127. rész. Három légy egy csapásra.

Nick még javában hancúrozott, mikor hazaértem. Épp egy tubus tejszínhabbal a kezében, egy szál boxerben sétált ki a konyhából.

-          Szia. – vigyorgott.

-          Azt légy szíves ne tedd vissza a hűtőbe.

-          Te hogyhogy hazajöttél?

-          Jobbnak láttam.

-          Történt valami?

-          Nick. Húzzál vissza szobába, ne velem foglalkozz.

-          Tudod, hogy bármit félretennék érted.

-          De nem kell. Jó szórakozást, én elleszek a kanapén.

-          Szeretlek. – puszilt arcon.

-          Tudom.

-          Jó éjt. – hagyott is magamra.

Kihámoztam magam a ruhámból, még maradt energiám egy gyors tusolásra, a rumlis szobából előkotortam egy pokrócot és lefeküdtem a kanapéra. Csak kapcsolgattam a tévét, de igazán nem tudtam volna elmondani, melyik adón, mit láttam, mert gondolataim messze jártak.

Bill teljesen megkutyulta a dolgokat. Az egyik pillanatban azért feszengtem, mert úgy éreztem, hamar rátér a kettőnk ügyére, aminek lereagálására én felkészületlen és feltehetőleg még elég gyenge vagyok, a másik pillanatban pedig már azért feszengtem, mert úgy éreztem, én vagyok az idióta, aki azt hiszi az exe még mindig akar tőle valamit, pedig nyilván való, hogy csak bebeszélni magának.

Ha őszinte akarok magammal lenni, és már pedig én az akarok lenni, akkor be kell valljam, fogalmam sincs, melyik lenne jobb. Ha tudnám, hogy még mindig szeret és velem szeretne lenni, vagy a tudat, hogy hamar túllépett rajtam, kettőnkön.

Hogy én mennyire vagyok túl rajta? Kérdéses. Változékony az álláspontom. Jó érzéssel gondolok arra az időre, amit együtt töltöttünk, de valahogy már nem érzem olyan intenzíven azt, hogy megérné, mint akkor.

Tudom, hogy hamarosan huzamosabb időt kell a bandával töltenem és jelenleg ez foglalkoztat a legjobban. Hogy milyen lesz. Mikor legutóbb velük utazgattam városról városra, szállodáról szállodára, egész más volt a helyzet. Én nem akartam szeretni őt, nem akartam mást, mint elvégezni a dolgomat. Időm java részét azzal töltöttem, hogy függetlenítsem magam tőlük és ne keveredjek kapcsolatba velük. Ez nem volt túl sikeres, mint a mellékelt ábra mutatja, de ezt a részét meg sem bántam. Rendes srácok, szerethetőek, közvetlenek, jól ki lehet jönni velük. Az ember a közelükbe kerülve, hamar otthonosnak érzi a környezetet, hamar egy kisebb családban találja magát. Szempillantás alatt azon kaptam magam, hogy az érdeküket akarom szolgálni, meg akarom védeni őket, segíteni akarok nekik. Pedig nem várják el, ez az érzet valahogy önmagától generálódik, ha velük tölti az ember az időt.

Ezért is vállaltam el szívesen David ajánlatát. Mert láttam, hogy műveli a dolgokat David és az nem volt túl, hogy is mondjam, korrekt a srácokkal szemben. Majd én csendes társként a háttérből irányítgatom a bátyámat, amennyire lehet, így neki is segítek, a srácoknak is jobb lesz, és javul a bátyámmal való kapcsolatom. Három légy egy csapásra.

Tehát több a pozitívum, mint a negatívum. Ami szám szerint egy van, de az elég nagy. Bill. Nem tudom, hogy kezeljük majd, de igyekszem minimálisra szorítani a kettesben töltött percek számát, mindaddig, míg újra nem érzem, hogy magabiztosan állok két lábbal a talajon, amikor a szemembe néz.

Korán reggel arra keltem, hogy Nick ismét egy szál boxerben támasztja az ajtófélfát és gyengéd csókkal búcsúzik egyéjszakás kalandjától.

