogy rólad egy szó sem esett. Mi csak vártuk, mikor robban a bomba, idő kérdése volt csupán. Fel alá mászkált, felváltva volt ideges és szomorú. Egyedül akart lenni állandóan, és a srácok hagyták is.

-          Ő írt nekem Tom nevében. Minek?

-          Nem tudom. Hiányzol neki.

-          Az majd elmúlik.

-          Neked elmúlt?

-          Dehogy. És most, hogy itt vagyok, látni szeretném. Most, hogy tudom, Daviddal nem dolgoznak majd együtt, meginogtam. De én nem tudom, hogy akarom-e ezt.

-          Furcsa egy szerelem a tiétek, de én még nem láttam összepasszolóbb párt nálatok. Mindenki irigyelt titeket, mindenki látta rajtatok, hogy boldogok vagytok és mikor együtt voltatok, aki körülöttetek volt, érezte, amit ti, mert annyira intenzív volt ez köztetek.

-          Volt. – emeltem ki azt az egyetlen fontos szócskát. – Volt.

-          Ne beszéljünk róla múlt időben. Csak idő kellett Billnek, mire feldolgozza a történteket. Érthető az akkori viselkedése.

-          Szerintem nem. Szerintem adhatott volna lehetőséget, ahelyett, hogy egyből készpénznek veszi, amit Davidtól hall. Sírva könyörögtem neki Molly, földbe tiportam az önbecsülésemet érte.

-          Eltúlzod.

-          Nem hiszem. Szerettem őt. Rettentően szerettem. De tovább léptem, és ha lehet ehhez is tartom magam. Máshol folytatom az életem negyedannyi bonyodalommal.

-          Azért még ne írd le.

-          Na ezért lakom Nickkel. – nevettem el magam. – Ő csak helyesel és egyetért.

-          Mert ezt várod tőle. És mert utálja Billt, amiért őt szereted.

-          Tom azt mondta, hiányzom Billnek annak ellenére, hogy még mindig nem képes megbocsátani. Ennek mégis mi értelme?

-          Ez annyit tesz pasi nyelven, hogy neked kell lépned előbb.

-          Nem Molly, ez az egész más nevében sms-ezgetünk és hisztériázunk dolog, nem pasi nyelv. Ez gyerek nyelv.

-          Ez nem a te napod, igaz?

-          Ez a nap botrányosan szar. Csak szeretnék hazamenni, lefeküdni és túllenni rajta. Holnap kinyitok és akkor is ott fogok ücsörögni egész nap, ha egy árva vendég nem teszi be a lábát.

-          Hova?

-          A szalonomba. – húztam ki magam.

-          Szalonod? Hát hogy hogy?

-          Apu adott kezdő tőkét, miután rájött, hogy David a fekete bárány és nem én.

-          Ja értem. – mosolygott sejtelmesen.

-          Mit értesz?

-          Semmit.

-          Molly, mi van? Mi ez a mosoly? Mit értesz?

-          Esküdj, hogy nem tőlem hallottad.

-          Kérlek Molly, el kell mondanod!

-          Bill volt az. Felhívta édesapádat és elmondott neki mindent. Mindent, hogy hogyan viselkedett veled a bátyád, hogy megfenyegetett, hogy kihasznált és hogy ő miatta költöztél másik városba. Apukád hálásan vette az információt, majd elbúcsúzott és hát ezek szerint hitt neki.