-8-

-         Szeretnélek megismerni. – vallotta be suttogva, miután levettem kezeimet róla.

-         Nagyon úgy tűnik, hogy erre lesz lehetőséged. De egy szót sem akarok hallani tovább az őrült kamikaze ötletedről. Verd ki a fejedből egyszer s mindenkorra.

-         Bátrabb vagy nálam.

-         Soha életemben nem féltem még ennyire, mint mióta visszajöttél.

-         Sajnálom. Nem akartam rád ijeszteni.

-         Képzelem milyen lehet, ha rám akarnál.

Végre mosolygott. Azok a gyönyörű rózsaszín ajkai mosolyra fakadtak. Sűrű piros vér serkent ki az ott éktelenkedő repedésből.

-         Oké, nem nevettetlek, míg ez be nem gyógyul. – vettem el öléből az odahajított blúzt és egy apró részét gyengéden odaszorítottam sebére.

Csak néztem a száját, és szinte éreztem enyémen az ő tekintetét.

Helyes lenne átadnom magam testem irányításának? Nem csókolhatom meg…

-         Mi az? – kérdezte, újra apró mosolyra húzva ajkait.

Felnéztem rá pirosló arccal, zavarba jöttem még a gondolattól is, hogy őszinte választ adjak.

-         Te elpirultál.

-         Nem szoktam csak úgy, ilyen közel kerülni valakihez. – adtam kezébe borogatásomat.

-         Csak úgy? – kérdezte, majd egész közel hajolva hozzám, mézédes ajkát az enyémhez érintette.

Ahogy puha, telt szája az enyémhez ért, szemeim reflexszerűen lecsukódtak. Nem csókolt, talán engedélyre várt.

-         Ezt nem szabadna. – suttogta fájdalmasan, én pedig egyet kellett, hogy értsek vele.

-         Akkor inkább ismerkedjünk. – tapasztottam homlokom az övéhez, keresve a visszautat a való világba.

Hogyan voltam képes megálljt parancsolni, miután megtapasztaltam ezt az érzést? Fogalmam sincs… de az biztos, hogy nem fogom tudni kiverni a fejemből.

-         Jön valaki. Kérlek, menj be a mosdóba. – utasított ellentmondást nem tűrően, mindkét kezével megfogva vállaimat.

Az a gondoskodás, amit kiolvastam tekintetéből, meghatott. Felálltam és azonnal a mosdóba mentem, aminek ajtaját már csuktam is magamra, mikor kis zugunk ajtaja nyílt.

-         Hoztam vacsorát és vizet. Reggelig már nyugtotok lesz. – közölte Billel az általam eddig még nem ismert férfihang, és már el is ment.

-         Ez mi volt? – léptem elő én is.

-         Kaptunk vacsorát.

-         Éhen halok.

Bill leült törökülésben az ágyra és letette maga elé a tálcát, én pedig azonnal el is foglaltam a vele szemben üresen tátongó helyet.

Nem is nagyon érdekelt, hogy a tálcán lévő szendvicsekbe miket pakoltak, az éhség már felülkerekedett a válogatósságomon. Úgy láttam, ő is így van ezzel.  Csendben ettünk, és élveztük, hogy annyi idő után végre étel kerül a szervezetünkbe.

Töltött nekünk egy-egy pohár vizet és hasonló élvezettel kortyoltuk el azt is.

-         Már csak egy valamire vágyom és egész jó lesz itt. – mosolyodtam el magam.

Az a majdnem csók feldobott. Valami abszolút nem reális érzés kerít hatalmába… jól érzem magam itt.

-         Mi az? – kérdezte hanyatt dőlve az ágyon.

-         Zuhanyozni szeretnék.

-         Hát menj.

-         Egyet ígérj meg.

-         Bármit. – nézett a szemembe, én pedig egy röpke pillanatra újra leblokkoltam.

-         Míg nem vagyok itt, ne csinálj semmi meggondolatlanságot.

-         Rendben. – mosolyodta el magát.

Pontosan tudta, mire gondolok. És valószínűleg tetszett neki a tény, hogy nem akarom őt itt hagyni.

Extázis közeli állapotot nyújtott a langyos víz, ahogy a zuhanyrózsából hatalmas összefüggő cseppekben hullott alá, eláztatva testemet. Ennyire jól tud esni egy hétköznapi tevékenység, ha az ember akár egy rövid időre is, de kiesik a mindennapi rutinból.

Míg Bill ma órákra magamra hagyott, átkutattam az egész helyet, és megállapítottam, hogy igen jól felszerelt. Mondhatni komfortos, ha eltekintünk a természetes fény és levegő hiányától… A fürdőszobában találtam tusfürdőket, fogkrémet, bontatlan fogkefét, szappant, így Billhez már teljes tisztaságban tértem vissza. Megmostam a hajam, a fogaimat és alaposan letusoltam.

Ott feküdt még mindig hanyatt az ágyon, fejét két kezén pihentetve, lehunyt szemekkel.

-         Hmm… jó illatod van. – közölte, mikor odaértem hozzá.

-         Tudod mennyi minden van itt?

-         Igen, már láttam.

-         Nem akarnak minket bántani. – jelentettem ki és leültem mellé.

-         Megint kombinálsz? – ült fel.

-         Nem. De gondolj bele. Ezen a helyen szinte minden alkalmas arra, hogy egy túsz ne érezze maximálisan elhanyagolt túsznak magát. Készültek a fogadásunkra. Vagy nem mi vagyunk itt az elsők.

-         Gyönyörű vagy. – terelte el egyszer s mindenkorra az összes létező gondolatot a fejemből ezzel a kijelentésével.

-         Tessék?

-         Ne haragudj, csak nem akartam magamban tartani. Vizes a hajad, finom az illatod, édesen hadarsz, és hihetetlenül nagyra tudod nyitni a szemeidet. És esküszöm, igyekszem türtőztetni magam, és eltekinteni attól, hogy nincs rajtad a blúzod, de gyönyörű a bőröd.