132. rész. Bill nincs itt.

Párizs. Gyönyörű. Nyáron… Most hideg van, és már megint szakad a hó. Unom már, nagyon unom a havat. Se magas sarkú, se csini mini ruha. Fellépés, fotózás, interjú, fanparty. Ezek várnak itt ránk a pár nap alatt. A fanpartyra nagyon kíváncsi vagyok, David azt mondta természetes, hogy ott a helyem.

Szállodába érkezéskor ismét megbeszélést tartottunk és csak utána foglalhattuk el szobáinkat, amire speciel én már nagyon vágytam. Le akartam pakolni, és inni egy erős kávét, hogy frissebben álljak neki a mai kihívásoknak.

Természetesen ez sem úgy sikerült, ahogy jól esett volna, nyugisan, szépen lassan. A kávémat kutyafuttában ittam meg a fotó stúdió halljában. Mivel ma este fellépésük lesz és még előtte fel kell mérni a terepet, hangolni és próbálni kell egyet, a délelőtti programot gyorsan le kell zavarni. A fotózásra alig egy órát tudtunk hagyni, ami négy srác esetében édes kevés. Ahány ruhát akarnak rájuk aggatni, ahány féleképpen be akarják Bill haját állítani, és amilyen válogatósak, hisztisek ma a srácok… tudtam, hogy ki fogunk csúszni az időből bőven. És ha rohanni kell, mi marad ki már megint? Az étkezés. Ezért ilyen rohadt vékonyak ezek a srácok.

-          Fiúk, én rendelek egy pizzát, itt még elidőzünk egy darabig.

-          Jó ötlet! – csillantak fel Gustav éhségtől kopogó szemei. – Húsos pizza sok sajttal.

-          Abból rendelek hármat, az elég hatunknak?

-          Mi nem eszünk húst. – jelentette ki Tom.

-          Hogy mi?

-          Vegák vagyunk. – világosított fel Bill.

-          Oké, mióta? Tegnap még úgy toltátok be a steak-et az arcotokba, hogy féltem, én vagyok a következő.

-          Mától.

-          Úgy ébredtetek, hogy nem esztek több húst?

-          Úgy is mondhatjuk.

-          Na ne. Divatvegák lesztek? Ez valami menedzseri utasítás?

-          Hagyd őket. – tette vállamra a kezét David. – Nekik is egészségesebb és példamutatásnak sem utolsó. Állandóan azt kapjuk, hogy a fiúk rossz példát állítanak a tini lányok elé.

-          Ezért mától füveket esznek, mint a nyulak?

-          Hugi. – nézett rám nyomatékosabban David.

-          Oké, befogtam, nem az én dolgom. Majd a két értelmesebbel bekajálok, a vega ikreknek meg hozatok valami zöldséget.

-          Zöldséges pizzát!  - vágta rá Tom kikérve magának.

-          Na persze. A pizzatésztában van tojás és tej. Mindkettő állatból jön, sajnálom.

-          Ne szívass már!

Tom kiborult, Bill pedig csak nevetett. Valószínűleg nem vett komolyan mindaddig, míg meg nem érkezett a mi húsos, extra sajtos pizzánk és az ő kertész salátájuk csupa finom kerti növénnyel.

Mindent el lehet mondani az ikrekről, de azt nem, hogy akaratgyengék. Egyetlen szó vagy sóhaj nélkül legyűrték az ebédjüket, de valahogy mosolyogni már nem volt kedvük, miközben a hús zamatát elemezgettük Geroggal és Gustavval.

A fotózásról egyenesen a fellépés helyszínére mentünk, ahol a srácok elpróbálták az öt számot tartalmazó setlistjüket. Annyira nem rajongok ezért az albumért, nekem túl hogy is mondjam, művi az egész. Az album címe Humanoid, de szerintem a Horizont cím találóbb lett volna, tekintetbe véve hányszor hangzik el ez a szó egy-egy dalukban.

In your shadow i can shine. Ez volt az utolsó dal, amit én hangosan dobogó szívvel hallgattam végig. Bill gyönyörűen énekelt és azzal a tudattal álltam ott megkövülve, hogy ez a dal az enyém, ez nekem szólt. Végig dúdoltam és követtem magamban a szöveg minden egyes szavát.

Lehangolt lettem és ideges. Ideges a ténytől, hogy képtelen vagyok legyűrni az érzelmeimet.

A hotelbe visszaérve volt egy óránk letusolni és kicsit sziesztázni. A tusolás része könnyen zajlott, hisz már nagyon vágytam is rá, de az utána lévő magány szinte felemésztett. Fel-alá mászkáltam a szobámban, hanyatt feküdve bámultam a plafont, míg meg nem untam a tétlenséget. Tudtam, van még fél órám, elszaladok és veszek egy mobilt magamnak. Félkarú vagyok telefon nélkül, és Nick sem ér el, ha akar.

-          Szia. – futott belém egy nő a folyosón.

-          Szia. – köszöntem vissza kedvesen.

-          Tudnál nekem segíteni?

-          Megpróbálhatjuk.

-          Billt keresem.

-          Bill Kaulitzot? – kérdeztem vissza idióta hanglejtéssel.

-          Igen.

-          És milyen ügyben?

-          Ez elég személyes. – mosolygott sejtelmesen.

-          Hát sajnos Bill most nincs itt. Nem tudom merre van, majd szólok neki, hogy kerested.

-          Biztos? Nekem azt mondták, itt keressem, és hogy vár engem.

-          Valószínűleg félreinformáltak téged.

-          Akkor később visszajövök. Azért köszönöm.

-          Igazán nincs mit, szia. – köszöntem el és egyhelyben állva vártam, míg elsétál majd beszáll a liftben.

-          Szia. – jött a hang a hátam mögül, amitől összerezzentem.

-          Ne haragudj, megijesztettelek? – mentegetőzött Bill.

-          Csak elbambultam.

-          Megyek, iszom valamit. Nem keresett valaki?

-          Nem. – vágtam rá pofátlanul. – És miért nem a szobádban iszol? – kértem számon.

Meghökkenve nézett rám, látszólag választ keresve.

-          Bocs. Mi közöm hozzá? Menj csak. – álltam el az útjából.

-          Nem tartasz velem? Vagy te hova készültél?

-          Láttam itt egy üzletet nem messze, veszek egy telefont végre.

-          Hát ti? – lépett ki a szobájából Tom. – Amanda nem jött? – fordult egyből öccse felé.