"Aki nem próbálja meg a lehetetlent, az a lehetségest sem fogja elérni soha." /Goethe/

Letusoltam, hajat mostam, majd beálltam a szekrényem elé, kiválasztani a megfelelő ruhát.

- Bill azt mondta kényelmes legyen. - tettem egy csőfarmert az ágyamra - Akkor nem öltözök túl.

Mellé választottam egy egyszerű ujjatlan rózsaszín felsőt -, és mivel március vége van - hozzátettem egy pulóvert is.

Elindítottam egy kellemes zenéket tartalmazó CD-t, és elkezdtem készülődni. Háromnegyed tízkor már teljesen útra kész voltam.

Tűkön ülve vártam a csengő rekedt hangját. Mikor azonban a telefonom szólalt meg, ijedtemben elugrottam az ajtótól, ahol kukucskáltam, vajon jön e már?!

- Mondjad. - vettem fel

- Eszembe jutott egy jó ötlet. - visított bele

- Te és a jó ötleteid... - fintorogtam

- Ez tényleg jó. - bíztatott

- Oké. Mond gyorsan. Mindjárt itt van Bill. - utasítottam nővéremet

Amint kimondtam ezeket a mondatokat megszólalt a csengő is.

- Szóval arra gondoltam...

- Le kell tennem.

Hallottam még nővérem bosszankodó hangját, mikor elemeltem fülemtől a telefont, de nem foglalkoztam vele.

Ajtót nyitottam.

- Szia. - mosolygott rám édesen

- Szia. - mértem végig égő arccal

Egy farmer és ing összeállítás volt rajta. Haja és sminkje ismét tökéletes. Kellemes illata pedig azon nyomban megcsapta orromat.

- Hűha... Ugye nem öltöztem, úgy, hogy nem illek, majd abba a környezetbe ahová viszel? - pislogtam rá

Édesen felnevetett.

- Gyönyörű vagy.

- Köszönöm. - suttogtam megilletődve

- Indulhatunk?

- Persze. Csak felveszem a cipőm és hozom a pulóverem. Addig gyere be. - invitáltam

Gyorsan felvettem a már említett ruhadarabot és cipőt, mikor megszólalt a telefonom.

Gondterheltem sóhajtottam egyet, majd Billre néztem.

- Bocsi. - mondtam, majd felvettem - Igen?

- Itt Lydia. Figyelj. Bocsánatot szeretnék kérni, amiért úgy lehúztam Billt.

- Én nem haragszom, de neki nem esett jól. Vele kéne beszélned.

- Majd, ha a kávézóban látom.

- Adhatom is. Itt van mellettem.

- Dehogyis. Erre még ne vagyok kész. Meg személyesen jobb is. Le is teszem, mert csak zavarlak. Pá.

Értetlenül néztem magam elé, majd pár pillanattal később zsebre tetem a telefonomat, és indultunk is.

- Lydia volt. - néztem Billre a kocsijában - Bocsánatot kért a ma délután miatt.

- És?

- Mondtam neki, hogy tőled kell.

- Nem haragszom rá.

- Jólvan. Egyébként, hová megyünk? - kérdeztem izgatottan

- Mondtam már, meglepetés. - mosolygott rám újra

- Valami kis támpont? - próbálkoztam

- Negyed óra és ott leszünk.

Na, ezzel most igazán sokat segített. Viszont nem faggattam tovább. Semmi értelmét nem láttam. Inkább bámultam ki az ablakon, és a halk zenére koncentráltam.

Negyed óra múlva tényleg megérkeztünk. Leparkolt, kiszálltunk az autóból, majd rámnézett.

- Kilátó? - kérdeztem

Bólintott.

- Még sosem voltam fenn. - pislogtam rá

- Majd akkor most. - mosolygott rám, majd a kezemet megfogva indultunk meg fölfelé

- Ez gyönyörű. - bámultam a messzeségbe

Egész Berlint be lehetett látni. Ráadásul, ahogy a fények megvilágították... A lélegzetem is elállt tőle.

- Igen. Eléggé. De gyere. Van itt más is. - mosolygott

Csillogó tekintettel néztem rá, s nekem is mosolyra húzódtak ajkaim.

Amit eddig nem vettem észre, az egy pokróc, rajta egy csomó étellel.

- Piknik?

- Valami olyasmi. - mosolygott még mindig

- Nem kemény? Mármint a föld.

- Szivacs. De üljünk le.

Megindult a piknikünk felé, és leült. Én pár pillanatig még bámultam őt, majd sietősen mellé telepedtem.

- Pizzát hoztam. Remélem, szereted. - nézett rám

Billben az a jó, hogy totálisan magabiztos. Egy pillanatig sem gondolta azt, hogy nekem tériszonyom is lehet, így nem megyek fel vele. Vagy allergiás vagyok a paradicsomszószra így nem eszek pizzát. Na jó. Talán tériszonnyal is feljöttem volna, és mondtam volna, hogy nem vagyok éhes... csak Billel legyek.

- Kérsz inni?

Ébresztett fel merengésemből.

- Igen. Köszi.

Evés után, úgy döntöttem gyönyörködöm még a kilátásban. Bill is velem tartott. Beszélgettünk egy kicsit, majd fél órával később már a kocsijában ültem.

- Nagyon jól éreztem magam. - mosolyogtam Billre a házam előtt

Ő is mosolygott ugyan, de nem szólt.

Semmi elköszönés nem illet ide. A filmekben ugyanis a fiú ilyenkor csókolja meg a lányt. De ez most nem így van... Ez nem egy film... Ez a valóság.

Pillantásom Bill szeme és ajka között cikázott, és végül közelebb hajolva hozzá megcsókoltam.

Nem viszonozta...  Csak barátkozott, én meg elszúrtam... Gratulálok Libby. Ügyes volt.