125. rész. Ő nézett úgy rám.

-          De miért? Bill miért egyezett bele, hogy együtt dolgozzunk?

-          Attól tartok, ha elmondom, amit ő mondott, nem foglak tudni rádumálni.

-          Mit mondott?

-          Szeretné, hogy a közelében legyél.

Megnémultam. Nem tudtam, hogyan kéne erre reagálnom.

-          Ha te is vele szeretnél lenni, nem dolgozhattok együtt. Mit szeretnél? Billel éldegélni szépen szerelmesen ki tudja meddig, vagy velem dolgozni, rengeteg pénzt keresni és hosszú távú kapcsolatokra szert tenni.

-          Én nem akarok hisztiben élni, nem akarom állandóan őt kerülgetni.

-          Bill nem egy elveszett gyerek. Ha látja, hogy már nincs esély, nem lesz tolakodó.

-          Én ezt nem értem. Nem értem, azok után most miért akar engem megint. Nem értem, mi változott hirtelen. Szerettem őt, tényleg nagyon szerettem, de két hónap rengeteg idő és belekényelmesedtem az egyszerűbb, kevésbé bonyolult életbe.

-          Nekem nem kell megmagyaráznod semmit. Döntsd el, mit szeretnél.

-          David őszintén mond meg nekem, ugye nem azért akarsz velem dolgozni, hogy téged ne rakjanak ki?

-          Bill is ezzel jött. Nem bíztok bennem, és akármennyire szeretnék ezen változtatni, eléggé unalmas, hogy lépten nyomon a fejemhez vágjátok.

-          Csak válaszolj, ő szintén. Tudnom kell, nem használhatsz újra egy újabb kis játékodra. Ha átversz újra munka és újra Bill nélkül maradok.

-          Tudtam, hogy ha velem leszel, meghosszabbítják a szerződésem. Szeretnek téged. De nem ez az egyetlen oka, hogy így akarom. Mi jó csapat leszünk, és újra helyre rakjuk a kapcsolatunkat. Mindkettőnknek jövedelmező lesz több szempontból.

-          Rendben. – közöltem miután egy mély sóhajjal próbáltam túltenni magam az eseményeken.

-          Helyes. – puszilt homlokon. – Akkor most menjünk vissza, és érezzük jól magunkat.

-          De több embernek már ne mutass be. Így is már a negyedének a nevére és beosztására nem emlékszem, ráadásul tervezek magamba diktálni némi mennyiséget abból a tökéletes koktélból, amit a szimpatikusan szőke kék szemű pultos srác szolgált fel nekem.

-          Ez az én húgom. – vigyorgott, majd megfogta a kezem és visszamentünk.

Alig léptünk be, én célirányosan a bárpult felé vettem az irányt, ahol Tom álldogált várakozva. Kissé megtorpanva figyeltem, a közelben van-e Bill is, de szerencsére fent ücsörgött a galérián Natalieval beszélgetve. Fogalmam sincs meddig tudom még elkerülni őt és a beszélgetést, miszerint mi együtt fogunk dolgozni, de úgy tervezem, ennek nem mostanában fog eljönni az ideje.

-          Szia. – köszöntem ma már sokadszorra Tomnak, mikor odaértem mellé.

-          Tetszel a srácnak. – súgta a fülembe, fejével a pultos fiú felé biccentve.

-          Neked nem?

-          És még tudnék sorolni pár srácot, aki szívesen hazakísérne újévi ajándékként, mint ahogy én is, ha tehetném.

-          Kedves, Tomos, kitérő válasz.

-          Nem vethetem rád magam, ezt mindketten tudjuk. De, hogy azért bókoljak is, szívesen megtenném.

-          Akkor be kell érnem a pultos szőkeséggel.

-          Tudnék nála jobbat.

-          Jelen pillanatban nem tudsz nála jobbat, hidd el nekem.

-          A tagadás fázisában vagy, értem. – mosolygott beképzelten.

