130. rész. Nem úgy értettem…

Kicsit elkavarodtam a szombat lévén nyüzsgő nagyváros kavalkádjában, így negyed órás késéssel érkeztem a bemutató helyszínére, ahol David már a bejárat előtt várt rám fel-alá mászkálva.

-          Hol a fenében voltál? – kérdezte hangjában inkább aggodalommal, mint sem haraggal.

-          Akármi történik, ne akarj sétálni A pontból B pontba ilyenkor. Eltévedtem és senki nem volt túl segítőkész.

-          Az olaszok egy dologban hasonlítanak nagyon a franciákra. Nem tanulják meg a nemzetközi nyelvet, ha itt vagy náluk, igenis beszélj úgy, ahogy ők. Miért nem hívtál engem?

-          Ez egy érdekes történet. A vége az, hogy a közhiedelemmel ellentétben ez a mobil nem bírja a mély havat és a taposást.

-          Szét vagy szórva hugi?

-          Mondhatni.

-          Szedd össze magad, mert – nyomta kezembe a mobilját – szerezned kell három helyet az első sorba.

-          És azt mégis hogy? Azt mondtad teltház van.

-          Te megoldod, nekem meg most nincs időm erre. Itt a kártyád, vedd fel.

-          Igenis.

David azon nyomban magamra is hagyott, én meg ott álltam egy telefonnal a kezemben és fogalmam nem volt hirtelen, hogy álljak neki a feladatomnak. Egy cigivel gondoltam összeszedni gondolataimat, így fejemre húztam a kapucnimat, arrébb sétáltam a bejárattól és rágyújtottam.

A vendégek hamarosan sorra érkeztek, én pedig már csak magát a pápát nem hívtam fel segítségért. Mindenki sürgött- forgott, senki nem ért rám.

Mikorra megérkezett az a bizonyos plusz három fő Simone, Gordon és Andreas személyében, akkor kaptam meg a kellő ösztönzést, hogy bizonyítsak. Nem éghettem be Bill szülei és legjobb barátja előtt. Nem tudnám megmagyarázni, miért éreztem így, de nem akartam negatív fényben feltűnni előttük.

Végigjártam az épületet, kerestem három széket, amit az első sorba cibáltam Andreas segítségével. Kicsit átrendeztem a sort, és besuvasztottam azt a három széket. Kevésbé szellősen ülnek majd az emberek, de szerintem fel sem fog tűnni nekik.

Mire lekapcsolódtak a lámpák és kivilágosodott a kifutó díszlete, mindenki a helyén ült, én pedig hátra sétáltam Davidhoz.

-          Szép volt hugi. – karolta át vállamat.

-          Köszi. – döntöttem vállára fejemet. – Elfáradtam.

-          Így jössz az after partyra?

-          Tényleg most szólsz? – néztem rá dühösen.

-          Szólok valakinek, vigyen el a hotelbe átöltözni.

-          Rendben. – sóhajtottam a kifutó felé nézve.

-          Megvárod Billt? – kérdezte mosolyogva.

Csak egy bólintást kapott válaszul.

Nem tudnám szavakba önteni azt az érzést, mikor megláttam Billt a kifutón. Magabiztos modellként lépdelt végig a kifutón, megállt a végén, végigpásztázta közönségét, szívdöglesztő tekintettel búcsúzott, majd sarkon fordult és elvonult.

Az a ruha… mint egy angyal. Egy fekete angyal. És a haja? Beugrott egy emlék. Bill és én a tengerparton lettünk egymáséi, mikor már nem bírtam tovább elnyomni magamban azt a szinte már kínzó vágyat, amit iránta éreztem. Később a zuhany alatt élveztük egymás érintését, és akkor álmodtam meg neki ezt a hajat. Oldalt felnyírt, felül hosszúra hagyott, lezserül beállított hajkorona. Iszonyú szexi, vonzó és ellenállhatatlan külsőt kölcsönöz neki.

A két tervezővel összekarolva jelent meg újra, és egyenesen felénk nézett, mintha keresne valakit a tömegben.

-          Akkor megyek. – jelentettem ki hirtelen bátyámnak és már ki is surrantam az ajtón, mielőtt tekintetünk összetalálkozott volna.

Eszem ágában nem volt ugráltatni valakit, még nem éreztem teljes jogú tagnak magam a csapatban. Inkább fogtam egy taxit, miközben a hotel irányába sétáltam.

Komoly gondolkodást és vacillálást igényelt, hogy vajon visszamenjek-e a partira. Megőrjített a gondolat, hogy mennyire akarom őt. Dühös voltam, haragudtam magamra, amiért ezt érzem, és főleg amiért nem tudom kiölni magamból. Ennyire gyenge vagyok, ennyire befolyásolható?

Mi vett rá arra, hogy visszamenjek? Látni akartam, mennyire boldog és büszke most. Tudtam, hogy nem kéne ezt látnom, tudtam, hogy nem kéne így gondolnom rá, de most az egyszer úgy voltam vele, ott kell lennem, hogy lássa, támogatom őt és én is osztozom örömében.

Felvettem egy nem túl kihívó, nem túl pasimágnes ruhát – ami az én ruhatáramban elég ritka… -, fogtam egy újabb taxit és visszamentem oda, ahonnan alig fél órája még menekültem.

