135. rész. Befejeztem.

Nem vagyok az az elveszett naiv lányka, aki pont Tomnak elhiszi az adott szavát, így biztos voltam benne, hogy Bill tudomást fog szerezni erről az estéről, hogy kiakadtam, hogy elsírtam magam pont a bátyja előtt. Csak magamat tudom ismételni: szép volt Viki Jost!

Menjek elébe a dolgoknak és közöljem én magam Billel? Vagy várjam meg, míg Tom kitudja hány infót hozzátéve adja át neki nem egészen úgy, ahogy történt és hagyjam, hogy további kombinálásba kezdjenek?

A sorsra hagytam döntésemet. Reggel, mikor kijöttem a szobámból, velem egy időben Amanda is kilépett Billéből. Nem tagadom, ledermesztett, mellbevágott a látvány és az egyértelmű tény, hogy mi történhetett egész mostanáig köztük.

-          Szia! – intett oda nekem, mikor elvonaglott előttem.

Nem köszöntem vissza, nem bírtam megszólalni. Bill nem ilyen. Vagy mégis? Ez a nő lefeküdt Billel? Bill lefeküdt valaki mással? Nem vagyunk együtt hónapok óta, de erre még nem is gondoltam. Hogy ez ennyire fájni fog. Én nem voltam mással, nem ment. Alkalmam nyílt rá, nem is egyszer, de valahogy mindig visszakoztam, mikor eljutottunk volna odáig. Hány srác hallgatta végig, hogy én mást szeretek, hogy most léptem ki egy komoly kapcsolatból, hogy most törték össze a szívemet és még nem vagyok képes túltenni magam, még nem tudom másnak adni magam. Hány fiú nézett hülyének, vagy röhögött rajtam emiatt.

Azt máris tudtam, hogy a mai napot a banda teljes kizárásával töltöm. Mára nézve a program csupán az esti fanparty, amire én passzolom a meghívómat. Egyedül töltöm a napot és nem is fogok Billre, Amandára, szerelemre gondolni.

-          Szia. – nyitott ajtót Bill a bátyámnak.

-          Beszélhetnénk?

-          Persze, gyere. – tárta szélesebbre az ajtót, majd becsukta maguk után. – Mi az?

-          Én ezt már unom.

-          Mégis mit?

-          Viki mára lelépett.

-          Hogy érted azt, hogy lelépett? – kérdezett vissza halálra vált arccal.

-          Azt mondta, ezt a napot egyedül akarja tölteni, este sem jön el a fanpartyra.

-          De miért?

-          Őszinte leszek. Este beszélgetett Tommal, aki arra koccintott vele, hogy te boldog legyél Amandával. Viki kiborult és habár Tom lelkére kötötte, hogy nem mondja el neked, nekem elárulta. És azt is, hogy reggel látta távozni a szobádból Amandát.

-          Én ezt nem akarom David. Tom ötlete volt az egész. – mentegetőzött.

-          Tudom. De minél jobban szívatjátok, ő annál jobban távolodik. Ő nem az a buta kis tinilány, akit addig lehet hülyíteni, míg a nyakadba nem ugrik.

-          Tom találta ki.

-          Tudom. Ha Viki féltékeny lesz, akkor rivalizálni fog.

-          Talán tényleg nem hazudik. Talán tényleg nem szeret már és csak a munka miatt van itt.

-          Hazudik, mint a vízfolyás. – vágta rá David. – Azt mondta nekem alig pár perccel ezelőtt, hogy meg kéne tiltanom nektek a munka közbeni csajozást. Távol akarja tartani tőled Amandát, ez egyértelmű. Én idehoztam neked, rádumáltam. Próbálom minél többet a nyakadba varrni, ti meg elüldözitek.

-          Te tényleg…

-          Én csesztem el. Helyre is akarom hozni. Ti jók vagytok együtt, szeretitek egymást és a legfontosabb, hogy a húgom nélküled boldogtalan.

-          Köszönöm.

-          Ne köszönd, csak hagyd, hogy én csináljam. Hagyjuk ezt a huzavonát, Viki nem fog Amanda nyakának ugrani és nem fog belemenni a játékba. Majd én elintézem.

-          Mégis hogyan?

-          Legyen az én dolgom. Kész tervem van, pedig hidd el, ezerszer fontosabb dolgom is akadna, mint a ti kapcsolatotokat ápolgatni.

-          Mi ez a kupaktanács? – lépett be kopogás nélkül öccse szobájába Tom.

-          Én megyek, majd Bill elmondja. Később találkozunk. – hagyta is el a szobád David.

-          Ez meg mi volt? – nézett utána Tom. – Megint mit csináltál?

-          Elfogom őt veszíteni, ha tovább játszadozom a te hülye szabályaidat követve.

-          Épp azt akartam mondani, hogy hagyjuk a francba.

-          És miért gondoltad meg magad?

-          Az mindegy.

-          Tom.

-          Igen? – nézett rá ártatlanul pislogva.

-          Tom.

-          Mi van?

-          Mit mondott neked este?

-          Konkréten sírva kért, hogy szálljak le róla és hagyjam tovább lépni. Biztos akartad ezt hallani?

-          Befejeztem. Nem hallgatok többé rád. Pont rád. – nevetett fel cinikusan.

-          Fogalmam sincs, miért viselkedtek úgy, mint két sértett gyerek.

-          Ha jól emlékszem, te mondtad, hogy viselkedjek és te találtad ki, hogy tegyem féltékennyé.

-          Jó öltetnek tűnt. Eleinte. De ahogy tegnap rám nézett, úgy többé nem akarom látni.

Jót tett az egyedüllét. Beültem egy étterembe, és vagy egy órán át beszéltem telefonon Nickkel. Feldobott, neki általában sikerülni szokott. Elgyengült állapotomban még abba is belementem, hogy meglátogasson. Azt mondtam, megkérdezem azért Davidot, mit szólna hozzá, de kiderült, hogy Nick ma már reggel beszélt a bátyámmal. Hogy miért? Természetesen rákérdeztem. A válasz egész egyszerű volt. David hívta őt fel azzal, hogy nincs túl jó passzban a hugicája és jól jönne neki a társaság. A barátja. Így holnap után, Párizsban töltött utolsó estémet Nickkel fogom tölteni.

Először megfordult a fejemben, hogy mit fog szólni hozzá Bill, de ezt a gondolatot azonnal elhessegette a látvány emléke, mikor megláttam Amandát vigyorogva távozni Bill szobájából.