-          Jó reggelt. – fordult felém vigyorogva, amint becsukta az ajtót.

-          Még nem. – közöltem, majd a fejemre húztam a takarót.

-          Nem mész be a hálóba aludni?

-          Amíg nem sterilizálod ágyat, be nem teszem a lábam.

-          Nem tudom eldönteni, hogy ez a másnapos, fáradt kínlódás, vagy a tegnap éjjel láttam Billt szenvedés.

-          Ez az állon verlek egy percen belül, ha nem hagysz végre békén Billel és hagysz tovább aludni figyelmeztetés.

Hallottam gúnyos nevetgélését, majd még egy darabig fel alá mászkálását, de hamar ismét álomba szenderültem.

Csengetésre riadtam, de nem voltam hajlandó megmozdulni. Újabb csengetés után morcosan kutattam lakótársam.

-          Nick!! – kiabáltam.

-          Jövök már! Szia! – köszönt bátyámnak, akinek azonnal felismertem a hangját.

-          Hello! Viki?

-          A kanapén fetreng. Kissé nyűgös.

Már repült is a fejem alatt lévő kispárna Nick felé.

-          Miért te alszol a kanpén? – jött oda hozzám David.

-          Mert ez összeszexelte a hálószobánkat.

-          Egy szobátok van? – nézett körül tágasnak vélt lakásunkban.

-          A másik még rumlis. Nem pakoltunk ki teljesen.

-          Hamarosan úgyis pakolhatsz be. Na húzódj arrébb. – fészkelte be magát mellém és egy nagy adag mekis kávét nyomott a kezembe.

-          Mi az a hamarosan?

-          Péntek este indulunk Milánóba. Addig még Dave és a többiek szeretnének találkozni veled, hogy megbeszéljük a részleteket és megírjuk a szerződésed.

-          Öt nap. – számoltam gyors fejszámolással.

-          Még mindig aggályaid vannak?

-          Az aggályaim majd elmúlnak és addig sem fogja senki látni rajtam.

-          Rendben hugi.

-          És te mit keresel itt ilyen korán? Nat kirakott?

-          Ment Adamért a férjéhez. Nála volt a kissrác egy pár napot. Gondoltam én meg megnézlek téged. Bocs, hogy tegnap úgy otthagytalak.

-          Nem probléma. Még beszélgettem kicsit Billel és én is eljöttem.

-          Billel?

-          Odajött koccintani és üdvözölt a csapatban.

-          Kínos volt a szitu, vagy lerendeztétek?

-          Kicsit mindkettő.

-          Beszélnék én vele, de még nem vagyunk abban a viszonyban.

-          Nem kell, megoldjuk mi ezt majd szerintem. Csak egy valamit kérek, ne beszéljünk állandóan róla.

-          Oké, egy szó sem fog esni rólatok többé. De akkor hagy kérjek én is valamit tőled. Ha úgy érzed, majd nem megy, én legyek az első, akinek szólsz.

-          Mindenképp.

-          Kitakarítottam finnyás hercegnő, jöhetsz aludni. – huppant le mellém Nick és kivéve a kávét a kezemből, legalább a felét kiitta.

-          Bunkó. – böktem könyökömmel oldalba.

Péntek estig öt napom van.

Péntek estig öt napom volt, és sikerült eléggé besűrűsíteni őket. Három napot Stuttgartban töltöttem az üzlettel kapcsolatos ügyeimet elintézni, egyik nap David és én elmentünk arra a bizonyos tárgyalásra a producer társasággal, a péntek délelőttöt pedig pakolással töltöttem.

Győzködtem Nicket, hogy két hét nem a világ, úgyhogy ne is gondolkodjon abban, hogy utánam jön. Szerinte Bill miatt, szerintem pedig amiatt, hogy minden lehetséges kellemetlenséget és konfliktust mellőzhessek ezúttal. Most más lesz, most másra koncentrálok és tartom magam az eredeti tervhez minden körülmények között.

-          Szia. – köszönt rám kedves mosollyal Bill a repülőtéren és én azonnal tudtam, nem lesz ez olyan egyszerű, mint ahogy azt elképzeltem.