A buli… sikerült úgy megoldanom a jelenlétem, hogy lassan skizofrénné váló, mindkét énemet kielégítsem. Távolról figyeltem Billt, ahogy fogadja a gratulációkat, ahogy teli szájjal, boldogan vigyorog, és ahogy cseveg a fejesekkel.

-          Túlélted az első napot, és senki sem sérült meg. – jött oda hozzám Tom egy poharat felém tartva.

-          Még nincs vége a napnak. – vettem el tőle.

-          A bátyád mindenkinek azt híreszteli, hogy mennyire büszke rád.

-          Ugye szerinted is készül valamire?

-          Nem hiszem. Szerintem meg akar változni és komolyan is gondolja.

-          Más szóval, nagyon jól tudod, mire készül és eszed ágában nincs elmondani nekem.

-          Utálom, ha egy nő kiismer. Hogy csinálod?

-          Nem vagy olyan bonyolult, mint szeretnéd.

-          Mint ahogy te sem. Jut eszembe. Anyu kérdezte, nagyon ciki lenne-e, ha beszélgetne veled.

-          Miről?

-          Nem is tudom. A fia exe vagy, most már a csapat tagja, ja és baromi hálás, hogy szereztél nekik helyet az utolsó pillanatban. Úgyhogy van közös témátok.

Így történhetett meg, hogy az exem édesanyjával beszélgetve italoztam egy félreeső asztalnál nagyjából két órán át. Most is, mint első találkozásunk alkalmával, kedves volt és közlékeny. Tipikus anyaminta, akivel ha beszélgetsz, elég pár perc és úgy érzed, hozzá tartozol. Az utolsó egy órát azzal töltöttük, hogy én beszéltem, ő hallgatott. Megértett-e? Nem tudom. Úgy tett legalábbis. Ő természetesen nem avatkozik bele semmibe, de boldognak látta a fiát, mikor velem volt, és ennél több neki nem is számít. Nem számít, hogy egy munka volt, nem számít, hogy megszakadt a kapcsolat, mert amíg tartott, addig jó volt. Azzal védte kisfiát, hogy sokat csalódott már, sokszor ejtették pofára és teljes mértékben meg tudja érteni, hogy miért reagált úgy, mikor megtudta, hogy mi is a valóság. De az érvemet, miszerint meg lettem alázva és én az ilyet nem tűröm, bármennyire is erős az a bizonyos érzelem, szintén megértette. Nem tudhatom, azért-e, mert nőből van, vagy azért, mert nem akart vitába szállni velem, mindenesetre jól esett valakivel kidumálni magam.

-          Sziasztok. – lépett üveges tekintettel Bill az asztalunkhoz.

-          Szia. – köszöntem vissza csupán egy pillanatnyi időre szemeibe nézve.

-          Valaki becsípett. – mosolygott rá édesanyja.

-          Úgy örülök, hogy eljöttél anyu. – ölelte át őt Bill.

-          Na, én magatokra hagylak titeket. – álltam fel.

-          Köszönöm, hogy annyi mindent elintéztél ma nekem. – fordult felém azonnal elengedve anyukáját.

-          Ez a munkám. – vontam meg a vállam.

-          Neked mindig jól jövedelmez, ha rajtam segítesz. – közölte, nekem pedig elakadt a lélegzetem, sőt még a szívem is kihagyott egy dobbanást.

-          Kisfiam. – szólt rá Simone.

-          Hagyd csak. Igaza van. – fúrtam tekintetem Billébe, majd otthagytam őket.

-          Hova mész? – kapott el nagy iramomban David.

-          A hotelbe.

-          Mi történt?

-          Semmi. – rántottam ki karomat kezéből. – Korán kelünk, ki akarom aludni magam.

-          Biztos?

-          Biztos. – vágtam rá ingerülten, ő pedig abba az irányba nézett, ahonnan érkeztem.

-          Elmondod?

-          Nincs mit elmondanom. Reggel találkozunk. – búcsúztam és le is léptem azonnal.

-          Ez meg mi volt? – sietett oda Billékhez bátyám.

-          Nem úgy értettem. – mentegetőzött boci szemekkel pislogva Bill.

-          Be vagy rúgva?

-          Én nem akartam ezt mondani. Legalábbis nem így, én nem úgy értettem. – ismételte kétségbeesve önmagát.

-          Mit mondtál?

-          Azt mondta, Vikinek mindig jól jövedelmez, ha vele van. – válaszolt helyette Simone.

-          Hagy mondjak neked valamit Bill. A húgom csak azért vállalta el ezt a munkát, mert bizonyítani akar. Nekem, neked, mindenkinek. Miattatok van itt, hogy nektek jobb legyen, hogy ti jól érezzétek magatokat. Egész nap körbeugrált titeket, mindent elintézett, hogy te nyugodtan végig sasszézhass a kifutón, ráadásul úgy, hogy az édesanyád az első sorból nézhesse végig. Te jöttél oda hozzám, hogy vele akarsz dolgozni, te mondtad, hogy azt akarod, a közeledben legyen.

-          Hagyd David. – szólt rá Simone védelmezően.

-          Esküszöm, én nem akartam. Utána megyek.

-          Nem mész utána. – fogta őt vissza David. – Majd holnap bocsánatot kérsz, ha addig nem dönt úgy, hogy lelép. Mindenki azon van, hogy ti kijöjjetek, de ha nem segítesz, én sem tudok.