-          Abban a fázisban vagyok okosbogyó, amikor a lány nem fut olyan fiú után, aki már egyszer kidobta és megalázta.

-          Akkor ez a dacos női tagadás lesz.

-          Utállak.

-          És ehhez társul az a már-már állatias vonzalom, amit egész tested érez irántam.

-          Mivel szolgálhatok? – zökkentett ki frappáns válaszon való gondolkodásomból a már említett szőkeség.

-          Kápráztass el. – feleltem, kacéran alsó ajkamba harapva.

-          Azon leszek. – flörtölt szemezve velem, majd elfordult és már neki is látott a koktélomnak.

-          Hát nem lennék a helyében.

-          Ezt hogy értsem? – fordultam én pedig újra Tom felé.

-          Csak felhasználod testi vágyaid kielégítésére.

-          És pont te nem lennél a helyében? – néztem rá kétkedve.

-          Hm. Igaz. – mosolyodta el magát. – Ez rám illene.

-          És te hol hagytad a szoknya helyett övet hordó vákuumbabádat?

-          Okosan előrelátó voltam és lepattintottam. Reggel hisztizett volna, mikor viszlát helyett azt mondtam volna, ég veled. A fejfájás mellé nem kell a plusz zaj.

-          Akkor nem tartalak fel, kutasd fel a néma ostoba lányt, akinek csak rád van szüksége.

-          És ha belátnád, hogy úgy is kihátrálsz a szőkéddel, amint cselekedned kéne, és inkább velem töltenéd a hátralévő időt, persze szigorúan baráti alapon?

-          Hogy érted, hogy kihátrálnék?

-          Két hónapja nincs senkid. Nem pont akkor fogod elkezdeni, mikor az öcsém is itt van.

-          Sokkal jobban díjaztam, mikor Nickkel nem álltatok szóba. – mérgelődtem.

-          Csak is a ti érdeketekben haverkodom.

-          A mi érdekünkben?

-          Ő segíteni akar, hogy ti újra együtt legyetek.

-          Jézus, hagyjuk már ezt! Baromira unom. Nincs olyan, hogy mi. Van Bill és vagyok én. Két önálló ember, akik egyszer megpróbálták, de nem úgy alakultak a dolgok. Egyikünk felnőttként tovább lépett, a másiknak is ez volna a legjobb.

-          Minél jobban idegesíted magad, annál nyilvánvalóbb, hogy kamuzol.

-          Tudod mit? Inkább a szőkémet választom. – fordultam újra a pult felé, ujjammal dobolva vártam az italomat.

-          Parancsolj. A specialitásom. – adta kezembe gyönyörűen agyon díszített koktélomat.

-          Ha beválik, én is megmutatom az enyémet. – kacsintottam, majd lassan irányítottam ajkaimat a szívószál felé, nyelvemmel értem előbb hozzá, majd óvatosan szívtam meg.

-          Na ezt én végig nézem. Hozz nekem is egy ilyet addig. – adta ki utasítását, majd rákönyökölve a pultra nézett engem. – Nekem nem kell bizonyítanod.

-          Nincs kedvem most ehhez, oké?

-          Velünk fogsz dolgozni?

-          Igen.

-          És ugye tisztában vagy vele, hogy ez csakis úgy lehetséges, hogy Bill beleegyezett?

-          Igen.

-          Azt mondta úgy néztél rá.

-          Ő nézett úgy rám.

-          Most tényleg úgy tűnik, hogy felnőttként tovább léptél. – gúnyolódott.

-          Nem győzöm ismételni magam, utállak.

-          Figyelj, nem akarlak szekálni. De ne törd össze őt, még az előzőt sem heverte ki.

-          Ha hajlandó lett volna meghallgatni, nem tört volna össze sem ő, sem én. Mégis tőlem senki nem kérdi, hogy vagyok, hogy vészeltem át az elmúlt két hónapot. De túl vagyok rajta, és igen, veletek fogok dolgozni. Most pedig, hagyj békén.

Megmarkoltam hosszúnyakú poharamat és távoztam a bártól.