" A boldogság pillangó, melyet ha kergetsz mindig épphogy kicsusszan kezed közül, de ha csendben ülsz, rád száll. "  /Nathaniel Hawthorne/

- Szia Libb! - vigyorgott rám Lydia

- Lydia. Te nem beteg vagy? - vontam fel egyik szemöldököm - Nem kéne itt fertőznöd az embereket.... Elvégre ez mégiscsak egy kávézó.

- De igen, beteg vagyok. Most jöttem az orvostól... Gondoltam benézek, hogy vagy...

- Jól köszi. De ne hívj Libb-nek. Tudod, hogy nem szeretem.

- Bocsi.

- Semmi baj. Amúgy milyen betegséget szedtél össze megint? - néztem rá

- Csak egy kis nátha.

- Jó lenne, ha elkapnám. Nem kéne itt robotolnom. - mérgelődtem

- Tényleg. Erről eszembe jutott, hogy tegnap leráztál és nem is hívtál vissza. Na, ki vele. Kivel voltál? - vigyorgott rám

- Egy fiúval voltam. - nyomtam tejszínhabot a kávéra

- Ó... az új szerelmed. Ez meddig fog tartani? Két hét? Vagy három... az rekord lenne.... - gúnyolódott

- Lydia kérlek...

És akkor megláttam Őt. Belépett a kávézó ajtaján. Külseje tökéletes volt, mint mindig.... Rámnézett, s ajkait széles mosolyra húzta...

- Amúgy ki volt a fiú? - faggatott tovább

Megindulta a pult felé... Hozzám.

- Lydia, kérlek, ne most. - próbáltam elhallgattatni

- Mindig lerázol....

Itt van... Köszönni fog...

- Úristen. - sikított fel Lydia a szemembe nézve, s Billbe akaratlanul is belefojtotta a köszönőszót - Csak nem az a homo srác, aki nem kérte a kávét múltkor, és te dühös lettél?!

Az arcom hirtelen a piros minden árnyalatát felvette. Nem mertem Billre nézni.

- De igen. - döbbent meg - Basszus Libby. Te beleszerettél abba a hermafroditába?

- Lydia... Kérlek... - szóltam rá halálra vált arccal

- Mivan? Ha te nem mondod el magadtól...

- Szia Libby. - szólalt meg ekkor Bill

Lydia megfordult, s ekkor meglátta ő is azt, amit én már percekkel ezelőtt...

- Hupsz... - szaladt ki a száján

- Bill vagyok. - nyújtott neki kezet - A homo és a hermafrodita egyben.

Lydia pillanatok alatt lesápadt, és képtelen volt kinyögni a nevét is. Ilyen még nem volt.

- Nos, Bill... Ő Lydia Grass. Munkatárs. - sóhajtottam

- Miért nem szóltál, hogy mögöttem van? - tátogta száját oldalt eltakarva

Tanácstalan ábrázattal megrántottam a vállam. Sajnálom.

- Mennem kell. - állt fel a bárszékről Lydia - Majd kereslek. Sziasztok. - viharzott is el

- Kedves lány. - kommentálta Bill elhúzva a száját

- Sajnálom... Kissé durván fejezi ki a véleményét.

- Felejtsük el. Nem a te hibád. - mondta Bill, amiért iszonyú hálás voltam neki - Arra gondoltam, ma este is elmehetnénk valahova... persze csak ha van kedved.

A szívem hatalmasat dobbant és legszívesebben azonnal rávágtam volna egy hatalmas 'igent'. De az túlzás lett volna. Azonnal észrevette volna, hogy túlságosan kedvelem. Oké, mivel nem ostoba ezt már észrevehette. Mindegy.

Kis gondolkodást tettettem, majd válaszoltam neki.

- Rendben. Hová? - kérdeztem

Próbáltam semleges hangon beszélni, de a nagy izgalom felszínre akar törni.

- Meglepetés. - mosolygott

- Nem szeretem a meglepetéseket. - ráncoltam homlokom

- Nyolckor végzel, ugye?

- Igen

- Akkor mondjuk tízre érted megyek. Remélem, nem alszol korán.

- Hát kéne, mert reggelente mindig elkésem. - gondolkodtam

- Elhalasszuk? - érdeklődött mosolyogva

- Nem kell! Megoldom.

- Jólvan. - bólintott

- De mit vegyek fel? - kérdeztem elgondolkodva

- Valami kényelmeset.

- Oké. Akkor tízre várlak. - mosolyogtam mostmár én is

- Ha esetleg megadnád a címed még oda is találnék. - nevetett

- Hopsz. Persze. - nevettem

Téptem a noteszemből egy cetlit, ráírtam a címet, majd a kezébe nyomtam.

- Friedrich Straße. Kellemes lehet ott élni.

- Forgalmas, de jó. - mondtam, majd megindultam egy vendég felé

Hazafelé menet annyira izgatott voltam, hogy nem is figyeltem merre megyek, csak vittek a lábaim. Otthon persze nem is emlékeztem az útból semmire, ami cseppet sem zavart.

Amint ledobáltam a kanapéra a holmimat csörögni kezdett a telefonom. Kihalásztam táskám legaljáról, majd felvettem.

- Szia Frid.

- Megint hanyagolsz. - mondta

Hangjából érezhető volt, hogy rosszul esik neki.

- Sajnálom. De dolgozom... Mikor meg hazaérek, teljesen ki vagyok.

- Értem én, de egy SMS szerintem nem olyan megerőltető...

- Tudom. Tényleg bocsi.

- Jólvan. Megbocsájtok. - enyhült meg - Amúgy van valami érdekes Berlinben?

- Bill. - vágtam rá azonnal

- Az ki?

- Akiről múltkor meséltem, mikor átjöttél a szobámba.

- Alakul valami?

Éreztem a hangján, hogy vigyorog.

- Ma este találkozunk, de...

- Fáradt vagy, mi?

- Tényleg az vagyok. De egyszerűen megbabonázott.

Nevetett.

- Ne nevess ki.

- Randid lesz vele... Mit számít, én mit csinálok?

- Nem is biztos, hogy randi. Lehet, ő csak barátkozik... Én meg beleélem magam.

- Kérdezz rá.

- Nem merek.

- Beszari.

- Friderica. - szóltam rá

- Mivan?

- Semmi. - sóhajtottam - Leteszem, mert még el kell készülnöm.

- Nemár. Még van egy csomó dolog, amire kíváncsi vagyok. - nyafogott

- Majd máskor. Na puszi. - tettem is le